Aki a virágot megeszi, rossz ember nem lehet

Az ehető vadnövények sorozatába nagyjából beleillenek az ehető virágok. (Csak azért nagyjából, mert van köztük, ami nem „vad” hanem kultúrnövénynek is nevezhetjük akár, de a virágjáról álmomban nem gondoltam volna, hogy ehető. ) Az „ehető virág” megnevezés nem egyértelmű, hiszen ha belegondolunk, a karfiol, brokkoli, articsóka, sáfrány is virág, virágrész de ezek használata a konyhában köznapiasabb, ehető virág mivoltuk viszonylag közismert. És jobban hozzá is férhetőek, kevésbé szezonálisak és különlegesek (bár szerintem a két utóbbi azért nem a közönséges falatok kategóriájába sorolható). Tehát elsősorban olyan növényeket kerestem, amik virágjának konyhai felhasználása kevésbé szokványos.
A leíráshoz próbálok konkrét receptekkel szolgálni, olyanokkal, amik kicsit érdekesebbek, bár nem gasztroblogot írunk.
Az első növény a bodza (Totál öngól, hiszen a bodzát agyba-főbe szörpösíti ma boldog-boldogtalan ungon-berken át, köztudott, hogy a virága élvezhető...)

Csak a saját receptemet teszem be a bejegyzés végére, meg egy érdekességet a sült bodzavirágról. Annyit tennék még hozzá, hogy lehetőleg forgalmas út mellett ne szedjük (bár ez egy általános szabály), illetve a vastag szárrészeket le kell vágni, mert gyomízű lesz a szörp, és szívesen tanyáznak amúgy is a növényeken levéltetvek.

Frissítő ázalék:

Receptemet évek óta használom, ez egy középiskolai osztálytársam anyukájától való. A leírás aljára, amikor odaadta, még odabiggyesztette: „Ez a recept akácvirágból is nagyon finom, csak a virágot a szirupba rakás előtt egy kicsit meg kell szárítani.”
El is hiszem, kicsi korunkban rengetegszer ettük az akác nektáros részét. Némi virágboncolás: ez a szirmoktól lepucolt rész ehető. Az akác termése azonban mérgező! Gondolom, az akácszörpbe szár nélkül, de szirmosan kell beletenni, valahogy így, és nem kell a sok kis virágot kibelezni. Receptet lásd lentebb.
Ehető a fehér here is, kiskorunkban szintén a gyepben játszva eszegettük az édes nektártartós részét. Ha boncoljuk a virágfejecskét, itt is a kis pillangós virágok legvégén levő nektártartóhoz jutunk, ami az édes ízt rejtegeti.

Hogy konkrétan miféle ételt lehet belőle csinálni, nem tudom.

A hasonló, csak rózsaszín vörös here felhasználásához azonban van italleírás . Ezt nem lehet úgy megenni magában, mint fehér barátosnéját, nem édes. Parfümben azonban már láttam a kivonatát, mint alkotóelemet. A százszorszépnek és a salátaboglárkának a bimbóit lehet kapribogyóként eltéve megenni. A salátaboglárkával jó óvatosnak lenni, mert virágnyílás után a levelek mérgezővé válnak! (Gondolom három szál megevése után senkit sem fog Zachar Gábor fél évig a toxikológián kezelni, mint rendkívüli orvosi esetet, de esetleg kellemetlen gyomortünetekre számíthat!) A gyökérkoloncok, sarjgumók azonban ekkortól szedhetők, ilyenkor már nem csípősek.
A kerek repkény virágaiból zamatos bólé készülhet, de picit szaporátlan lehet az apró virágokból annyit összegyűjteni, hogy kiadós legyen, gondolom, inkább fűszerjelleggel használatos a többi gyümölcs, likőr, pezsgő keverékében. Konkrét receptem nincs,csak ez a felhasználási javaslat. A pitypang virágának ehetősége is ismert, itt nem cifrázom,alul néhány, számomra érdekes, sőt meredek recept.

