2009. október 24., szombat

Betakarítás, téli készülődés



Az utóbbi két hétben kerti munka szempontjából turbóra kapcsolhattunk. Az őszön belüli télies napokban (még havas eső is volt egyik délután) egy hajnali fagy elegánsan lerendezte a babot, paradicsomot, paprikát, úgyhogy rapid tempóban mentettem a menthetőt. Kesztyűben téptem a kerítésről a szélben lobogó méteresbabokat. Fagyasztóba került végül 2 csomag vajbab, 4 csomag fejtőbab, aztán a sorsára várva dekkolt a teraszon egy vödör paradicsom (jó része zöld vagy félérett) és egy vödör paprika.
Előző hévégén nagymamanézőban voltunk Mohán, onnan pedig szintén felpakolva érkeztünk: sütőtököt, almát, paprikát kaptunk.
A hét elején tehát penészmentő/lecsófőző napot tartottam a saját paprikáinkból meg a mamától kapottból. Mami jórészt fűszerparikát nevelt, jó csípőset és a fagy elől megmentett ilyen zöld, félérett erőspaprikából állt az ajándék jó része. Mire megpucoltam és fölszeltem, már égett a kezem, a szemembe is sikerült belenyúlni, úgyhogy sejtettem a lecsó jellegét. A fagyasztás előtt egy adagból készítettem magunknak kolbászos-tojásos lecsót, utána úgy éreztem, képes leszek tűzokádó bemutatót tartani valami tűztános showban petróleumnyelés nélkül is. Szóval ebből az "erősen pikáns" lecsóból is kikerült négy csomaggal.
Maminak egyébként van egy szülőfalujából, a szabolcsi Mándokról való kiváló édes, nagytermésű, kápiához hasonló fajtájú paprikája, abból is kaptunk. A magját utolsó szemig begyűjtöm és abból is nevelek jövőre palántát.
A kerti tisztogatás során kinyűttem az összes maradék egynyárit, a megcsúnyult büdöskéket, mindenféle magszárakat. A virágágyásból kikerültek a fagytól tönkretett sarkantytúkák. A dísznövények közt most a szélhozta magból kikelt füvek gyomosítanak, azokat is kitépkedtem. Az évelők egy részét visszavágtam. A komposztkupac már Bábel tornyához hasonló...
A liliomok már szépen kifejlesztették a téli levélrózsáikat, gyönyörű élénkzöldjükkel az ágyásban most ők a legdíszesebbek, aztán jön a télizöld és örökzöld cserjék ideje. A kitépett virágok alatt most már látni a nyár folyamán szépen kifejlődött nefelejcspalántákat. A krizantémokon kívül virágzik még az ezüstös hamvacska.
Ezüstös-fehér színfoltot alkot még az egyik árnyékos sarokban kúszó, lassan megerősödő fehértarka levelű borostyán.

A kert egy eldugott sarkában találtam teljes, tehát teltvirágú nyári violát, azt a kedves parasztkerti virágot. Minden évben kísérletezem a palántaneveléssel, idén a nyár elején csupa egyszerű virágú, fakó színű csúfság lett a dédelgetett növénykékből. Eléje került a kannavirág, és elfelejtkeztem a kis mostohagyerekeimről. Őszre kelve pedig lila ponponvirágokkal lepett meg a néhány nyarat átvészelt tövecske egyike.

A violáról Erdély, Torockó jut eszembe, no meg a kertből frissen szedett fodormentából főzött tea. A magyar házakat első látásra fel lehetett ismerni, ha másról nem is, de leglább a viágokról. Egy ládába két muskátli vagy verbéna került, piros és fehér, zöldnek meg ott a levele. Ezt senki sem tilthatja meg, míg a magyar zászló kihelyezéséből adódhatnak zaklatások...
A labdarózsa anyuéknál egyszerűen lesárgul, nálunk -nem tudom miért- pompás vörösre színeződik ősszel. Ennyire szép:



Tudja valaki, miért van ez, hogy ugyanazon növény (mert az enyémet bujtással szaporítottam, tehát gyakorlatilag azonos vele) két különböző helyen különbözőképp színeződik ősszel?
A legkitartóbban virágzó évelő a kokárdavirág, most még zsúfolásig telve van tarka virágfejekkel. Abban bízom, hogy a védett fekvésben talán kibírja decemberig. A karácsonyi asztalra friss kerti virágot behozni számomra minden éveben igen-igen nagy boldogság.
Van még pár virág, amelyeken az utolsó bimbókat kinyílásra serkentette az utóbbi két-három enyhébb időjárású nap. Az utolsó virág a keserűfűn:
A körtékre kacsintgató legutolsó mályvarózsa, amelynek hullott magjából mindenhol fejlődnek a kis palánták:
A japán szellőrózsát számos elegáns előkertben láttam pompázni az utóbbi hetekben, szerény erdei rokona májusban produkálja a fővirágzást, de néhány bimbót mostanra is kinevelt:

