2009. október 31., szombat

Zúzmarás

Volt ebben a hónapban nyár és tél is, ilyen a globális felmelegedéssel fűszerezett ősz. Ma reggel a kutyánk vize ujjnyi vastagon befagyott, olyan hideg fogadott. Délelőtt pedig a deres-ködös időben zúzmara rakódott a növényekre, igaz csak egy rövid időre. Itt vannak a varjúcsapatok, állandó a károgás, sok diót is potyogtatnak. A ház mellett a kiserdőben szoktak aludni a fákon, zúzmarás-ködös éjszakákon tökéletes a horrorhangulat. Néha vágyom egy légpuskára.



Munkák:
Ezen a héten befejeztem a betakarítást, pincében a sárgarépa, petrezselyem is. A petrezselyemzöldet megvágva, kis poharakban a fagyasztóba mentettem. Leszedtem a birsalmákat, 15-ből végül 6 érett be, sok gyümölcs sajnos moníliát kapott. Ez volt a fa második termése, tavaly mindössze 3 almát szedtünk róla. A téli körte is termőre fordult, a tavalyi egy-két kóstolószem után egy jó púpos rekesznyi gyümölcsöt szüretelhettünk. Szegény kis fa, ötödik éves, de már kétszer megrágták a vadak.
Kezdhetjük az ásást, a fatüzelésből, begyújtásból származó hamut is bedolgozzuk a földbe, kálitrágyának számít. Összegereblyéztem a lehullott lombot és betakartam vele a virágágyakat. A magnólia, hortenzia még ezenkívül bőséges virágföld-takarást is kap a tövére. A rózsák metszésével, tövük fűrészporos takarásával még várok decemberig.
Délelőtt kiástuk a védett helyen eddig még virágpompával büszkélkedő kannavirágokat, a szárak a komposztra kerültek(vagy fél köbméter), a gumók a teraszon száradnak, egy-két nap múlva mehetnek a telelőbe. Hihetetlen mennyiségű gumó termett, ha zöldség lenne, dicsőségére válna ekkora terméshozam. A neve Canna edulis, aki már főzött vagy evett belőle, szóljon!
Apró örömökért (saláta, spenót, kelbimbó, leveleskel a húslevesbe, borsmenta - teának, zöldfűszerek) azért felhúzom a kabátot és hátraszaladok a kertbe, amíg el nem jönnek az igazán kemény fagyok.
Vérborbolyánk utolérte az őszi lombszín-pompában a Bükkben látott sóskaborbolyát.

Nyunyus talált az erdei szamócán még egy-két szem termést, meg egy pompás, bundás félholt hernyót.
Most is készültem egy rejtvénnyel, de ez állatokkal kapcsolatos dolog. Mi lehet ez?

16 megjegyzés:

  1. Nálunk még "csak" 4 C-van.Az első fagyok mindig a mindenszentek időszakához köthető,igy rövidesen nálunk is deres lesz a határ.
    A rejtvény:én gombára tippelnék, de lehet camamber tipusú sajt is.

    VálaszTörlés
  2. Akkor nálatok még kész Hawaii.
    Sajnos nem talált. Nem gomba, nem sajt.

    VálaszTörlés
  3. Nalunk sem estt 0 fokon alul az ejjel

    VálaszTörlés
  4. Én valami kagylóhéjfélére tippelek... Vagy dínófül megkövülve?

    VálaszTörlés
  5. Hát, eddig még senki sem találta el azt a valamit, a kagylóhéj legalább rokon állatttörzs.

    VálaszTörlés
  6. Nekem az lenne a kérdésem, hogy te tetted ilyen szép virág alakzatba ezeket az "állatokat" a fotózás kedvéért, vagy így nőnek?

    VálaszTörlés
  7. Én tettem így, nem így nőnek.

    VálaszTörlés
  8. Újabb ötletem van! Hédi biztos leszedte a csigaházakról a csukóajtót, ezek biztos azok! :-)

    VálaszTörlés
  9. Hát majdnem, vagyis igen. A múlt héten átültettem a barnás sásliliomot, és a lelógó levelek alá ez a nyolc csiga húzódott be, kissé be is ásták magukat a földbe. Összeszedtem őket egy kisvödörbe, mert előre akartam vinni őket a tyúkoknak. Közben volt egy kis eső, s csigák megszöktek, de a bejárati ajtókat hátrahagyták nekem. Ilyet még korábban sosem láttam.

    VálaszTörlés
  10. Iri, nálatok komolyan ilyen enyhe az idő?

    VálaszTörlés
  11. Csiga ajtó? Nagyon érdekes :)

    VálaszTörlés
  12. Én ezt nem hiszem...
    Ha 8 csiga volt, miért van 9 karika?

    VálaszTörlés
  13. Azta, tényleg kilenc! Jó szemed van, nem tudok számolni.

    VálaszTörlés
  14. Jó, hogy elárultad, mert még így se tudtam volna! :-D
    Én se láttam még sosem ilyet, csak olvastam róla. Nagyon érdekes! És kemények ezek az ajtócskák?

    VálaszTörlés
  15. Ugyanolyan az állaguk, mint a csigaháznak.

    VálaszTörlés