2009. szeptember 19., szombat

Ha a Jedi visszatérne...

.... sűrűn csodálkoznék, de nem ő tűnt fel újra, hanem a blogban már korábban említett NAGY VÖRÖS HERNYÓ. Akár Undormányok 2. címet is adhattam volna a bejegyzésnek, a meztelencsigás epizód után. De ez igazságtalan dolog lenne szegény hernyóval szemben szerintem! Első ránézésre sokan rávágják, ronda szegény kuki, meg lefujjogják, bee, agyongyúrni, biztos nyálkás meg megrág mindent, abcúg, utálatos. (Aztán nézik Kiszel Tündét a tévében, mert az ám szebb... :-)) Ha azonban tárgyilagosan nézzük, egész takaros állatka. (Egy hernyóevő madárnak meg lehet, hogy gyönyörűséges! )Az udvarunkban álló nagy botlófűz alatt találtuk, éppen úgy, mint a tavasszal megfigyelt példányt. Pont babot fejtettünk alatta sámlin ücsörögve, amikor feltűnt, hogy a porcsinok mozognak, mászik köztük valami.Már futottam is be a házba fényképezőgépért, Nyunyinak meghagytam, hogy tartsa szemmel, mert iszonyú gyorsan araszolt, egy métert két perc alatt kúszott végig! Végül egy pálcikával addig pásztorolta a hernyót, amíg ki nem jöttem a géppel, és akkor megörökítettük a drágát.


A képen látszik az oldalán a pontsor.

Ilyen szemtől szembe:

A méretarány érzékeltetése végett: mellette egy szál százszorszép:

Kedves Totoro! Tudnál nekem segíteni abban, hogy pontosan meg tudjam határozni, miféle állat hernyója ez? Várom válaszod, köszönöm segítséged!

23 megjegyzés:

  1. Ilyen közelképeknél mindig az jut eszembe, hogy okos gondolat volt inkább a farkast meg a vadmacskát háziasítani.

    VálaszTörlés
  2. És ha a Kalahári közepén ezt kellene enned?

    VálaszTörlés
  3. Éhenhalás előtt? Jöhet!
    A balfi záptojásszagú vizet is megittam már kínomban.

    VálaszTörlés
  4. Az originál kékkúti víz is büdös szerintem. A balfi kipárologtatva szerintem az egyik legfinomabb magyar ásványvíz, bár sokan még így is büdösnektartják.

    VálaszTörlés
  5. Hát azért ez mégiscsak ronda. Az az igazság, hogy én (szégyenszemre)a lepkéket is csak messziről szeretem. Közelről csak szárnyas hernyónak látom őket.

    VálaszTörlés
  6. Azért én se tapiznám meg, de olyan kis takaros, fürge jószág volt, eszembe nem jutott, hogy agyongyúrjam, bántsam. Érdekes, hogy olyan állatimádó, mint te, messziről szereted a lepkéket. PÓkkal, egérrel hogy állsz? :-)

    VálaszTörlés
  7. Hát ez igen érdekes nálam. Pók, egér, a természetben lehet, de a lakásban nem szeretem. Mármint a vad egeret, mert félek, hogy betegséget terjeszt. Fehér egerünk már volt 4 napig. 4 napig tagadtam, hogy büdös (a férjem váltig mondogatta), aztán csak beláttam, hogy igaza van.
    Azért a pókot kint sem fogdosnám meg, ha nem muszáj.

    VálaszTörlés
  8. Én szeretek minden állatot...csak nem a lakásban! Különösen a rágcsálók meg a macska gusztustalan bent. Az akváriumért se rajongok különösebben. Hédiéknél bent van a teknős és télen a macska. A rágcsálóktól Hédi rögeszmésen fél szegény, megígérte, hogy ír egérkalandjairól a blogban, de valahogy mindig elhanyagolja, pedig olyan jó sztori volt, amikor a prézli teli volt egérkakival... :-)

    VálaszTörlés
  9. Nem a prézli, a dara! Ha jó leszel, holnap megírom.

    Metikus, azon gondolkodtam, ha a lepkék tényleg szárnyas hernyók, az angyalok akkor mik?

    Eszembe jutott még a szőke nő a mennybe megy-vicc is.

    VálaszTörlés
  10. Jó leszek! Jó leszek! Csak írd meg. Hogyisvaneza "szőke nő a mennybe megy"? És hogy tetszik a hernyó?

