Körteaszalás

Megint nevethetek magamon. Minden egyes, aszalásról szóló bejegyzésnél leírogattam, hogy az éppen akkor aszalódó gyümölcs a kedvencem, a legfinomabb, stb... És ezzel akartam kezdeni a jelen bejegyzést is... Mert az aszalt körte tényleg iszonyú finom... És a leggazdaságosabb: ha nincs túlérve, és nem nagyon szotyakos, aránylag kicsi a víztartalma. Nem esik úgy össze, mint a meggy. A vízvesztéssel nagyon megédesedik, besűrűsödik benne a cukortartalom. Még a kicsit savanyú körte is felhasználható így.

Idén sok körténk van, pláne a Bosc kobak fajtájú körtefán. A kényszerszedésről írtam, amit a bejáró teherautó miatt kellett megejtenünk. A vihar is sok körtét levert. Mit csináljunk a még kemény, éretlennek tűnő gyümölccsel? Félreraktuk meleg helyre, hogy utánérjen. Álltában érett is, de inkább rothadt. Megszületett a döntés: megaszaljuk. Körtét tavaly nem aszaltam, tavalyelőtt annál inkább. Tesómtól akkor kaptam egy célszerszámot is hozzá: egy almavágót. Ezt az egyik négybetűs lakberendezési áruházban vette. A képen még egészben van, a használat közben letört az egyik füle: egyik-másik körte túl kemény volt... De azért így is -félfületlenül- nagy segítség ez az almavágó. A vágóval kapott cikkeket megfeleztem, és úgy raktam a sütőpapírral letakart gyúrótáblára, tepsikre, aztán az egész a fertőtlenítővel lemosott kocsitetőre került, a tűző napra. Ott szikkadt két napig. Az aszalást a melegen tűző szeptemberi nap nem tudta befejezni, mert már csütörtök este elkezdtek gyűlni a hidegfrontot ígérő fekete felhők az égen. Pénteken meg csak 18 fok volt már az előző napi 30 helyett. Így az aszaló tette tökéletessé a száradást. Tegnap este elfelejtettem kikapcsolni, anyuci tette meg helyettem valami hajnali órán, de kész a mézédes, ropogósra szikkadt, aranyszínű aszalt körte. Jövő hétre megint meleget ígérnek az időjósok, így még pár turnust aszalunk. Azt hiszem, ebből fogjuk végül a legnagyobb adagot előállítani.