2009. május 17., vasárnap

Újjászületések - avagy a pech se mindig az, aminek látszik

A héten sokat dolgoztunk a kertben... Azt hiszem, ez itt nem számít országos hírnek... Csütörtökön azonban a nap folyamán hétmilliméternyi szitáló eső hullott. Ezt a napot kerti szemlére használtuk ki anyuval, s csodás felfedezéseket tettünk.
A szemlézés eredeti célja az volt, hogy a ki nem kelt növényeket számba vegyük, és megbeszéljük, hogy azok helyére mit ültessünk, palántázzunk. Ilyenkor - mint két püspök az új templom felszentelése előtt :-)- végigvonulunk a kertben, kezünkben tömjénező helyett vetőmagos vödör, palántázóásó. Egyenként szemügyre vesszük az ágyásokat, mint a freskókat. Az eredmény az alábbi:
A petrezselyem még kapott egy utolsó esélyt és némi vizet. Parcellájában négy nagy sor volt, ebből kettő és fél kelt ki, pedig már "leírtuk" a kis növényeket az utolsó szálig. Az ágyás hiányos foltjait brokkolivak fogjuk betölteni. Januárig biztosan kitart ez a gyökérmennyiség, és paszternák is lesz, meg metélőpetrezselyem.
A feketegyökér helyére már ráfogtam a kapát, amikor a - talajkímélés szempontjából még kigyomlálatlan placcon - észrevettem a gyenge növények sorát.

Ő a legnagyobb. nagyon hasonlít a tarackbúzához, óvatosan kell majd az ágyást megtisztítanom, nehogy a veteményt húzzam ki a gaz helyett. Tucatnyi kis feketegyökeret számoltam meg, így végül is hiánytalan volt a kelés, mert a tasakjában se volt több mag. Pedig már elkönyveltem, hogy csak jövőre kóstolhatom meg a saját termésemet, és akkor se biztosan! Hédi ugyanígy bukkant rá az eső után előbújó zöldspárga-magoncaira, amik olyanok, mint egy mini aszparátusz. A kertből kihaltnak hitt körömvirágok is előkerültek - a korianderral vegyes retekágyásban... Egy uborkasor is úgy döntött, hogy kikel, hosszas töprengés után. Amikkel idén befaragtunk, azok a babok. Alig bújtak elő, nyeszlettek. Pedig tavaly rokonnak - sógornak - komának osztogattuk a termést.

Végül: aminek szívből örültem, bár Hédié: a féltett kis diófa. Ez egy nemesített csemete, elég sokba került, hároméves oltvány, tavaly termett először egy szem diót. A kemény télben a nyulak teljesen körberágták, tavasszal a rügyezésnek semmi jelét sem mutatta. Hédivel - mint egy vérbíróság - már ki akartuk szedni, amikor sógorom feltűnt, megakadályozandó az "istenítéletet". Jani úgy látta, hogy hajt a diófa. A nem született kertész avatatlan szeme vette észre a két rutinos ellenében, hogy a fa él. És milyen igaza lett! Így kihajtott:


Előbújt a kikeletlen csombor is -két és fél hónap alatt. A lerobbant zeller kezd erőre kapni. csak Hédi fonalas agávéi maradtak olyan rozi állapotban...

Nagyon örültem, hogy - még ha lassan is - mindden növényem így meghálálta a gondoskodást, szépen kikelt. Csak így tovább, az idei jó kis evészetek érdekében!

8 megjegyzés:

  1. Erről a kis túlélő diófáról jut eszembe, hogy nálam meg az orgonákkal történt különös dolog. Írtam, hogy a biokertész könyv azt írja, nem szabad első évben megmetszeni az orgonát, de képzeljétek, egy ágat le kellett vágnunk ültetéskor, mert törött volt, és az gyönyörűen kihajt, már két óriási bimbó van rajta, a többi ág meg erősen kókadozik. Pedig rengeteget locsolom. Ne vágjam le a többi ág csúcsát is?

    VálaszTörlés
  2. Szerintem próbáld meg azt, hogy egy-egy kókadozó hajtást vágj le - ne az összeset egyszerre - és ha úgy veszed észre, hogy a növénynek jó, bátran nyisszantsd le a többit. Van, aki úgy ültet el fát, hogy még a gyökereit is visszavágja.
    Talán még virágozni is fog a kis orgona új hajtása idén?

    VálaszTörlés
  3. Jaj de izgi! Nem tudom! Ha csak levélkéi lesznek, az is dicséretes! :-) Megpróbálom a fokozatos nyisszantást! :-) (Már van vadiúj metszőollóm is!)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nem nagyon bánnád, ha mondjuk egy éjjel megjelenne egy tündérke, és mondjuk triplájára varázsolná a kiskertedet, ugye? :-)

    VálaszTörlés
  5. Jaj azt nem bánnám! :-) Hogy jöttél rá? :-)

    VálaszTörlés
  6. Andi, gyönyörű a kiskerted, gratulálok! Köszi a reklámot, a belinkelést, nagyon drága vagy, köszönjük!

    VálaszTörlés
  7. Még sokszor be foglak linkelni benneteket, mert szerintem nem lehet abbahagyni az olvasásotokat! :-) Ezért másokat is biztos érdekelni fog amit írtok!

    VálaszTörlés
  8. És én köszönöm a tanácsokat, a virágokat meg mindent! :-)

    VálaszTörlés