2009. október 11., vasárnap

Terméslesen

Bár az erdő szinte még a nyári ábrázatját mutogatja,

A Duna vízszintje is olyan alacsony, mint normál esetben a nyár végén,

azért már lassan változásba fordul a mi szigetközi erdőnk.

Emberkéztől származó az a változás, hogy az erdőben turistajelet festettek fel a két kis gyalogos hidat összekötő út egy részén a Kálnoki-Duna mellett, valamint a Halászit Feketeerdővel összekötő földút mentén, amiről még egyelőre a neten sem találni anyagot.
A természetben nem kell sokat keresgélni az ősz jeleit. Ezt a pazar mintázatú levelet egy ecetfa alatt találtam.

Jönnek sorra a termések, például egy ernyős virágé, szebb korában fehér volt:
Fekete Lamourhoz tegnap este volt szerencsénk, ma pedig a fekete nadálytő volt az egyik ismerős a névleg koromszínű dolgok közül. A bokra szélesre terebélyesedett és a legutolsó virágai nyíltak.
Fekete volt még a fekete csucsor, első pillanatban látható a rokonság a paradicsommal meg a padlizsánnal, ez azonban mérgező. terjedőben lévő gyom. Nitrogén- és melegkedvelő gyom, jelzi a talaj magas nitrogéntartalmát.
Nem fekete, hanem hamvas a szeder, ami egyáltalán nem olyan zamatos, mint a somogyi fajta. Pár falatra azért megjárta.
Ha már mérgezők, fekete helyett fehér virágú a csattanó maszlag, bőven hoz ilyen figyelemreméltó külsejű termést. Láttam olyan barkácskönyvet, amely rengeteg gyerekjáték, termésbáb készítéséhez adott ötletet ebből. Hát, pedig nem túl bizalomgerjesztő, én a gyereket hozzányúlni sem engedném.
A sárga virágú magas aranyvesszők száraz kóróvá váltak. Biztos tetűgyűjtők, rengeteg katica sétált vagy pihent rajtuk. Azt hiszem, ez derék, tisztességes katica, nem harlekin.
Az erdőben élő kecskerágók nem szenvedtek levélfoltosságot okozó, nem is oly csúnya betegségben, bőségesen termettek. Meg is néztük közelebbről, kinyílóban van a pink magköpeny, láthatóvá válik a narancssárga termés.

Rengetegféle száraz fűtermést láttunk, ez a fajta puha kukacszerűséget terem.
Tájképnek sem rossz.

A mogyoróbokrokon, a levelek tövén ilyen zsenge, zöld rügyeket láttam. Hát, ezek még nem nagyon készülnek a télre. Bezzeg Dorka macska, a méltóságos úr az utolsó két hétben megbundásodott, szóval azt mondja, jön a hideg.

Sok vadvirág bevállalt még egy másod- vagy harmadvirágzást, például a cickafarkak, az aranyvessző, a katángok, meg az ökörfarkkóró.
Zuzmók mutatták az útba eső magaslesen, hogy a levegő tiszta.
Találtam még egy honlapot szigetközi fotókkal itt.
Egy ilyen mozgalmas hétvége után (bár mi alapból elég nyughatatlanok vagyunk) jó lesz bebújni a frissen felhúzott meleg téli paplan alá, holnap pedig már isten bizony begyújtunk. Ha már egyszer ősz van...

16 megjegyzés:

  1. Ezek még nem is nagyon őszi képek! Még minden virul! A begyújtás nagyon romantikusan hangzik :-)

    VálaszTörlés
  2. "tájképnek sem rossz" - nem bizony! Nagyon klasszak a fotóid, tetszenek!

    VálaszTörlés
  3. Nem is tudtam, hogy a csucsor a nitrogént jelzi. Nálunk is van belőle elég sok.

    VálaszTörlés
  4. Én is bringáztam egy nagyot a lányommal, úgy láttam nem lesz még egy ilyen alkalom már idén. Kétpofára ettük a hamvas szedret (én jobban szeretem mint a feketét), diót ráztunk és szedtünk, szalmabálákon ugráltunk. Szuper volt!

    VálaszTörlés
  5. Hát, tegnap még napfürdő, ma már jégkorszak...

    VálaszTörlés
  6. Bizony, én már ezt az időszakot nem szeretem, mikor minden nyugodni tér....Én is szedtem a lombot egész hétvégén, az ágakat és takargattam a kevésbé fagytűrő növényeimet, hogy jövőre azért újra láthassam a virágaikat.Semmi átmenet, melegből, beléptünk a hidegbe.....De végre eljön a sütőtök és a sütőben töltött sült almák ideje. És ez jó.:-)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is finomabb a hamvas szeder, Nyunyival csak a szederevésért jöttünk ki ugyanide múlt héten egyik nap.
    A macska vastag bundája legalább eltakarja, hogy zörögnek a csontjai a vizes száraz kenyértől...
    Hát tényleg viharos hideg lett, és -miért is ne- bedöglött a gázkazán... Tegnap egész délután a hat éve nem használt vegyes tüzelésű kazánt próbáltuk üzembe helyezni, végül sikerült. A tavaly kivágott óriási, vénséges, de korhadt diófa tuskója fűti a lakást.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem i is bedurrantunk ma, mert itt is igen hüvöskés a hangulat... Ja és a szélviharban a villanyzsinór is félig leszakadt a póznáról. Amúgy minden rendben :-)

    VálaszTörlés
  9. Nekünk meg fél napig nem volt netünk, szégyen, de megszenvedtem:-(

    VálaszTörlés
  10. Én minden nap elhatározom, hogy leszokok a netről, vagy legalább csak napi 1-szer ülök ide. Eddig teljes kudarc .

    VálaszTörlés
  11. Jolán kolléganőd mondta, tesó, hogy ha a macska már októberben igen kiszőrösödik, hosszú és kemény lesz a tél! :-)

    VálaszTörlés
  12. Ezt szentírásnak lehet venni.

    VálaszTörlés
  13. Tesó! Jai azt ígérte, hogy ma ír a blogba! Úgyis rossz idő van, fogd ám szaván, hogy ne csak kamuzzon!

    VálaszTörlés
  14. Én is elírtam, de te is gyógyegér vagy. A helyes megfejtés: Jani. Bocs.

    VálaszTörlés