    VálaszTörlés
  11. Az angyalok? Azok a halott emberek, akik jók voltak nem? És jutalmul kinőtt a szárnyuk.

    Nekünk van akváriumunk is (illetve nekem, mert minden állat az enyém), és volt macskánk is a lakásban. Csak nem hagyott éjszaka/hajnalban aludni, így elköltözött anyukámékhoz. Most őket nem hagyja.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Ági!

    A hernyód a Fűzfarontó lepke hernyója. Fűzfában él, és mivel a fűrészpor nem olyan tápláló mint a levél, ezért két évig hízik mire eléri ezt a szép méretet.

    Elméletileg a fában is bábozódik, nem kerül szem elé, nem tudom miért sétafikálnak nálatok a kertben :)

    Viszont a fiatal fák akár el is pusztulhatnak a rágásától, ezért ha találsz egyet, akkor inkább telepítsd át egy közeli fűzesbe.

    VálaszTörlés
  13. A fűzfa már elég öreg, és van pár kisebb száraz ág rajta. Egyet a szél letört,lehet, hogy onnan került elő a hernyó? Érdekes, mert valami hasonló hernyó- vagy báb-bőr félét a sziklakertben is talált Nyunyu, ami szintén ott van a fűzfa közelében. A tavaszi hernyót a macska megette, vége lett szegénynek....

    VálaszTörlés
  14. Kedves Totoro, köszönöm a segítséget!

    VálaszTörlés
  15. Tegnap nyolc vörös hernyó pottyant le a fáról, volt olyan, amelyet 200 méterrel odébb találunk meg, olyan gyorsan mászott. Van egy száraz ág, azon tanyáznak. Úgy tervezzük anyucival, hogy a fűzfa egész koronáját afféle "botlófüzes" módszerrel levágatjuk lombhullás után, akkor jövőre meg tud újulni a fa. Nyunyi buzgón szedte a hernyókat, kukoricával, zölddel keverve tyúkcsemegét, illetve más trutyikkal elegyítve boszorkánykotyvalékot csinált belőlük.

    VálaszTörlés
  16. Pont olyan a színe, mint az ünnepi sült kacsa ropogós bőrének, elhiszem, hogy élvezik a madarak.

    VálaszTörlés
  17. És pont olyan ropogós is! Csak úgy recsegett a hernyó, amikor csipegették!

    VálaszTörlés
  18. Ez a búcsúhernyó, ami hullatja a szőrét és kiütéses pöttyöket okozhat. Védekezni meleg vízzel lehet ellene (forrás: Minimax csatorna: Sün Alfréd forró nyomon).

    VálaszTörlés
  19. Én is kénytelen voltam nézni Sün Alfrédot, de nem emlékszem, melyik részben mondta... :-) Amúgy szívesen megfogadnám, hogy másszon fel a fa tetejibe leforrázni a hernyókat, egy piszokkal a száraz ágakat is levághatja a kedves Alfréd. Különben ez a hernyó nem is szőrös. Szőrös és kiütéseket csinál a mifelénk pókmacska néven ismeretes hernyó (ez nem tudom, milyen lepke lárvája), meg a gyapjaslepke hernyója.

    VálaszTörlés
  20. Fűzfarontó lepke hernyója.Nagyon kártékony.

    VálaszTörlés
  21. A napokban is találtam egyet, éppen a kapu alatt mászott ki az 1401-es közút forgalmát megszemlélni... Mondanom se kell, nem jutott messzire.
    Érdekes, a szabad természetben nem nagyon láttam, pedig sok olyan helyen megfordultunk, kirándultunk az utóbbi években, ahol bőven találna táplálékot. Az udvarunkban viszont "házhoz jött". Tényleg nagyon kártékony lehet, érdekes külseje és fura mozgása miatt azonban változatlanul tetszetősnek találom. Mivel a legkülönfélébb fákon megél, gondolom ott, ahol bőven talál táplálékot, és elszaporodik, bizonyára tömegesen pusztítja a fákat.

    VálaszTörlés
  22. A leányod lapátra teszi és viszi a tyúkoknak a bestiát.

    VálaszTörlés
  23. Szerencsére hasonlóan rendezi a meztelen- és házas csigákat is. Nem csoda, hogy annyi tojás van... :-)

    VálaszTörlés