2009. május 2., szombat

Évelőportrék

Amikor egy-két éve Mosonmagyaróváron nagy divatja volt a bolhapiacozásnak (Bécset utánozva), talán ötven forintért sikerült szert tennem egy fantasztikus régi kertészeti szakkönyvre, Farkas László Évelő dísznövények c. munkájára. Zsebkönyvnél alig nagyobb, de rendkívül alapos, tartalmas kis évelőkalauz, 1962-ből. Azért örültem rendkívüli módon e kis kötetnek, mert sok segítséget adott a kertészkedés számomra legkedvesebb válfajához, az évelők neveléséhez. A 35. oldalról idézek: "az évelők az intelligens lusták növényei", ami annyiban találó, hogy velük lehet a legkevesebb befektetett munkával, meg némi szerencsével a leglátványosabb, ámde viszonylag tartós eredményt elérni. Korábban is neveltem fel magról évelőket, de ez a könyv volt az a vezérfonal, ami alapján szinte fillérekből mutatós ágyásokat sikerült varázsolni a ház köré.
Magát az ültetést nem bonyolítom túl. Virágcserépbe vagy a boltokban egységesen kiszerelt zöldségek csomagolására használt lyukacsos aljú dobozba vakondtúrásföldet vetek, Ezt a tippet a mamától tanultam, aki elmagyarázta: "ne vess virágföldbe, nem jó. Mert megszokja a virág, elkényeztetett lesz, és amikor kiülteted kerti földbe, nem akar majd belemenni a gyökere. Kertben fog az a virág nőni, nem cserépben. Ne rontsd el. Amelyiknek meg ez nem tetszik, az úgysem élne meg a kertedben."
A magokat a zacskón jelzett ültetési időnek megfelelően ültetem, de leginkább júniusban. A cserepeket félárnyékos helyen, a teraszon tartom, és ilyenkor elég gondosan kell locsolni, mert a csíranövénykék a perzselő napon könnyen kiszáradnak elpusztulnak. Javasolta valaki az újságpapírral vagy konyhai papírtörlővel való takarást a nedvesség megtartására, de azzal van egy komoly gond: ezek a termékek nagyon sok vegyszert tartalmaznak, elölik a kis csíranövényeket, vagy ha nem, akkor a felázott papír cellulóztartalmán élősködni kiválóan képes penészgombák jelennek meg, és ez tuti halálok az évelőknek. Kényesebb növénykéket nevelgettem a nyár folyamán bent a konyhaablak párkányán is egy darabig, amíg meg nem erősödtek annyira, hogy elviseljék a szabad levegőt, a szelet és az erős napfényt. Mire a csenevészebb évelőpalánták kiültethetővé válnak, addigra úgyis itt a kora ősz, olyankor már a nap sem tűz olyan égető erővel.
Szeptember végén-október elején szoktam kiültetni a kis palántákat. Egy zacskó mag egy-két cserépbe elegendő, és a kikelt cserepes növénykéket 2-3 részre osztva ültetem el, egy-egy gödörbe úgy 3-5 tő jut. Így lehet egységes, nagyobb színfoltot képezni az évelőkből. De ez elsősorban nem a számoktól, hanem magától a növénytől függ. Ha van egy kis érett komposzt, azt tehetünk az ültetőgödrükbe.
A kiültetés helyét a növény igénye és magassága határozza meg, azt is figyelembe lehet venni, mennyire harmonizál a színe a környezetében található növényekkel. Ha nem jól döntöttem az ültetésnél, akkor a következő utáni tavaszon nyugodtan át lehet ültetni. A virágágyás kiültetését úgy érdemes megtervezni, hogy az ágyás formájától (szegélyágy lesz, vagy magában a gyep közepén áll-e a virágágy) függően hátra vagy középre, főnövénynek kerüljenek a magasak, a 80-100 cm-es évelők, az előtte levő sorba jönnek a 70-50 cm-esek, a legelső sorba a 20-40 cm-esek. Az üres helyekre pedig a magasságnak megfelelő egynyáriak.
Gondozni nem sokat kell őket. Tavasszal, márciusban kell őket megkapálni, amikor már látszik, hol mi bújt elő. Szárazságban meghálálják a locsolást. Az elnyílt virágokat le kell vágni, mert a magérlelés sok energiát elvesz a növényektől. Ez azért is hasznos, mert a május-júniusi virágzás után sok közülük szeptemberben újra virágzik. Az elsárgult leveleket le kell vágni, valamint tél elején a megbarnult, elfagyott szárakat is. Ősszel kaphatnak a tövükre takarásnak egy kis komposztot.
3-5 évente, a növény igényeinek megfelelően őszel vagy tavasszal érdemes kiásni őket, ilyenkor esedékes a gyökerek megtisztogatása a közéjük nőtt gyomoktól, valamint a tőosztás. Új helyre szoktam ültetni őket, némiképp feljavított talajba, aztán csak csodálkozom, mennyire megerősödnek virágzásig. Ennyi az összes gond velük, meg még kell egy kis fajtaismeret, hogy az igényeiknek megfelelő alapvető törődést megkapják. Ezek után a siker garantált, két-három év alatt elterjednek annyira, hogy gyomlálni is alig-alig kell, csak gyönyörködni.

