A hagymák birodalma - 1. rész

A medvehagymák szagos világát már megjártuk, néhány fajtát még szeretnék bemutatni, ami a kertben tenyészik.
Ez egy kisded hagymakiállítás a konyhaasztalon, a megennivaló fajtákból. Eléggé hiányos, ezen kívül még pár hagymaféleség jelen van a kertben.

Fokhagymát minden évben, a lehető legkorábban ültetünk - mihelyst rá lehet lépni a földre. A nagyobb madarak semmihez se foghatóan szeretik a fokhagymát, így - stratégiai megfontolásokból - a szomszéd kutya kenneljéhez aránylag közel jelöltük ki az ágyását. Frédi (a kutyus) szédületesen bír üvölteni, ha varjú vagy csóka közelít. Sajnos tárolható minőségű fokhagymát - azokat a nagy, sokcikkes fejeket - nem tudunk előállítani, nem is tudom, miért, hiszen a talaj nem rossz neki annyira, mindent megkap. Csak a nyári és őszi szükségleteket fedi le a termés, ezért ismerőstől vesszük meg a féléves megennivalót. Ezekből a fokhagymafejekből duggatunk el minden évben néhány fejet. Kihajt, nő, közben felhúzunk egy-egy darabot főzéshez. Sarlós Boldogasszony napján, július 2.-án kell felszedni nagymamáink szerint. Ponyván szárogatni kell a napon pár napig, gyengéden megtisztogatni a külső levelektől, összefonni - és megenni. Növényvédelem, kártevők fel sem merülnek, sőt a biokertészek szerint rovarriasztó hatása van. Ezt én nem tudtam kitapasztalni, mert az igazi rovartámadások általában akkor kezdődnek, amikor a fokhagyma már sárgul, június közepén.

Vöröshagymát jó sokat ültetünk, egy évre előre, három turnusban. Tavasszal először a friss elfogyasztásra szánt új-és főzőhagymának valót, aztán a téli tárolásra szántat, végül még nyár végén egy kört, őszi zöldhagymának.
Amikor kicsik voltunk, mama sajátos vetésforgóban termelte a hagymát. Tavaszonként néhány hatalmas fejet elültetett, amik idővel óriási,többágú magszárakat hoztak, virágoztak és magot érleltek. A magot összegyűjtötte, megszárította, és a következő tavaszon elvetette. A magból őszre apró kis hagymák lettek. Ezekből - dughagymaként felhasználva - állította elő a következő évben a főzőhagymát. Így minden évben előállítottunk magot, dughagymát és étkezési hagymát. Mindez azért zajlott így, mert 25-30 éve szinte hiánycikk volt a hagymamag és a dughagyma egyaránt. A termés azonban elég silány volt, ennek az volt az oka, hogy a hagymamag csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudott kihajtani az agyagos föld színe alól, ezért a dughagyma minősége még gyengének is alig volt nevezhető.
Hédi férjének mamája még most is termel dughagymát, lilát is, vöröset is, meg a kettő kereszteződéséből előállt furi színű fajtát, sokkal jobb minőségben, mint a bolti. Mi kénytelenek vagyunk a boltit megvenni... Makóit szoktunk, ez a közismert vöröshagyma, meg Zittaui sárgát, ez az a lapos kinézetű hagymaféle. Ezt is elduggatjuk, növekszik. Szinte az összes hagymaféle, amit nem magról nevelünk, hajlamos arra, hogy magszárat növesszen. Ezt mindig ki kell törni, mert ha meghagyjuk, sokkal kevésbé lesz a hagyma tárolható, már februárban kihajt. Júniusban a viaszos, zöld levelek elkezdenek sárgulni, a hagyma kezd beérni. Sokan ilyenkor megtördelik a leveleket, rátaposnak a tőre, hogy kiszáradjon, siettetve a beérést. Van azonban, aki erről azt tartja, hogy ettől a hagyma el fog rothadni. Én egy picit szoktam csak megtördelni. Gondolom, hogy annak, aki széttapossa a tövet, előbb-utóbb amúgy is tönkremegy a terménye... Sarlós Boldogasszony körül ez is kikerül a földből. Utána még egy-két hét szárogatás, tisztogatás jön, aztán necczsákba bújnak a vörös fejek a megevésig. A lila hagyma életének "forgatókönyve" hasonlóan zajlik, de ezek a növénykék általában gyengébb termetűek. Bár nekünk a vöröshagymából sem sikerült olyan hatalmas fejeket előállítani...
Az a tapasztalatom, hogy nem annyira a talaj, mint az időjárás hat a hagyma minőségére. Nedves nyáron nagyok, enyhe ízűek a fejek, de nem olyan jól tárolhatók. Száraz időben könnyfakasztóan erős, de jól tárolható, tartós termésre számíthatunk.
A zöldhagyma termesztése ugyanígy zajlik, csak már májusban kiesszük az ágyásból... A nyári ültetést meg októberben. Tél alá is vethető, de akkor azzal számolni kell, hogy a madarak kifalják.
Még pár említésre méltó fajta:
- a sonkahagyma, a hosszúkás, enyhe ízű fejeivel: a konyhaasztali hagymaidill képén bal szélen van. Ezt anyósom neveli, magról ilyen hatalmas fejek nőnek neki. A zöldségesnél különlegesséként árulják, pedig nem bonyolultabb a termesztése a sima vörösénél.
- az ún. Fertődi ezüstfehér. Ez állítólag a legfinomabb "vörös" típusú hagymaféle, egyáltalán nem csíp. Ez is anyósom specialitása, én bevallom, ki se próbáltam.
- a gyöngyhagyma: ezt párszor vetettem, szépen meg is termett, de az eltevése olyan pepecselős, hogy azt az egy-két üveget, ami elfogy, inkább megveszem a boltban...
Másféle hagymák is hamarosan sorra kerülnek!