Krizantémországban

Néhány tő krizantémunk nekünk is van, de Mindenszentekre, azok sírjaira, akik már sajnos nem lehetnek köztünk, mindig vásárolunk húsz szálat az óriás fejű fajtából.

Ezt a fajta virágot sokan nem kedvelik, mesterkéltnek, vízfejű lufinak nevezik. Nekem azonban - sírvirág vagy sem - tetszik.

Ezeket a virágokat nem virágboltból vagy piacról szerezzük be, hanem anyukám ex-kolléganőitől. Ezt a két ex-kolléganőt valahogy úgy kell elképzelni, mint engem és Hédit… Két húsos lánytesó az eggyel felettünk levő évjáratból, nővér és húg… Mindkettő szenvedélyes kertész, a nagyobbik – amellett, hogy köztisztviselő – őstermelő, aki virágokat, koszorúkat, évelőket, zöldséget, gyümölcsöt, hízott kacsát – és kacsamájat meg csibét és sütit hord a mosoni piacra. Húga, a virágkötő és erdőjáró, szenvedélyesen asszisztál mindehhez.
Az október-december az ő igazi piacos szezonjuk: a koszorúk és virágok évadja. Az idősebbik testvér, E. egy hatalmas fóliasátorban neveli a vágóvirágnak szánt krizantémok seregét már tavasz óta. A fiatalabbik, Gy. pedig már nyár óta az erdőt járja – koszorúalapanyagokat gyűjtve, a kertje pedig teli van a koszorúkötéshez szükséges szárítani való virágokkal. Így készülnek a mindenszenteki piacozásra.
Pénteken indult meg a frissen vágott krizantémok árusítása, egyenesen E. fóliasátrából… Bár anyuci is elég lett volna egymaga a virágok megvásárlásához, én mégis erőnek erejével elkísértem, mert látni akartam a sokezer virágot egymás mellett. És nem kellett csalódnom a látványban.
Persze E.-t rögtön elkezdtem faggatni, hogyan neveli a sok tövet. Kiderült, hogy tavasszal részben veszi, részben pedig gyökereztetőpor segítségével saját maga neveli a krizantémdugványokat. Ezek kerülnek a hatalmas fóliasátor frissen feljavított földjébe. László nap körül (június 27.)vissza kell tördelni őket az erőteljesebb fejlődés érdekében. Kéthetente Volldüngerrel kell tápoldatozni – de darabonként kell a tízezer tövet lelocsolni az oldattal! A nyár végétől megjelenő bimbókat le kell csipkedni, csak a legnagyobbat meghagyva. Így lesz egy hatalmas virágfej a sok apró helyett.
Közben permetezni is kell. Van egy kis, zöld hernyóféleség, ami előszeretettel rágja a virágszirmokat és a bimbókat. Egy ilyen krizantémerdő olyan lehet neki, mint nekem egy fullextrás, klimatizált, tízezer négyzetméteres csokoládébolt… Nos, tőle mindenképpen meg kell szabadulni. És hát persze gyomlálni, locsolni nap mint nap...
Egy-egy virágszál karóra kifeszített műanyag háló egy-egy lyukán van kibújtatva, hogy ne töredezzenek meg a virágszárak.

Az október a krizantémnevelés kritikus hónapja. Ha nagyon hideg van, és korán fagy: a krizantémok nem nyílnak ki Mindenszentekre, csünt marad a fejük, eladhatatlanok. Ilyenkor fűteni kell a fóliasátrat. Ha meg túl enyhe az idő, mint ebben az évben? Hamar elnyílnak a fejek, lehulll a szirmuk! Ilyenkor a ventillátorok frissítik a levegőt, nehogy a túlságos meleg megszoruljon a dunsztos sátorban, és megártson. A sátor fóliáját meg kívülről lemeszelik, hogy a jó öreg napocska ne érlelje túl a virágokat. Az ideális a félig bimbós, még tömött virágfej, aminek nem hull a szirma, és nem látszik a közepén a sárga virágzati fészek.
És a trendi színek:

A régimódi nem-buci hófehér - ez állítólag már nem divat, mégis sokan ezt keresik:
A klasszikus csontfehér-vajszínű: ez a legkeresettebb:
A szalmasárga: szerintem ez a legszebb, a nevelése is könnyebb, kevésbé kényes, és állítólag nem olyan érzékeny a fagyra vágott virágként sem. Új divatúnak számít: Ez lesz állítólag a jövő trendje: futurisztikus, ultramodern bronzos szín, karmosan hajlott virágszirmok:
Ki-ki választhatott kedvére.

A kedves vevőket E. a hatalmas fóliasátorba csak egyesével engedte be: nem fért be több ember a tömérdek virágszáltól. Amíg ki nem kiáltott viccelődve: „Kérem a következőt!”, addig a garázsukban kirakott, Gy. által készített számtalan koszorú közül lehetett válogatni.
Sajnos nem volt idő E.-t tovább faggatni a krizantémnevelésről, siettünk, de tavaszra, a krizantémújatelepítésre meghívott tanulónak. Mondhatom, alig várom!