Voraus Makoschkalatsch

Az idei mákos kísérlet a végéhez közeledik. Korábban már részletesen írtam a rég elfeledett mákültetéssel kapcsolatban felbukkant gondokról, a ritkításról, a máktokbarkóról. Ez is elmúlt, a gubók megbarnultak, bennük zizegve koppantak a szemek, ha megráztuk azokat: megértek.
Múlt héten Nyunyi – Isten bizony teljesen egyedül! – levagdosta a mákfejeket, és kiteregette száradni a melléképületbe. Tegnapelőtt már kellően megszikkadtak a gubók, így belefogtunk a fejtésbe.
A gubók tartalmát még kilométer választja el attól, hogy étkezési máknak lehessen nevezni. Szerencsére kicsi korunkban nekem is, Hédinek is volt alkalmunk megismerni a máktisztítás folyamatát. Nagymamánk ugyanis nagy darabokon termelt a háztájiban mákot, piaci eladásra vagy húsz-huszonöt évvel ezelőtt, mivel a mák akkor hiánycikknek számított. Az emberek – és pláne a gyerekek – kapitalista csökevény gyomra viszont mákostészta és pozsonyi kifli után kiáltott, ezért a háztájiban jobbára mák meg uborka volt, ezzel jól lehetett keresni. Július-augusztusban mindig mentünk nyaralni mamához, ahol a mákfejtésben mi is aktívan részt vettünk. A mák kitisztítása a nagy mennyiségnél így zajlott:
Először is a gubókat necczsákba szedte mama száraz időben, és a zsákban hagyta kiszáradni. Utána a legszebb, legegészségesebb mákfejekből kifogta a jövő évi vetnivalót. Utána a gubókat elosztottuk nagy edényekbe: lavórba, kisteknőbe, nagytepsibe. Ebből mindenki kapott egyet, meg egy éles kést, és vagdoshattuk ki a tokokat, a szemeket meg önthettük az edénybe. Ez a művelet napokig tartott, reggeltől estig, megszakítva ebédszünettel – mákos rétessel. A kifejtett mákszemekbe mindig belenyalakodtunk, de szigorú szidást kaptunk miatta: ha valaki sok nyers mákot eszik, bélcsavarodásban akár meg is halhat! A sok mákfejtést azonban nem untuk meg. Afféle modern kori fonó-feelingje volt a munkának: esténként átjöttek a kereszttesóink, a szomszéd. Kiültünk a homályosodó alkonyban az utcai padra, aki nem fért oda, az hozta a fejőszéket, sámlit, és mindenki csak fejtett, fejtett. A szúnyogok irdatlanul csíptek, a háttérben halkan szólt a Danubius rádió németül, még a 100.5 frekvencián, majd a hajadon korú Geszti Péterrel elkezdődött az esti slágerlista. De senki se figyelt oda rá, mert hallgattuk a régi történeteket Zseli égéséről, az 1954-es árvízről, gálickő-, lúgkő-és Hungazin - ivó öngyilkosjelöltekről, eltűntekről és az ásványrárói temetői kísértetről, szóval csupa érdekességről, amitől aztán minekünk, gyerekeknek még vagy két hétig garantáltan rémálmaink voltak. De akkor is olyan jó volt! Mindazonáltal akkor is figyelni kellett, hogy bele ne állítsuk a kést a kezünkbe, meg hogy a kukacos mákot be ne borítsuk a tiszta közé. Érdekes, hogy volt néhány gubó mindig, amelyben fehérek voltak a szemek, de az íze pont olyan volt, mint a kéké.
Amikor aztán már csak a kék mákszemek maradtak, megkezdődhetett az érdemi tisztítás. Ez először szelelésből állt. A mákot markonként szórtuk egyik edényből a másikba, és a jó kis óvári szél elvitte belőle a szemeteket, amik a mákgubó belső hártyáiból kerültek a mákba. Utána kirostáltuk: volt mamának egy nagy, kerek mákrostája, nagyon apró lyukú. Rostáláskor a lyukakon a kifejletlen, szemétszerű mákszemeknek volt illendő kihullani. Az ép mákszemek nem fértek át. Rostálás közben még a mák tetejére feljöttek a még esetleg benne levő gubótörmelékek, ezt kézzel csipedtük ki.
Az utolsó előtti fázis volt a mosás. A mosáskor a víz tetejére feljött a maradék piszok, amit le lehetett önteni. Az így teljesen megtisztult mákot még nagy, fehér abrosszal bélelt vastepsiben ki kellett szárítani a tűző napon, amíg egyformán szürkéskék nem lett. Ha ilyenkor esni kezdett, akkor a sparheltben is szárogattuk, de a napszikkasztott mák volt az igazi. Ez mehetett eladásra, a tisztaságára senki se tehetett kifogást.
Eddig én még csak a kifejtésig jutottam el. Voltak hibátlan fejek, de amiket megszúrt a barkó, belülről ilyen undorítóan néztek ki: Kiszelelni nem tudtam, mert a jó kis óvári szél meg se rezdült, csak a tegnap éjjeli viharban, az meg nem a legjobb máktisztító idő. A rostálás ki fog maradni rosta híján – bár ez az én mennyiségemnél annyira nem is létkérdés. Mosni viszont szükséges lesz, és a jó melegben szépen ki is fog száradni. Olyan másfél kiló lett a végeredmény, ami nem tűnik egy hatalmas adagnak, viszont az éves szükségletet betakarja. Azonban mégse vagyok nyugodt. Piszkálja a fantáziámat az őszi mák, meg a téli vetés… Nem a máktokbarkónak akarok termelni, sokallom a beteg gubók mennyiségét. Talán tesóm nem lesz haragos, ha terveket kovácsolok a kertjével kapcsolatban, ahol nem lesz ősszel szántás, és ott próbálkozhatok ilyesmikkel.