Ehető az ibolya is, állítólag Sissi császárné kedvenc csemegéje volt az ibolyafagyi. Biztosan finom lehet. Egészen meghökkentett némi utánajárás után, mi minden készíthető belőle.
Végül a hagymafélék virágait kell megemlítenem. Ezek közül a nyilvánvalóan ehető a snidling és a medvehagyma virága, kellemesek a sós alapízű ételekben. Utóbbi felhasználható teljesen szabadon, itt díszítésre használtam a sajtos – szerecsendiós csirkemellpástétom - szeleteken. Hogy ne hervadjon, húsaszpikba mártottam. A gyerekeknek nagyon tetszett a virágos pecsenye, el is fogyott. Jó a snidlingvirág is, a vöröshagyma virága is, de ezek virágszára kicsit fás-rágós, salátában igen illúzióromboló ilyenre ráharapni. A vadon termő hagymafélékkel azonban jó óvatosnak lenni, mert tesóm kicsi korában a barátnőivel beevett valami mérges hagymát, és rosszul lettek. Hédi, légy szíves, írd le az esetet és a növényt, mindenki tanulságára.

Végül néhány érdekes recept, egyik-másik szerintem csak kifejezetten erős idegzetű szuperturbókonyhatündéreknek ajánlható):
Bodza-és akácszörp (saját receptem):
3 liter víz, 2 kiló cukor, 1 doboz citrompótló, egy kiló citrom, 9-10 darab nem túl kinyílt virág.A vízből, cukorból szirupot főzünk, ha kihűlt, ötliteres üvegbe öntjük, belecsavarjuk a ciitromot, fél kilónak a reszelt héját, a citrompótlót. Elkeverjük, majd belenyomkodjuk a virágokat. Három nap múlva leszűrjük, üvegbe töltjük. Akácvirágból is jó, csak azt először meg kell szárítani. Idén csak tesóm csinál, mert nálunk nem itta meg senki az után, hogy meggy-és csipkeszörp is volt. Bezzeg a két utóbbiból minden elfogyott! A friss bodzavirágitalt jobban szeretem, ehhez egy napig vízben áztatom a gyengéden megmosott virágokat, amiknek előzőleg a vastag szárát levágom. (Ettől gyomízű lesz az ital. ) Egy nap után leszűröm, cukorsziruppal és rengeteg citrommal ízesítem (imádom, amikor úszkálnak benne a citromrostok). Továbbáztatáskor már erjed, és nem lehet két hétnél tovább eltartani, akkor is csak lezárt palackban, hűtőben. A legjobb frissítő; emlékszem, amikor tesóm házát alapozták a nagy melegben öt éve, süteményreceptszerző jómunkásember blogszerzőtársunk a nagy munka során egy nap nyolc litert(!) ivott meg!
Bodzavirág palacsintatésztában: „Régi falusi nyár eleji étel a palacsintában kisütött bodzavirág. Liszt, tojás, pár csepp olaj vagy olvasztott vaj, némi méz és csipetnyi só felhasználásával nem túl sűrű palacsintatésztát készítünk. Ebbe mártjuk kocsányostól a fekete bdza ernyős virágzatát, majd felforrósított (180 fok) olajban aranysárgára sütjük, és forrón tálaljuk. Befőtt illik hozzá. Ínyencek 2-3 evőkanál bort is keverhetnek a tésztába. A vastagabb kocsányt ne együk meg, mert kellemetlen tüneteket okozhat.” A recept a Grau-Jung-Münker által írt Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények című könyvből való.)