10 megjegyzés:

  1. Tesó, ez igen tanulságos volt. Hogy mamának milyen igaza van! Azóta tudok én is csak normális zöldségpalántákat nevelni, amióta kerti földbe vetem a magjaikat. Én a csírázó magok takarását celofánnal oldom meg: lekötöm őket, mint a befőttet. Ez átlátszó, a fényre csírázó magoknak is jó, a pára megmarad, és egy - egy celofánlap többször is használható.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, én csak műanyag kifliszacskót húzok rájuk fóliasátor gyanánt, és a zacskó füleit a cserép alá hajtom.

    VálaszTörlés
  3. Ez a bejegyzés egy sorozatindító lesz, és minden magról nevelt évelőt szeretnék a virágzási idejének megfelelően bemutatni.

    VálaszTörlés
  4. Ez iszonyúan szuper, erre vártam, remélem, a cserepes virágaid is fellépnek egyszer a blog színpadán.

    VálaszTörlés
  5. Tesóm, azzal még hadd várjak, a télre is kell valami témát hagyni. Amúgy sem különlegesek. Most csak fotózok, később fogok írni.

    VálaszTörlés
  6. Hát, lehet, hogy neked nem különlegesek, de ha kertészeti árudákba ellátogatsz, a növényeid 70%-át biztosan nem tudod még rendelésre sem megkapni! A kertépítő cégek közül sok meg hihetetlenül gagyi munkát végez a legócskább növényekkel. A kerttervezésről szóló könyvek jó részében egy betű sincs lizinkáról, berki szellőrózsáról, díszhagymáról, szibériai íriszről stb...

    VálaszTörlés
  7. Az biztos, hogy a környezettel harmóniára törekvő, szeretettel gondozott házikert teljesen más világ, mint egy profitorientált növénytermelő nagyüzem, vagy monokultúra.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon érdekel a téma engem is, figyelek! :-)
    A színes margarétám és az évelő lenem hamarosan virágozni fognak, annyira örülök!!!! A többi növény is jól van, az orgonák kicsit még mindig kókadtak.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon örülök!!! Egész biztos vagyok benne, hogy szépen nevelgeted őket. Hédi bolygatatlan lenje is már bimbózik. Ezek szerint egyáltalán nem sínylette meg a lened az utazást és az átültetést, mert utána megfelelő ellátást kapott. Nem kókad-hervad, hanem virágzik. Az orgonák majd helyrejönnek. Remélem, majd egy-két képre még számíthatunk! :-)

    VálaszTörlés
  10. Persze, mindenképpen! Legszívesebben naponta fotóznám őket, annyira imádom! :-)

    VálaszTörlés