2009. október 2., péntek

Októberi virágok

Hát a szeptemberi idővel azért nagy szerencsénk volt, élveztük a napsütést, igaz olyat kellett tennünk, amit nyáron alig, és más években talán még sosem: locsolni. Máskor ilyenkor már javában fűtöttünk, most pedig rövidujjú meg halásznadrág szandival.

Sok virág még igazán pompás, például októberi margarétanyílásra a kertem eddigi, néhány éves története során még nem volt példa:

Az augusztusi tűző napot kegyetlenül megszenvedő rózsák most magukhoz tértek és szorgalmasan pótolják az elmaradt virágzást:

A kardvirágok már régen elnyíltak, de a hosszú levelek háttérnövény szerepben rendkívül mutatósnak bizonyultak a nyáron. Mostanra a levelek is sárgulni-barnulni kezdtek, megkezdték a téli visszavonulást, úgyhogy felszedtem a hagymákat. Néhány napig még szikkadnak a szabad levegőn, aztán megnyitják a telelőbe költözők sorát.
Ha már egyszer ősz meg október, az igazi őszi virágok is nekiláttak. A sisakvirág, valódi mérges szépség is ilyen őszi virágzó. Alig szelídített virág, a természetben, vadon megtalálható növények is pont ugyanilyenek.
No meg persze, kötelező jelleggel a krizantémok.
Borzalom, közhelyek közhelye, de akkor is: jó lenne, ha még egy darabig megúsznánk a fagyokat.

4 megjegyzés:

  1. Mindenki azt fújja: ez az idő maradhatna áprilisig....

    VálaszTörlés
  2. A sisakvirág az egyik kedvencem, mérgezős ide vagy oda!

    VálaszTörlés
  3. Szép, de vigyázni kell rá, nem annyira életrevaló.

    VálaszTörlés