Borsmentalikőr vörös herével és borsmentaolajjal: (Gabriele Bickel, a sternenfelsi füvesboszorkány Likőrök, pálinkák, gyógyitalok című könyvéből)
4 nagy ág borsmenta, 200 gramm fehér kandiscukor, 10 vörösherevirág, 6-10 csepp borsmentaolaj,1 l vodka, 5 szegfűszeg.
Szedjük le a borsmentát egy napfényes, meleg napon a kertben, öblítsük le, majd pedig itassuk le róla a vizet. Szedjük le a borsmenta levelén nagy előszeretettel tartózkodó fekete bogarakat. Rakjuk az ágakat a vörösherevirágokkal és a szegfűszeggel együtt megfelelő nagyságú üvegbe, öntsük fel a vodkával, adjuk hozzá a kandiscukrot, majd pedig cseppentsük hozzá pipetta segítségével az illóolajat is. Zárjuk le jól az üveget, majd pedig rázzuk fel jól az üveg tartalmát. Hagyjuk meleg szobában hat hétig állni, de néha rázogassuk meg, hogy a cukor fel tudjon oldódni benne. Ezt követően szűrjük át az italt műanyag szűrőn, majd pedig töltsük az elixírt 2-2 borsmentalevéllel és 3-3 vörösherevirággal díszített kisebb üvegbe.
Pitypangszirup (Maria Treben: Egészség Isten patikájából című könyvéből): „Két összemarék pitypangvirágot teszünk egy liter hideg vízbe, és lassan főzzük. Amikor a víz bugyogni kezd, a tűzhelyről a fazekat levesszük, és éjszakára állni hagyjuk a főzetet. Másnap az egészet egy szitára öntjük, lecsepegtetjük, és két kézzel jól kinyomjuk. A léhez egy kiló nyers cukrot keverünk, és hozzáadunk egy karikára vágott fél citromot, esetleg héja nélkül csak a levét. Ennél több citromtól savanyú lesz. A fazekat fedő nélkül tesszük a tűzhelyre. A legkisebb lángon (fokozaton) melegítjük, hogy az összes vitamin megmaradjon benne. A főzetet pároljuk, vigyázva arra, nehogy forrjon. A masszát egyszer-kétszer hagyjuk kihűlni, hogy ellenőrizhessük az állagát. Nem szabad túl sűrűnek lennie, mert akkor idővel kikiristályosodik. De túl híg se legyen, mert akkor mesavanyodik. Az igazi, megfelelő állagú szirup zsemlére vagy vajaskenyérre kenve rendkívül ízletes.”
Pitypangecet innen : (falusi pongyolafordítással):
Az ecetkészítő receptíró eszerint próbálkozott: szedett egy nagy tál pitypangvirágot és vett jóféle ecetet, a leírás méz-vagy fehérborecetet javasol. Az ecetkészítésre használatos üveget amennyire lehet, telitömte virágokkal, majd ecettel feltöltötte. A tetejét jó szorosan rácsavarta, és két hétig állni hagyta.
Kákicslikőr innen:
20 deka barnacukor, fél szál apróra vágott vaníliarúd, 50 kákicsvirág, fél liter gabonapálinka vagy vodka, és egy megfelelő palack szükséges.
Finoman leszedjük a sárga szirmokat. A zöld részek ehhez nem kellenek, keserűvé teszik a likőrt. A szirmokat az üvegbe tesszük, felöntjük a szesszel. Ezzel kész, a likőrt 4 hétig meleg helyen állni kell hagyni. Utána a likőrt kávéfilteren keresztül egy formás üvegbe szűrhetjük, és kipróbálhatjuk, kész-e vagy még egy kicsit érnie kell.
