Kerti és természetjáró kalandok

Egy csepp tavasz

3 megjegyzés
A hét elején – mivel még hűvösebb napok jártak – a könyvespolcon turkáltam kertészkedés helyett. Egy régen lapozgatott könyv akadt a kezembe, ez a Borhidi Attila és Sánta Antal által szerkesztett Vörös Könyv 2. kötete volt, Magyarország növénytársulásairól. Hát persze a jó honleány – vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva – felüti a könyvet, kikeresi a Szigetközt, pontosabban a szigetközi erdőket. Előtte még kitúr egy Milkát a spejzból, és a csokival együtt lerogy a vasalódeszka melletti fotelba olvasni. Mit is lát? Aszondja:
„A síksági nagy folyók ártereinek legfelső részén, ma már többnyire a gátakon kívül fekvő, ármentesített területeken, illetve a mellékfolyók és a patakok mentén közvetlenül is előforduló, magas növésű, nagy produkciójú erdők. Valaha ezek voltak a Kárpát – medence legszebb tölgy (Qercus robur) és kőris – (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) példányait nevelő társulások. Mellettük fontos fafajok a szilek (Ulmus laevis és Ulmus minor), amelyek azonban a század 20-as éveiben pusztító szilfavész következtében csak ritkán alkotnak nagyobb állományokat.”
„A Szigetköz tölgy-kőris-szil ligeterdeiben (Pimpinello majoris Ulmetum) a magyar kőrist (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) a magas kőris (F. excelsior) helyettesíti. Gyakori itt az ükörkelonc (lonicera xylostetum), a nagy földitömjén (Pimpinella major), és a bókoló gyöngyperje (Melica mutans), a montán ritkaságok közül pedig a hamvas éger (Alnus incana), a fehér sás (Carex alba) és a fokozottan védett tüzes liliom (Lilium bulbiferum) érdemel elsősorban említést. „
„A hagymás és gumós növények e társulásokban is jellegzetes kora tavaszi aszpektust hoznak létre: medvehagyma (Allium ursinum), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), odvas keltike (Corydalis cava), salátaboglárka (Ficaria verna), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), galambvirág (Isopyrum thalictroides), erdélyi és dunai csillagvirág (Scilla kladnii, S. vindobonensis.)”
A sok latin névtől fejzúgást kaptam, így inkább kimentem az erdőbe… Vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva.

Bár életemben rengetegszer láttam már az erdő alját, ahol tavaszi hólepelként millió és millió hóvirág fehérlik, ezt a látványt egyszerűen képtelen vagyok megunni. Vonz az erdő, a vízpart. A táj még a hamisítatlan szigetközi tél végi képet mutatja, de most már igazán melegen ontja déli sugarait a Nap. Még megvannak a múlt tél hírnökei: a papírszerű avar, a fáról lehulllt sárgafagyöngyök, tölgymakkok, száraz, vihartördelte ágak. Érdekesen nézett ki ez a hajdani fatönk: a fa kidöntés után földben maradt tuskójából új gyökérhajtások törtek elő. A régi csök közepe meg kikorhadt. Így egy kis fura barlang nyílt a föld alá, ami teli volt csigaházzal, gondolom, ott teleltek.
És az erdő: millió hóvirágharang néz a föld felé, tisztára fehér a fák alja tőlük. A nagy fehérségben apró kék pöttyök: a szintén védett dunai csillagvirág, a Scilla vindobonensis. (Ezt az egy latin nevet könnyen meg tudtam jegyezni: Vindobona Bécs római kori neve.)
Lombok, rügyek még hírből sincsenek – nemrég ért csak véget a tél! A som sárga virágai azonban már kibomlottak. Előbátortalankodtak az első bogárkák is, velük együtt az első nappali pávaszem. Szegénynek megártott a tél, a szárnya szakadt.. Éhesen sütkérezett a virágokon, remélem fél szárnnyal is boldogul.
Ez a tavasz első darabkája az erdőn. Ma Hédiék is kirándulnak. Bizonyára ő is ír valamit – de ő már többet – erdei sétámtól eltelt két meleg napban minden valami hihetetlen, tobzódó pezsgő növekedésnek indult!

3 megjegyzés :

  1. Köszi a leírást! Annyira gyönyörűek a kis csillagvirágok! Szegény lepke! Én is láttam tegnap már egyet.
    Melyik erdőben jártál?

    VálaszTörlés
  2. Jaj de jó képek, főleg a nap sugarairól!!!
    Szegény pillangó! Remélem túléli a sérülést!

    VálaszTörlés