A díszfüvek is szépen kalászosodnak, üde zöldjük a tél közepéig megmarad.
Fontos feladatuk van, ők játsszák a rózsák háttérnövényeinek szerepét:
Még a nyár elején kaptam egy picike tő valódi mini rózsát.,olyat, ami NEM törpésítőszerrel kezelt parkrózsa. Nyáron inkább csak fejlődött, októberre viszont ilyen rózsaszínnel tarkás, gyönyörű virágokat hozott úgy 3-4 cm-es méretben.

Az őszi lombszíneződésben nagy bajnokok a varjúhájak, a levelek pirosas-rózsaszínes sárgák a teljes behúzódás előtt.
Azt hiszem, ezek a fügék már nem fognak beérni,a levelek is egyre barnábbak.



A nyár végén elhatároztuk a zöldségeskert kibővítését, most hétvégén pedig elkezdtük a megvalósítást. Ennek első lépése a határoló sövény kialakítása. Egy széles, felásott csíkba nyolc zöld smaragdtuját telepítettünk, kiválogatva a legszebbeket az öt éve magról vetett állományból. Eléje pedig az itt-ott eliskolázott apróbb cserjék kerültek: a pálmaliliom a komposzt melletti eldugott, árnyékos helyéről, a gyöngyvirágcserje/túróvirág, a gyöngyvessző, a zanót, közé pedig a ház mögött a melegtől szenvedő rózsatövek. Lazán, ritkásan ültettük a bokrokat, közéjük pedig az ide-oda rendszertelenül ültetett évelőket fogom áttelepíteni, úgyis soknál aktuális a tőosztás. Ágitól kaptam ajándékba egy csomó pompás nárciszhagymát, nekik is príma helyük lesz majd az új ágyásban. A sűrű sövény azért kell, mert az északnyugati széltől szükség van egy kis védelemre a zöldségesben, no meg azért is, hogy a hosszú, keskeny telekből kissé megosztva arányosabb, mutatósabb kertképet kapjunk. Két év múlva látjuk meg igazán, hogy a koncepció és a kivitelezés helyes volt-e. A tuják mögötti gyep feltörésével bővítjük a zöldségest. Ilyen az új ágyás a két végéről nézve, még az évelők nélkül:
Amint eláll az eső, húzom a koszos cipőm és megyek az évelőimhez. A földben van még a sárgarépa és a petrezselyem, a jövő héten vagy azután fel kell még ásni és előkészíteni a téli tárolásra. Lassan elkezdhetjük az őszi ásást is. A földben van még a bimbóskel, (most kezd teremni, a hétvégi húslevesbe -gyógyétel- már tehetünk), a leveles kel (levesnek, rakott kelnek), a spenót, a zeller meg a jövőre végleges helyre kerülő spárgapalánták. A tüzelésből származó fahamut a komposztra is hordjuk, szórunk a megásni való részekre is. Szóval készülünk a télre.

Kiegészítés: Évelőágy
A kertet határoló cserjesor tövében parkoló összes évelőt kiszedtem és tőosztottam, az új ágyásba telepítettem, most már rendeződik a sorsuk. A magasak közé tartozik a szamárkenyér, a cickafark, a közepesekhez a sásliliom és a színes margaréta, az alacsonyakhoz a kúszó boglárka és a dédelgetett kis harangvirágok.

Kiültettem a cserépben dekkoló kis bukszusaimat is, nehogy átfagyjon a gyökérzetük a cserepekben.
A ház mögötti napos részre a rózsák helyébe kiültettem a szintén cserepes zsályát-rozmaringot a sudárzsályával (Perovskia) együtt. Megkapják az esélyt, hogy jövőre gondtalanul élvezhessék a napfényt. Az ültetést alapos komposztozással együtt végeztem.

Felteszek megint egy rejtvénykérdést: kitaláljátok-e, ez mi? Nem fogom három órán belül elárulni a megfejtést, megígérem!


25 megjegyzés:

  1. El szabad árulni a rejtvénymegfejtést? Mert ezt én is lefényképeztem, csak más szögből!
    Abból a csodapaprika-magból nekem is kell! Erőspaprika-magod nincs? mert amitől te tüzet fújtál, anyuci pont arra áhítozik.
    Egy ilyen lecsóvacsora garantáltan irtja az esetleges bélférgeket, nem? :-)

    VálaszTörlés
  2. Már nagyon vártam a bejegyzésedet. A kerted elrendezése a fotók alapján nemigen világos a számomra, de majd hátrakuksizok.

