Május negyedik vasárnapján...

... csak oda lyukadtam ki: nem szaggattam halálra magam a kertészkedésben...

Múlt vasárnap estefele a sziklakert "rehabilitálásába " vágtam bele. Ez az egyik kedvenc kerti elfoglaltságom: beülök sámlin a növények közé, gyomlálgatok, rendezgetem a köveket, új növénykéket ültetek, közben a kiccsaj mellettem gyártja a virágszirmokkal díszített tortákat a homokozóban. Márciusban már írtam egyszer a régi kútból kialakított sziklakertről. Akkor szinte teljesen felújítottam, a köveket átrendeztem, a növényeket átültettem, többtalicskányi kerti földet töltöttem bele, komposzttal keverve. Néhány hét után a kerti föld megtömődött, berogyott, gazok hajtottak ki. Most még kb.20 liternyi földet tettem hozzá, kigyomláltam, pár új növénykét beültettem, a túlburjánzó Frau Kiss Meténget :-) pedig erőteljesen megtéptem... Csajszikám ezalatt a kövek alatt bujkáló csigákat szedte össze, és hordta kilenc tyúkocskánknak. A végeredmény takaroska:

A zöldségesben mindennap kb. 120 liternyi vizet kellett kilocsolni, a keddi napot kivéve, amikor pár milliméternyi eső hullott éjjel. A 120 liter a kert méretéhez képest nagyon kevés, takarékoskodunk a vízzel. Csak a növények töve kap állott vizet, locsolókannából. Slaggal nem nagyon szoktam öntözni, egyrészt mert utálom húzni-vonni a dögnehéz locsolócsövet, ami a növényeket is össze-vissza töri. Meg pazarló is. Ráadásul esténként alig van víznyomás a vízvezeték-hálózatban, mert mindenki mos, fürdik, és locsol. Marad a két tizenkét literes locsolókanna, öt fordulóval, vizeshordóból merítve az éltető nedűt. Vizet igazából a gyengén fejlődő, épp csírázó, vagy nagyon nagy levelű növények kapnak, meg a kiültetett palánták. Amik megerősödtek (zöldborsó, csemegekukorica, virágpalánták, hagyma), be kell, hogy érjék az éjszakai harmattal. Különféle öntözőberendezésekre nem is akarok nagyon beruházni. Különben úgy vettem észre, hogy a növények picit meg is szokják a szárazabb viszonyokat. Mi és a közvetlen kertszomszédunk csak módjával öntözünk, de a veteményeink nem rosszabbak azokénál, akik reggel és esténként őrült módra hektoliterszám locsolják ki a vizet. A régiek azt tartják, hogy egy alapos kapálás felér egy esővel. Ez nekem eleinte igen furcsának tűnt, mert azt gondoltam, hogy a kapálással csak jobban kiszárad a talaj. Utána egy - már nem tudom, melyik - kertészeti könyvben olvastam, hogy a kapálással a megtömődött talajba bejut egy levegőréteg, ami hőszigetelőként működik,hűvösen tartja a földet. Ezenkívül a talaj hajszálcsöves szerkezetét átrendezi, és a párolgás így kevésbé intenzív. Kapálni már csak az előtörő gazok miatt is muszáj volt.Így kapálgattam, anyukám meg közben palántázott. Helyszűkében vagyunk, így az egy hónapon belül letermő vetemények (zöldborsó, salátafélék, főzőhagyma) sorai közé palántáztunk, abból a megfontolásból, hogy egy hónapig csak ellesznek valahogy a növények köztesként, utána meg helyük is lesz már. Addig meg fokozott pátyolgatással tartjuk bennük a lelket a szűkös helyen:

Ilyen furcsa páros: hamarosan az ágyásból kifogyó lollo rosso, a kép bal sarkában látható paradicsommal és némi gazzal elegyesen.

A héten az építési telken is ügyeskedtem. Nagy örömömre a járdahézag kitisztult a gazoktól a nyuszifül - telepítés miatt:
Ez a járdahézag azért a vesszőparipám, mert tavaly az egyik környékbeli, parlagfűnek nézte a résből előtörő 10 centis disznóparéjt, nem restellt feljelenteni az önkormányzatnál. Azóta kínosan és mániákusan irtjuk a gazt...

A kicsi virágoskertről, amit tavasszal olyan sziszifuszi munkával csináltam, már teljesen letettem. Azt gondoltam, minden kidöglött benne, mert semmi időm nem volt kijárni és locsolgatni. Ehhez képest csini kis kert fogadott, pirosló eprekkel. Megtöltöttem az egyik malterkeverő hordót vízzel, hogy öntözni tudjak. Kigazoltam a virágágyást, végül bevetettem a kimaradt területet a legigénytelenebb körömvirág-és estike-magokkal. Legyen szép, ha már megmaradtak. A járdahézagba is szórtam a magokból.

Közben nagy öröm ért. Riadtan csicsergő madárkára lettem figyelmes az egyik ablakban. Házi rozsdafarkú nősténye volt, recsegős vészkiáltásokkal röpdösött ide-oda. Szemmel láthatóan halálra volt rémülve, de nem röpült el. Vajon miért? Hát ezért!

Pont a fészke alatt álltam, és szegény teljesen kétségbeesett a mászkálásom miatt.A legmagasabb gerenda vége mellett van a fészke, teli fiókákkal, akinek hordja az ennivalót. Elgyönyörködtem a kis családban, utána vettem észre, hogy még két fészekalj fióka van: egyik a majdani előtér fölött, a másik a garázsban. Nekik másik madárpárok hordják a csipegetnivalót. Szívből örültem a recsegős énekű kismadaraknak! Szép a vadrózsabokrom is. Ennek a helyén egy vad alanyra oltott nemes rózsatő állt, azonban a vad alany "lerúgta" a ráoltott hajtást, és a kis, nemes rózsatőből nagy, csupa virág vadrózsabokor lett. Minden évben rengeteg csipkebogyót terem, amit koszorúdísznek és teának egyaránt szedünk. Bimbója tényleg kihajlott - ha nem is az útra, de a járdára - a kerítésen keresztül. De nem Jánoska szakajt róla, hanem ő szaggatja a járókelők ruháját a tüskéivel, ezért a bokor utca felőli részét alaposan visszametszettem. Andi! van valamilyen jó csipkebogyólekvár- vagy szörp - recepted?