2010. május 24., hétfő

Az elmúlt hét…

… sokkoló időjárással kezdődött, két kerti áldozattal. A szél miatt a szomszéd melléképülete úgy döntött, átköltözik hozzánk. A magasból olyan hatvan-hetven tégla dőlt át, egyenesen az alatta levő virágágyásra, kinyomva a földből az oda kiültetett, gonddal nevelgetett gyepesszappanfű-tövemet. (Még jó, hogy tesómmal megosztottam korábban a tövet, így ha nála megerősödik, remélem, visszaoszt nekem belőle.) A másik áldozat az egyik paradicsomfa volt. A dülöngélő melléképületet ugyanis felállványozták, de az állványnak akadék volt a közelben levő kutyaól, Roxinak költöznie kellett az udvar túlsó sarkába ólastul. És mivel az ól körül mindig kapar, persze rapittyára ásta a paradicsomfát is. De ez legyen a legnagyobb baj. A panasz joga azoké, akiknek a házát, életük munkáját tette tönkre az árvíz!
A szél és a zuhogó zápor kifektette a hagymákat, a kis kukoricákat. Fény híján elkezdtek a melegigényesebb növények sárgulni. Szerencsénk van, nálunk nem állt meg a talajon az elszivárogni nem tudó esővíz (hát ugye, az agyag…), de volt olyan kert a környéken, ahol csomó gyenge növényke megfulladt a napokig ott álló vízben.
Pénteken volt az első, kicsit szárazabb nap. Aggódva siettem ki, megszemlélni, mi a helyzet. Hála Istennek, rémes károkat nem találtam. A kiültetett paradicsom-és paprikapalánták kibírták a kéthavi mennyiségű csapadékot és a szelet, a sáros vízcsorgások se nyomorgatták meg a gyökereiket. A babok csúnya sárgák lettek, de a jó meleg hamar javított a helyzeten. A hagymákat tördelte meg a szél jobban, és a tavaly magról nevelt, dédelgetett szarkalábtövemet törte meg. Szerencsére a karózás hamar segített, virágozni fog.
Kínnal-keservvel kibújtak az újravetett sütőtökök is. Már fogalmam sincs, milyen fajta lesz, és vajon az először ültetett vagy a pótvetett kelt-e ki, majd a nyár folyamán úgyis kiderül.
És minden egycsapásra teli lett gombácskákkal.
Az egy tényleg káros következmény az lett, hogy a föld valami elképesztően megtömődött. Az egész kertet – elejétől végéig – újra kell kapálni, egy centi se maradhat ki. Eddig keményes, de azért porhanyós volt a föld. Tegnapelőtt azonban elkezdtem porhanyítani… hát mit mondjak, mintha mórtéglát kapáltam volna. Akár csákánnyal is nekiállhatnék. Amellett meg a gazoknakt úl sok kárára nem volt a zegernye idő, valami hihetetlenül elburjánzottak. Épp csak a leveleiket kezdte ki a szél. Különösen a piros krumpli néz ki cefetül. Korábban nem tudtuk kapálni, mert eléggé vontatottan kelt, utána egy hétig esett, vagy a föld volt mocsár. Ezzel kell majd kezdeni a kerti rendrakást.
Valahogy a virágokat se zavarta ám a zuhé! Seregnyi kinyílt belőlük. Különösen a sziklakert örvendeztetett meg. Stílszerűen kinyílt pünkösdre a nagyon illatos pünkösdi szegfű, és pompás a madárhúr is. Tarkállanak az íriszek. Ez a fehér a kedvencem, egyszerre vettem a tesóm szibériaijával. Egy virágszárát a vhiar letörte, de maradt még, örömömre.

Virítanak a tarkák, sárgák is.

A rózsáknak is hamarosan kipattan a bimbójuk,és a rózsalonc is kibontotta a szirmait.Az esős hetet újabb vetésekkel töltöttem el, persze csak a szobában (évelő virágmagokat ültettem ládába), és a túlburjánzott szobanövényeket ültettem szét. Rekorder volt a klívia, aminek egycserépnyi növényét ötfelé szedtem szét. A jövő héten a szokott eső utáni kerti turbózás jön: kapálás, fűnyírás. Kezdődik az ádáz harc a gazokkal. Van vetnivaló is: az okra. (Iszonyú kíváncsi vagyok, hogyan boldogul a szabad földben!). Tesóm ígért káposztaféle-palántákat, annak már előkészítettem a helyet. Paradicsom és paprika is lapít még, kiültetésre várva. Lesznek feladatok bőven. Azonban kínálják magukat a friss zöldfűszerek, a retek, az újhagyma, a salátafélék, hamarosan lesz már eper és zsenge sárgarépa is, a cukkinik is beindultak. Akárhogyanmiképpenis, azért ha pörgetjük a kerti munkát, az erdmény nem marad el!
Végül kék íriszszirmokkal üdvözöljük három új olvasónkat, Csonka Ilonát, Mimimamát és Zazie-t. Reméljük, gyakran benéznek majd az amatőr kertészekhez.

9 megjegyzés:

  1. A pünkösdi szegfű a sok fényt szereti, vagy az árnyékot inkább? Az erkélyen ültettem egy nagy cserépbe, de nem tudom, szeretni fogja-e, hogy nem kap közvetlen napfényt?

    VálaszTörlés
  2. A napfényt és a szárazságot szereti, de szerintem ha nem öntözöd túl, és elég meleg van neki, az erkélyen is jól ellesz.

    VálaszTörlés
  3. Nálam dettó ugyanez a helyzet, a hagymát viselte meg leginkább a sok eső és minden megcserepesedett, most a meleggel pedig hihetetlenül gazosodik minden.

    VálaszTörlés
  4. Visszaosztok, persze. Mennyire rosszízű ez a szó.

    VálaszTörlés
  5. Köszi :)
    Benézek majd sűrűn:-)
    Látom,hogy ültettél okrát. Én mint Bamia-t ismertem meg,nem tudom pontosan így írják-e. Nagyon ízletes kis paprikaszerűség, kíváncsian várom a fejleményeket,hogy halad majd a növényke. Hol sikerült magot szerezni?
    további jó kertészkedést :-)
    mimimama

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, szép virágok :) Nekünk tavaly lett egy kicsi kertünk, most kezdek igazán kertészkedni benne, úgyhogy visszajáró vendég leszek, mert sok hasznos dolgot találtam már most :)

    VálaszTörlés
  7. Mimimama, csak nem próbálkoztál már az okrával? Ha igen, kérlek, írj róla valami közelebbit! Vetőmagboltban kaptam magot, igaz, úgy hozatták meg külön kérésre.

    VálaszTörlés
  8. Ági, ültetéssel nem-de evéssel annál inkább :-).
    Egyetemen voltak palesztin csoporttársaim és Ők hozták otthonról szárítva. Így ismertem meg.
    Azóta agyaltam azon,hogy lehetne ezt itthon is termeszteni. Most hogy láttam a bejegyzésed fellángolt az okra ültetési kedvem és egy már email váltás után ma már postán vannak a magok :-)
    (Pesten sikerült szerezni)
    Tehát tapasztalat nincs,de ha előbújik biztos beszámolok:-)
    üdv mm.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Éva, miféle ételekbe jó az okra? Van egypár recept, de tőled "élőben" megtudhatjuk, milyen ízű, állagú, mire jó, ha leszel olyan kedves megosztani velünk! :-)

    VálaszTörlés