    VálaszTörlés
  3. Hát a méregerősből eszemben sem volt magot elrakni. Fú, bélféreg, erre a témára, hogy hol és hányszor csípett, direkt nem nagyon akartam kitérni.

    VálaszTörlés
  4. Gyere hátra, nézd meg. Jön még bele őszirózsa, szamárkenyér, kúszó boglárka meg sásliliom. A ház mögé zsálya, rozmaring és oda ültetem át a Perovskiát is.

    VálaszTörlés
  5. A rejtvényhez még légyszi ne írj! Gondolom, hogy tudod!

    VálaszTörlés
  6. He-he-he, megint a fejedbe láttam! Úgy nézem, elállt, húzhatod a vajszínű, fűzőtlen udvari topánodat, meg a hozzá passzoló halványkék, kissé zsírfoltos mackót. :-)

    VálaszTörlés
  7. Igen, jól megtippelted a szerkómat, de a szürke termópulcsi meg a bézbólsapi kimaradt.

    VálaszTörlés
  8. Nincs is bézbólsapid! Mondjuk az én kerti szerkóm se kutya: nyáron a lyukas papucs, hidegebb évszakban lerobbant túrabakancs, télen sötétkék termómackó, és Laci vadászkabátja, nyáron cafatos ujjatlan, meg kimustrált, piros lenvászon nadrág.

    VálaszTörlés
  9. Nagyobb munkálatokhoz (pl. fűnyírás) sajnos még 35 fokban is be kell öltözni (zárt cipő, hosszúnadrág, kesztyű, már csak balesetvédelmi megfontolásokból is.

    VálaszTörlés
  10. Tudom, hogy nagyon gáz, de melyik is az a Perovskia? Már belekavarodtam a millió virágodba meg díszcserjédbe. Leragadtam a sárgarépánál. Légyszi világosíts fel!

    VálaszTörlés
  11. Jövő héten akarok kérni a mamától zöld hunyort. Ha sikerül, odaadom bérnevelésre az új ágyásodba.

    VálaszTörlés
  12. Megyek átszerkeszteni a bejegyzést.

    VálaszTörlés
  13. Janinak van bézbólsapi, de ma már füles sapi kellett!

    Perovskia=magas, karcsú kék zsálya. Kiszedéskor isteni balzsamos illatot árasztott, és mivel kissé terjedő tövű, egy pamat maradt belőle a régi helyén.

    Imásom a zöld hunyort, hozzál! Kérnél a Mamától Floxot is? Van vagy ötféle!

    VálaszTörlés
  14. Kaptam egy könyvet a barátnőmtől, Évelők a címe és képzeljétek, a pénzlevelű lizinka mellett másmilyen fénykép van, mint az én gyönyörű lizinkám! Fel vagyok háborodva!

    Ti mikor adtok ki ár egy könyvet? Az biztosan precízebb lenne..

    Nagyon szép a kerted, csak ámulok és bámulok!

    VálaszTörlés
  15. A rejtvényre pedig tőlem ne várjatok megfejtést, mert nem tudom sajnos.

    VálaszTörlés
  16. Feladom én is...
    Sajnos a középiskolai disznövénytermesztés már régen volt.
    De vmilyen diszfű magjaira tippelek.

    VálaszTörlés
  17. Jó helyen tapogatulództok, emberek! :-) De nem súgok!

    VálaszTörlés
  18. Majd tesóm eldöntti, ki a nyerő.

    VálaszTörlés
  19. Szerintem űrlények sétálása a fűszálakon.

    VálaszTörlés
  20. Hát, ezek földi halandók - de ma este tesóm előrukkol majd úgyis a megfejtéssel...

    VálaszTörlés
  21. A cirok volt a helyes válasz, Névtelennek gratulálok!

    VálaszTörlés
  22. :)

    köszi!
    (még nem láttam "élő cirokot", de a cirokseprőre emlékeztetett a kép)
    nagyon tetszik a blog!

    "áginéni"

    VálaszTörlés
  23. Szia Mami!
    Ilyen finom erős lecsót még nem csináltál nekem az elmúlt 10 évben. Jövőre is kérek Mamától egy nagy vájling erős paprikát.
    Jani

    VálaszTörlés
  24. "Áginéni", szívből köszönjük.

    Jani, úlláccik, nem vagyok elég tüzes menyecske, ha ilyenekkel kell feltüzelni magad.:-(

    VálaszTörlés