Kajszi
A kajszi is sok százada honos nálunk. A Duna-Tisza köze jellegzetes gyümölcse, de az ország majd minden területén szépen megterem. A legfontosabb hagyományos fajtacsoportja a késői érésű rózsabarackok. Ezek jobban alkalmazkodnak a kárpát-medencei klímához, mint a korábbi érésűek és kevésbé betegesek. A hosszú mélynyugalom miatt a kora tavaszi nagy hőingás, a túl hamar érkező melegebb időt követő fagy kevésbé tud kárt tenni ezekben a gyümölcsfákban. Öntermékenyek és keményebb húsúak, a gombás fertőzésekre kevésbé fogékonyak, mint más fajták. Nagymamáék a rózsabarackokat különösen nagyra becsülték, mint lekvárfőzésre alkalmas gyümölcsöt.
A hagyományos fajtakincshez tatozó kajszit könnyebb beszerezni, mint például egy almát vagy körtét. Sok faiskolában elérhetőek a következő fajták: A Borsi rózsa a 20. század elejéről származó, szelektált magyar fajta, Kecskeméthez kötődik. Igénytelen, talajban, klímában nem válogat. Július végén terem és az előző fajához hasonló viszonyokat is elvisel a Kécskei rózsa. Korán, már júniusban érik a Korai piros (Búzával érő) kajszi. Szintén kevéssé kényes a Magyar kajszi (Kecskeméti). Késői, nagy gyümölcsű és a moníliával szemben ellenálló a Rakovszy kajszi.
A hagyományos fajtakincshez tatozó kajszit könnyebb beszerezni, mint például egy almát vagy körtét. Sok faiskolában elérhetőek a következő fajták: A Borsi rózsa a 20. század elejéről származó, szelektált magyar fajta, Kecskeméthez kötődik. Igénytelen, talajban, klímában nem válogat. Július végén terem és az előző fajához hasonló viszonyokat is elvisel a Kécskei rózsa. Korán, már júniusban érik a Korai piros (Búzával érő) kajszi. Szintén kevéssé kényes a Magyar kajszi (Kecskeméti). Késői, nagy gyümölcsű és a moníliával szemben ellenálló a Rakovszy kajszi.
A kajszi esetében a legnagyobb a folytonosság a hagyományos és a nemesített fajták között. Az újonnan előállított magyar kajszifajták legnagyobbrészt a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-fejlesztő Intézethez kapcsolódnak, az itt dolgozók munkásságának köszönhetjük a következő fajtákat: Ceglédi bíborkajszi, Ceglédi óriás, Mandulakajszi, Kécskei rózsa, Ceglédi arany, Ceglédi kedves és a Ceglédi Piroska. Ezek közül sok kapható a faiskolákban és elég széles a választékuk, a legfőbb jellemzőik megismerhetőek akár letöltős reklámkatalógusokból is, például ebből.
Cegléd mellett a másik fontos kajsziváros Kecskemét. A már emlegetett Surányi Rezső igen mélyenszántó Kecskeméti baracksiratója írja le a gyümölcs kultúrtörténetét és elterjedését, valamint a termelés napjainkbeli problémáit, a fajtaválaszték elszegényedését.
