Fűszerszárogatás

Maradjunk ezeknél a száraz témáknál, mint a mag-és fűszerszárogatás...

Mivel a héten moslék és didergető idő volt, a kert helyett a fűszereket rendezgettük be méltó helyükre, hogy aztán a fazékokba potyoghassanak a hideg téli napokon. A fűszerkötegeket már több hete szárogatjuk a melléképület naptól meleg, levegős falába vert szögekre függesztett kötegekben.

Szegény bazsalikomról csak csecsemőkorában készült fotó. Egész nyáron gyönyörűen nőtt, de kimaradt a fényképezése. Most csak ilyen csúf, félig száradó formában van jelen:

A bazsalikomnövénykék ládája a kazánház ablakába költözött a hidegre tekintettel, ott még lesz alkalma talán a visszavágás után kihajtani. Ha kileveledzenek újra, a szárított mellett friss bazsi is lesz még a télben.

A csombor egy külön történet. Magról vetettem, a bazsalikom mellé a ládikába. Aztán májusban siránkoztam - úgy emléxem- nektek itt a blogban, hogy nem kelt ki. Végül mégiscsak összekapta magát és kihajtott. Anyu egyetlen a lendülettel aprogatta be a sok-sok illatos szárat az ecetes uborkák közé, így megörökítetlen maradt a "csombor-csodatermés", ami azonmód el is fogyott. De nem maradtunk csombor nélkül. Kedves szomszédasszonyunk, Jutka, aki a szépséges Erdélyországból költözött a kertünk mellé, egy hatalmas csokrot adott - csomborból. Azt mondta, hogy neki elege van belőle, mert még a járdahézagból is ez nőtt ki, mindent elfojt a virágágyásban, önelvető. Adott zsengébb hajtást fűszernek, de ígért magszárasat is, vetni. Azt mondta, hogy az ő változata aromásabb, mint a bolti. A magja szintén a Székelyföldről jött, egypár éve hozta otthonról, testvére kertjéből.

A tárkony szintén ugyaninnét való, és ugyanígy a határon túlról érkezett hajdanában az ő kertjébe. Kedves szomszédunk megosztotta a tövet velünk. Aztán nála fajtja veszett a messziről jött tárkonynak. Tavasszal mi osztottuk meg a tövet: a felét visszaadtuk, így senki se maradt tárkony nélkül. Nem sok fogy, csak egy kisebb csokorkát szárogattunk.

Az oregánó nyári kiadásban Hédi kertjében valami meseszép, legalább úgy csalja a pilléket, mint a nyáriorgona. Így ősztájt csak így néz ki. Azonban a vele fűszerezett étel képe biztosan van olyan tetszetős a maga nemében, mint a lepke a virágfürtön... De arról nem tudok fotót mutatni, aki kíváncsi ilyen fotóra, kukucskáljon ide.

A kakukkfűnél bevallhatom: idegen tollakkal ékeskedem... Ugyanis nekünk otthon nincs is kakukkfüvünk, ezt a fűszercsokrot a munkahelyemen szedtem össze, ahol a térkő szegélyeiben és hézagain a szaharai forróságban hatalmas bokrokban vígan tenyészik. Ez lát el minket - és a kollektíva háztartásait is - fűszerrel.

A lestyánt én vetettem tavaly magról a kert szélébe, a vetésforgón kívülre. Aztán szántáskor az eke ráment, kiforgatta, és én azt hittem, kiveszett, amikor meglepetésszerűen, hirtelen tavasszal a borsótábla közepén előbújt. Eleinte szépen leveledzett, aztán meglepték a tetvek. Tövig lenyírtuk, ekkor - ugyanúgy, mint a petrezselyem - szépen megújult, bőven szedhettünk belőle. Ezt fagyasztani is szoktuk.

Hogy mi lesz a száraz fűszerekkel? Ha jól kiszáradtak, kézzel összemorzsoljuk, és kis üvegcsékben kivonulnak a fűszerpolcra. Van néhány fűszer, amit fagyasztani szoktunk, de az másik kategóriába tartozik, amiről még lesz szó...

Egyvalami meg kimaradt innen: a koriander. A poloskaszagú levelek és virágok friss fűszerként nem arattak osztatlan sikert (nevezzük nevén: gusztustalanul büdösnek találtam őket), de a megszedett illatos magok az utolsó szemig elfogytak a különféle savanyúságokba. Talán a múlt heti spájzszemlés bejegyzés képeit ha alaposan tanulmányozom, egy-két szemet még felfedezhetek az üvegekben... :-)