Elrugaszkodott lelkek még pitypangos vaj készítésére is vállalkoznak, a linken konkrét recept nincs, gondolom, friss vaj lett a letépkedett szirmokkal fölelegyítve. Vajon tényleg olyan jó lehet?
Ibolyás érdekességek (innen, pongyolafordításban):
- kandírozott ibolya mint ehető dekoráció. A virágokat tojásfehérjébe kell mártani, porcukorral megszórni, a sütőben lassan megszárítani, és élvezettel benasizni.
- Ibolyaillatú szörp: körülbelül 200 kék virágot egy zárható edényben 250 ml vízzel (legjobb a szénsavmentes ásványvíz) leforrázzuk. Az edényt lezárjuk, majd 24 óráig állni hagyjuk, miközben többször megrázogatjuk. A főzetet egy megnedvesített lenkendőn átszűrjük (nyomkodás nélkül). A leszűrt levet 40 deka cukorral és néhány teáskanál citromlével felfőzzük. Kb. 10percig főzzük, és a habját leszedjük. A forró szirupot kimosott és kiszárított tiszta üvegekbe öntjük. Használható ibolyakrémhez, ibolyafagyihoz, ibolyazseléhez.
- Mézes frissítő ital ibolyával: 20 gramm szárított ibolyát és 40 gramm szárított vadrózsát leforrázzuk, és 10 percig állni hagyjuk. Leszűrjük, és kihűlés után mézzel édesítjük.
- Ibolyabólé: erősen illatos ibolyavirágokat csészényi konyakban és egy fél üveg borban kb. 8 órán át állni hagyunk, majd leszűrjük. Kb. 20 deka cukrot a bor maradékával összekeverünk és az ibolyakivonathoz adjuk.
- Mézes ibolyaital: 40 gramm szárított ibolyavirágot egy liter vízzel leforrázunk, 15 deka mézet feloldunk a vízben és a főzethez keverjük, majd az egészet egy citrom levével ízesítjük.
- Ibolyalikőr: Jól kiválogatott és gyengén megmosott 100 grammnyi ibolyavirágot fél liter 40 fokos gabonapálinkával felöntünk, és 4-5 hétig állni hagyjuk. A likőrt ízlés szerint ibolyasziruppal édesítjük.
- Ibolyaecet: Két marék friss ibolyát egy szép palackba töltünk, majd egy fél liter borecettel felöntjük. Kb 2 hétig az ablakpárkányon érleljük. Utána szűrjük, és hűvös, sötét helyen tároljuk. Saláták érdekes fűszere.
- Köhögés elleni gyógyméz: friss ibolyavirágokat tiszta üvegbe töltünk (egy rétegben) és utána lehetőleg semleges ízű mézet (pl. akácmézet) öntünk. Kiegészítésképpen tehetünk bele rétegeket százszorszépből, kakukkfűből, mályvából, ökörfarkkóróból, majorannából és a kerek repkényből. Mindig egy réteg mézet öntsünk ezekre is.
- Ibolyalekvár: friss ibolyavirágokat – és leveleket alaposan átválogatunk, óvatosan megmossuk, és mozsárban összetörjük. 75 deka cukrot közepes hőfokon 10 percig főzünk, és ekkor egy fakanállal 25 deka almapürét hozzákeverünk. Felforraljuk, és üvegbe töltjük.
- Tavaszi virágsaláta: ibolyavirágot, martilapu-virágot és százszorszépet könnyedén felaprítunk, (néhányat dísznek félreteszünk). Összekeverjük főtt tojással és főtt sonkával. Az öntetet ecetből, olajból és tejfölből készítjük, turbolyával és citromfűvel ízesítjük.