Őszibarack
Az őszibarack régi szerepéről a Tankönyvtár gyümölcsfa-történeti írásából emeltem át egy idézetet: " Régebben az őszibarackot általában duráncinak nevezték, mint minden nem magvaváló keménymagú fajtát. A népi vagy parasztbaracknak 3 fő táji változatát tartják számon ma: a szatymazit, a budait és a gyöngyösit. A barackok nemesítése sokáig néhány főúri kertészetre szorítkozott, parasztságunk körében a barackok elterjedése az alföldi, Duna-Tisza közi homokok megkötésével és a 19. század végi szőlővész pusztításai nyomán kopárrá lett egykori hegyvidéki szőlővidékeink hasznosításával kapcsolatos. Így különösen gyorsan terjedtek az őszibarackok Eger és Pécs környékén, a Budai-hegyvidéken és a Balaton-melléken. Az ekkor nagyobb mértékben elterjedt mandulával együtt jól bírja a déli kitettségű, száraz, meszes talajokat is. Időközben Franciaországban az őszibarack igen kedvelt gyümölccsé vált, nemesített fajtáit onnan hozták Magyarországra, innen a gyakori franciabarack elnevezés. A nép sok helyütt csak két fajtát különböztet meg az őszibarackban: duráncai, doláncsi stb. és magvaváló barackot. 1846-ban a pécsi szőlőhegyekben a következő barackokat sorolták föl: nagy hegyi későn érő bíbor, fehér vagy sárga duránci, fehér és vörös magdolna barack (Rapaics R. 1940b; Wlasits Gy. 1845: 1302)"
Szóval, ha nem magvaváló, akkor duránci, ha magvaváló, akkor parasztbarack. Világos. A parasztbarack manapság is sok udvarban megtalálható, az ízét-illatát tényleg könnybelábadós szemű gyerekkori nosztalgia lengi át, ugyanakkor sok a magról kelt, szinte ehetetlenül keserű, elfajzott gyümölcsű példány is.
A Vérbarack a sárga húsú barackok őse, eredeti formájában nem túl kényes, nemesített leszármazottai azonban igényesek. Ez a fajta akár napjainkban is keresett különlegesség lehetne, mivel vörös színű dzsem készíthető belőle.
A nemesített őszibarackok fővárosa hazánkban Szatymaz, számos magyar fajta innen ered. A Törzsasztal cikke foglalja össze legjobban a fajtaválasztékot, amely szerint "legelterjedtebbek és legrégebben termesztettek a molyhos felületű és elsősorban fehér húsú fajták (Győztes, Hegyi korai, Szatymazi győztes, Ford, Champion, Szöghi duránci), de vannak sárga húsú (Glória Red, Aranycsillag, Bársonypír, Elberta, Szegedi arany) és sima héjú (nektarin) fajták is. A korai fajták (július végéig érők) duránciak (maghoz kötött húsúak), a későbbiek zömmel magvaválók."
Szilva
A Felső-Tisza-vidék a szilvák igazi hazája. A szilvatörténelem Magyarországon a honfoglalásig, az ártéri dzsungelgyümölcsösökig vezet vissza. Ennek érdekes példája Szabolcs megyében található Kisari Dzsungelgyümölcsös, amely már természetvédelmi terület. Itt négy fontos szilvafajta volt megtalálható:
Ezen a vidéken négy fajta szilva is élt vadon emberemlékezet óta:
- A kökényszilva, vagy kékszilva (macskatökű), melynek gyümölcse alig nagyobb a kökénynél, de vele ellentétben éretten mézédes, azonban aszalásra, lekvárnak nem alkalmas, de kitűnő pálinka készíthető belőle.
- A penyigei, vagy nemtudomszilva, melynek gyümölcse tojásdad alakú,kétszer akkora mint a kékszilva és hamvasabb is. Ebből kitűnő lekvár készül, és aszalásra is alkalmas.
- A boldogasszonyszilva, ez nagyobb a penyigeinél, gömbölyű, setétveres-kék színű, és augusztus 15-én, boldogasszony napján érik.
- A lotyószilva, vagy "fosószilva", mely a szilva- és barackfélék kedvelt vadalanya, az úgynevezett Mirabolán, mely azonban csak pálinkának való.
Ugyanezen a vidéken mint félvad szilvafajtát tartják számon még a duránci szilvát, melynek hosszúkás gyümölcse izletes, nem magvaváló, evésre a legjobbnak tartott, valamint a berbencei szilvát, melynek neve valószínűleg a besztercei egyik névváltozata. Ez magvaváló, aszalásra és lekvárnak is jó. Ismert még e tájon a júliusban érő veresszilva, valamint a nemtudomszilvához hasonló fecskeszilva, mely sárga színű, valamint a paradicsomszilva, mely szinre és alakra is kis, gömbölyű paradicsomhoz hasonló.
A Tisza felső folyása és a Szamos mentén ismert még a Beregi datolya (Orsó szilva), Gömöri nyakas szilva, Korsószilva, Lószemű szilva is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése