2009. szeptember 19., szombat

Egeres

Ági már annyit szekál ezért a történetért, hát íme:
Olyan hat-hét éve, esküvő után nagy szerencsénkre be tudtunk költözni egy szolgálati lakásba. Rettentően örültünk neki, mert sok szempontból egészen jó állapotú volt az a ház. Sajnos, a csatornára ez nem volt igaz, mert valami hihetetlen pancser módon úgy kötötték be, hogy a pincefödémet brutál nagy lyukkal átfúrták, azon átvezették a csövet, de azután nem tömítették el a nyílást, a cső mellett több centis rés maradt, úgy jött fel a kamrán át a fürdőbe. A kamrában pedig úgy haladt, hogy egy jó vastag, omlófélben lévő malterrétegben vezették, amit a lakótér felé tűrhetően lesimogattak és lemeszeltek.
Az első őszön meg is érkeztek a vadegerek, a pincében, ahol a tűzifát tartottuk, príma helyük lett volna, de ez nekik nem volt elég. A csövön felmásztak a spájzba, a malterban mintaszerűen szabályos lyukat fúrtak maguknak, mint a Tom és Jerryben, és hamarosan megtalálták a kajánkat.
Gyanús kis fekete pöttyök jelentek meg itt-ott, én persze azt gondoltam, hogy fentről potyog valami, úgyhogy törölgettem szorgalmasan. Egyszer smarnit akartam hamar főzni, levettem a darás zacskót a polcról, ki akartam mérni a két bögre darát, hát akkor kiöntöttem egy egeret, A dög végigfutott a kezemen, aztán leesett és eltűnt a lyukban. A bögrében olyan volt a dara, mint a rizs-vadrizs keverék (Meg nem kóstolnám).
Nekiálltam átnézni a kamrát, és komolyan mondom, ki kellett dobnom majdnem mindent, több kiló lisztet, szárazbabot, meg hasonló tartós élelmiszereket, mindenen ott volt a rágásnyom, a fekete ürülék, vagy ha nem, akkor is biztos lehettem abban,hogy összemászkálták.
Mivel a ház vízrendszere ilyen király volt, a fürdőből is jött át egy cső a spájzba, volt a sarokban egy csap, amibe a mosógép volt bekötve, annak a nyílását is hasonló szakértelemmel oldották meg, tehát a fél collos cső mellett simán átmentek az egerek a fürdőbe. Zuhanyzás közben a WC mögött ülve figyelt az egér, vagy éppen a kádat használta BMX pályának. Az ilyen kukkolókat a sarkokban elhelyezett ragacsok segítségével aztán halálba sikítottam. A konyhabútor mögött pedig még a kukába is bejutottak, ott fircogtak a legjobban. Szó szerint tele volt a ház egérrel. Annyira horrorisztikus volt!
Nekiálltunk csapdázni, egérragasztóval meg szalonnával. Minden lehetséges átjárót körberaktunk ragasztós csapdával és pontosan egy tucat egeret fogdostunk össze úgy egy hét alatt a kamrában, a konyhabútorban meg a fürdőben. Jani vett fagyálló csemperagasztót, és az esetleges lyukban maradt seregletet egyszerűen befalazta, mint Kőműves Kelemen az asszonyt.

Ilyenkor ősz felé nagyon gondosan csukom magam mögött az ajtókat és ablakokat, mégis óhatatlanul bejön egy-két féreg. Amikor elkészült a ház, akkor is bejött kettő, és a konyhabútor alatt bemászva betámadták a beépített sütőt, annak a szigetelésében laktak. Akkor már rutinosan csapdáztunk, igaz az elsőbe a macska ragadt bele, egér meg sehol. Most már az első fekete pöttyök után tudtam, hogy küldetés következik. Nekiálltam sütni valamit, hogy melegük legyen, ekkor lejöttek a tepsis rekeszbe. Minden ajtót becsuktam, a macskát behoztam, a csapdát a sütő elé tettem, majd pedig kiengedtem a fenevadakat. A cica ügyes volt, rögtön elkapta, de bent a konyha közepén elkezdett játszani vele. Kinyitottam az ajtót, hogy kivihesse a zsákmányt, erre kiment, de az egeret elengedte. Jani pont belépett és egy szabályos páros szökkenéssel szerencsére kilapította. Szemétlapáton kidobtuk a maradványt a Dorkának, persze így már nem kellett neki, az elejét a mellső lábakig megette, a hátsó fertályát meg otthagyta a teraszajtóban.

Ezek után mondja még valaki, hogy az egerek szeretetre méltók.

15 megjegyzés:

  1. Hú, az tényleg horror, ha együtt fürdesz egy egérrel!
    Amikor albérletben laktunk, nekünk a lakás alatt volt a garázs, onnan jöttek fel az egerek. A konyhaszekrényben, az edényekben találtunk kis fekete "valamiket", hát nem örültem a dolognak.

    A kertben szokott előfordulni, hogy a wc ülőke alatt ül egy-egy leveli béka. Mielőtt leülök, mindig meg kell néznem, hogy nincs-e ott.

    VálaszTörlés
  2. Könnyű lenne innen az egérmentes övezetből kegyetlennek ítélni a módszereteket, de nem teszem, mert tudom, hogy én is milyen kegyetlenné válok ha betolakodó, vagy hívatlan látogató van a lakásomban, lehet az akár ember, akár állat... Megértelek, de kicsit sajnálom az egérkéket, olyan cukik a rajzfilmben. :-)

    VálaszTörlés
  3. Dédinél a ház falára fel van futtatva a trombitafolyondár, az ablak mellett meg van kívül egy díszléc. A folyondáron és a díszlécen át, a nyitott ablakon keresztül két vemhes egérmama ment be dédihez, ott megfialtak. 12 egeret fogott össze mama egérragasztó és a szobacica segítségével.

    VálaszTörlés
  4. Nálunk meg tavalyelőtt nem volt macska, és a kazánházba költöztek be az egerek, ott rágtak mindenfélét (ez a helyiség afféle ideiglenes zöldségtárolóként és lomkamraként is funkcionál). A kazánház ajtaja szolgál hátsó kijáratul, ott kapják a macskák a kaját, ergo ott kotlanak a küszöbön egész nap. Ha nem ülnek ott, máris mmegjelennek az egerek. Egér ellen legjobb az éhes macska!

    VálaszTörlés
  5. Gizike szerint nem szalonnával kell csalizni a ragasztót, hanem csokival. A csokit imádják az egerek. Tavaly decemberben a lánya kiállította a csokimikulásokat az ablakba. Közben bejött az egér a lakásba. Pár nap múlva meg akarták enni a mikiket, de úgy kizabálta a csokit az egér, hogy csak az üres alufólia maradt, és nem is vették észre a rágást!
    A sajtra, szalonnára a macska rábukik, a kukoricára, szemre meg a tik, ezért nem jó csalinak. Anyósom a tikot fogta meg egérragasztóval, mert kukoricával és dióval csalizott fel. Szegény tik azonban nemcsak ragasztós lett, de az a karton is ráragadt, amire felkenték a ragasztót...

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon jó! Szegény tik, gondolom le volt döbbenve egy kicsit, hogy mindenhová követi a kartondoboz!!!

    VálaszTörlés
  7. Hát ne is mondd, szegényke tisztára zavarban volt, mi is történt vele, ott zörgött a lap a nyomában. Mi meg kifeküdtünk, úgy röhögtünk. Aztán valahogy levagdostuk csórikámról a papírt.

    VálaszTörlés
  8. Amikor mi megvettük a házat, mindenhol nyüzsögtek az egerek. Földpadlós vályogház, vályogvakolattal, 15 évig lakatlanul, még némi terménnyel a padláson, paradicsom volt nekik. A felújításkor derült ki, hogy a vakolat alatt, a falban volt a hatalmas egérfészek. Azóta is van egerünk, de szerencsére (kopp-kopp) csak házon kívül. Azt a régi egérfészket felszámoltuk és cementes vakolat került a falra,alulra meg beton.

    VálaszTörlés
  9. Nekünk szerencsére itt van Marci aki németvizsla és szereti az egeret és patkányt (enni)!A gyümölcsösben csak úgy ássa az egereket és pockokat.Szerencsére itthon eddig még nem találtam a házban egeret.A biztonság kedvéért 1 tubus egérragasztó már 4 éve megvan!

    VálaszTörlés
  10. Csatlakozom Minyonhoz: amikor mi megvettük a házat, telis tele volt egérrel, meg egérlyukkal. A lyukakat befalaztuk, az egereket meg a ragasztós csapdával összefogdostuk. Volt, amikor a ragasztós lapon 6-7 száraz egér feküdt sorban... Mi sajtdarabokat raktunk a ragasztóba, sikeres hadművelet volt.

    VálaszTörlés
  11. Amikor megvettük az építési telket, akkor patkányunk is volt. Egy régi tyúkól állt, az alatt voltak a járataik. Igaz nem sokáig, mert tavaly a felkupacolt üveggyapotba befialt egy kóbor macska. Az összeszedte a patkányokat. Meg szerintem nem bírták idegekkel a földmunkgépeket. A második szomszéd disznókat tart, meg van egy nagy silózója és ott hemzsegtek ezek a csúfságok, onnan kerültek át hozzánk.

    VálaszTörlés
  12. Ha már állatok: Hédi, észrevetted, hogy a teknősöd mekkora adag bélgázokat ereget?

    VálaszTörlés
  13. Látom, ez az egértéma sok mindenkit érint :-)

    VálaszTörlés
  14. Egy ismerősünk tetőtéri lakásban lakik, hozzájuk a menyét költözött be, alig alszanak éjjel, olyan ribilliót csap. Anyuéknál is voltak kiskorunkban a padláson, évekig azt hittem, valami kopogós kísértet.

    VálaszTörlés
  15. A héten két egerünk is volt, az egyik nagy mezei pocok és sima ügy, az észrevételt követően a macska tíz percen belül elkapta. A másik befészkelte magát a sütő szigetelésébe, ott elvolt, egy hétig, amíg nem akartam rakott tésztát sütni. Sajtszag helyett jött az egérszag. A macska izgalomba jött. Ahogy nagyjából kihűlt a sütő, Jani kicsavarozta, kiszedte. Az egér félig sülten kivánszorgott, és behúzta a csíkot a bútor alá. A macska fél órát várt rá, úgy kapta el. Nem játszott vele sokat, kb. 20 mp alatt leküldte. Utána egy púpos szemétlapát összerágott, egérszaros üveggyapotot szedtünk ki a bútor alól, és még szerencse, hogy volt maradék, pakolhattunk be egy új lapot a sütő alá. Ez a nyitány a hétvégi főzőcskéhez.

    VálaszTörlés