Régi magyar szakácskönyvekben böngészve is fedezhetünk fel érdekességeket. Ez a recept Szántó András: Eleink ételei című könyvében olvasható. Maga a kézirat 1743-as keltezésű, szerzőjének neve ismeretlen, csak monogramját tudjuk: M. Ts. A receptjei azonban a mai olvasónak igazi gyöngyszemek.
- Viola színű peretzecskék. „Elsőbben végy egy vagy fél font igen szép nádmézet, törd apróra, fatsard reá egy czitromnak a levit, és kis forrás vizet is, hogy a nádméz jól megnedvesedgyék, tedd egy kis tűzre, és keverd jól fel a nádmézet, és ne főzd igen sokáig, vesd belé a szedett és megvagdalt violát, és keverd jól öszve a többivel, de ne is sokáig, és mikor már tiszta forma lesz belőlle, tedd ki egy óntángyérra, mellyet is elsőbben vajjal kend meg, osztán vagdald el tésztatsík módgyára, hadd meghűlni.”
(Hogy a tsíkból hogyan lesz peretz, az nem derül ki.)
- Mi formába kell mindenfélét, fűszerszámot, gyümöltsöt és virágokat megczukrozni.
„A fahajat akár aprón vagy nagyon, amint akarod, metélni, és szépen meg kell száritani. A szekfüvet igen meg kell forrasztani. A venetzei mandolát penig hajalatlan, egy ruhába jól megdörzsölve, a szeretsendió-virágot penig jól nagyon vagdalva; a gyümöltseket penig, ugy mint czitromot, lemonit, narantshajat, körtvélyt, diót az előtt mind nádmézbe kell tsináltaknak tenni, és ismét megszáraztani. A füveket és virágokat penig egy tiszta könyvbe megnyomtatva, és abba száradni hadni, hogy szép simák légyenek, vagy penig megfőtt nádmézen általvonni, és ismét meg szárasztani és candirozni meg kell tartani. Ha akarod, mindenféle fűszerszámot öszveelegyitve, vagy penig külön-külön candírozhatod és czukrozhatod. Ha már mit akar az ember czukrositani, tégye belé az ember, akár réz-, akár ónedényben, hogy egyenlő szélességben légyen, vagy pedig alól szűkebb légyen kevéssel, és az után venni kell az egy font eszközhöz, a mit bé akarsz tsinálni, két font szép tisztált nádmézet, amint fellyeb megirám, és a’ légyen legjobb és erősebb kánári nádmézből főt czukor,mellyeket ezeken megfőzd, mind addig, míg a két ujjod között, a míg felnyithatod, s felnyulik, hogy el nem szakad. Az után a nádmézet engedd meghülni annyira, hogy mint ha az ember leves gyanánt megehetné. Osztán töltsd a bétsinálandó eszközökre, osztán egy vastag deszkátskát, a melly éppen reá fekügyjék, hogy mint egy kevéssé megnyomja, de ne is felette erősen, tsak annyira, hogy ne lebbegyen esőssen rajta, és hogy a nád méze fellyül rajta egy-két foknyira légxyen, osztán kell tenni egy meleg házba egy póltzra, de ne igen közel a kementzéhez, és két éjjel hadd ott állani, és osztán a serpenyőtskét szép lassan leforditani, hogy a nád méze le fojjon, mintegy két óráig fojjon meleg házba, osztán azon serpenyőt egy kevéssé fél oldalára kell hajtani, és ugy szénre kell tartani, hogy megmelegedgyék, osztán ugy forditsd fel egésszen, és ugy osztán kijő, egy késsel egymásról kell elválasztani, papirossal megbérlett szitára rakván, és osztán egy éjjelt hadd álljon ugy meleg házba. Az után azon serpenyőt szépen megszárasztani, és az eszközöket is még beléje rakni, megtört nádmézet és egy font megtisztált czukrot vévén öszveforralni mint az előtt, és gyengén megmelegitve szép lassan reá tölteni és ismét két éjjel mint az előtt had ájjon, azután ismét le szürni és egymástól külön válogatni, az után egy éjjel megint had állyon ugy, megint az után a serpenyőbe kel rakni, és ismét uj nádmézet főzni s reá tölteni jó meleg hellyen. Ezt mindaddig kell e szerint tselekedni, míg elég vastagságra czukrosodik, minden olvasztott czukrot tsak kétszer kell venni, reá töltvén ismét uj nádézet, többször azt nem kell venni kétszernél, és azon maradék czukrot el kell tenni, másszor, elé lehet venni.”
- Török papiros. „Végy szép aprón szitált nádmézet, a mennyit akarsz, czitromlevet szürj által egy ruhán, tedd a nádmézet egy serpenyőben a tűzre, forrald meg jól, töltsd a czitromlevet a forró nádméz közé, hadd öszve főni, olly vastagon, mint egy hig kása, végy ollyan virágokat a minémüeket akarsz, vagdald apróra, szárazd meg, elegyitsd közibe, tégy pléhformát az ostyára, kinek feneke nints, és a mikor kemény lesz, töltsd belé, a midőn penig megkeményedik eheted.”
(Az ehető virágokról szóló sorozat folytatódik. Kérjük olvasóinkat, hogy virágételekre vonatkozóan osszák meg velünk a tapasztalataikat, akárlink, akár komment formájában.)