2010. március 21., vasárnap

Erdőjárás

Már mindenkinél itt a tavasz, hát nem akarom szaporítani a szót, de azért megmutatnám, ebben az időszakban ilyen az erdő nálunk:
Ági talált szakirodalmat is hozzá, megfűszerezte sok hivatkozással, én meg fotóztam, ami már nyílt. A többi úgy kát hét múlva következik. Tesóm ezt találta:
„A hagymás és gumós növények e társulásokban is jellegzetes kora tavaszi aszpektust hoznak létre: medvehagyma (Allium ursinum), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), odvas keltike (Corydalis cava), salátaboglárka (Ficaria verna), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), galambvirág (Isopyrum thalictroides), erdélyi és dunai csillagvirág (Scilla kladnii, S. vindobonensis.)”


Múlt hét óta kiszínesedett az erdő alja. Három tipikus kora tavaszi tavaszi virág: a hóvirág, már elnyílóban, a csillagvirágok kékben,
és a kis sárga tyúktaréj. Érdekes, hogy a legutóbbiból idén egészen sok virít mindenfelé, nem csak egy-egy szál, mint tavaly.Védett ám, eszmei értéke 5000 Ft! 
Megtaláltuk az első halványlilás ibolyákat,
és itt-ott már nyílófélben láthatók az első téltemetők is. Ők is védettek!
 A som-és mogyoróbokrok mindenütt teljes virágzásban pompáznak. Nem ritka, hogy ez az állapot egy teljes hónappal korábban, úgy február közepe után  következik be. Idén a kemény tél miatt a start jócskán megkésett. 

A gyűjthető növények közül a salátaboglárkák az utóbbi öt-hat napban jó sok apró,  fényes levélkét bújtattak elő. Megkóstoltuk, a zsengéje tényleg ízletes, a 3-4 cm-es levelek viszont elég keserűek. Virágzáskor már semmiképp sem nevezhetők kora tavaszi csemegének. 
Bújnak a medvehagymák, tudom, hogy a gasztroforradalom egyik top tavaszi felfedezettje, de a védett erdőkben illene megkímélni.
A madarak és a rovarok teljesen felélénkültek, az érdes nünükék teljes szerelmi őrületben fetrengtek mindenütt. A nőstényeknek, mint például ennek a képen látható példánynak a peték miatt óriásira tágul a potroha. Alig bírják vonszolni magukat a talajon. Ahogy olvastam, a méhészeknek nem nagy barátai ezek a kékesfekete jószágok, a lárvák rákapaszkodnak a méhekre, befuvaroztatják magukat a kaptárba és ott tömik magukba a lárvákat meg a mézet.
A hódok sem pihentek, a múltkori rágás helyén újabb két fát döntöttek ki.Várépítés lesz, vagy mi.

Szóval a húsz fokban, kissé fátyolos napsütésben jó volt sétafikálni. Különben elég régen nem írtam semmit, ennek az oka (Andi, Évátok a megmondhatója, mennyire nehéz) a küzdelem a 75000 leütésért. Most már nagy lazulás van. Tegnap például mosoni piac, bevásároltam dughagymából és kedvenc virágos nénimnél lila meg fehér hunyorokból. Az a vicces, hogy a tojásos asszonyság előtt a sorban ugyanaz a társaság verődött össze fejenként három karton tojástartóval, akik öt éve még rendszeresen a nagynevű Ali kocsmában meresztették a sejhajt szombat esténként. Most mindenki a városkörnyéki házikójában lesi jobb híján a Helyszínelőket ugyanekkor. Az Ali kocsmát meg új tulaj vette át, felújította puccosra. Megemlegettük az egyik  nagynevű óvári rockegyüttest, a Zombie Holocaustot, amelynek már csak tribute koncertjei vannak, közel negyvenes közönséggel. Öregszünk, na, nosztalgia, ilyesmi.

A kertben meg kinyíltak a törpe íriszek,
meg a krókuszok is,

és életjeleket adnak a pozsgások, például a kövirózsák.

15 megjegyzés:

  1. Az új kívülről annak látszott, belül meg még nem voltam.

    VálaszTörlés
  2. De gyönyörűk a fotók! Ibolyánk már nekünk is van egy-egy a kertben, de hamarosan tömegével lesz. Sőt. medvehagymánk is van, de a mienknek vélonyabb a levele, mint amit Hédi Te fényképeztél! Lehet, hogy az nem is medvehagyma? Bár megdörzsöltem a levelét és kimondottan hagymaszagú.

    Hédi, Ági: egy szakmai kérdéssel fordulnék hozzátok: tudjátok, hogy a hortenziát hogyan lehet szaporítani? És esetleg azt is, hogy milyen helyet szeret, mennyi vizet stb.
    Olyan régóta vágytam egyre és most megadatott! Nem szeretném, ha tönkremenne. Köszi előre is.

    VálaszTörlés
  3. Mifelénk nem él meg a hortenzia, túl meszes neki a talaj, de anyósomnak van, őtőle megkérdezem.

    VálaszTörlés
  4. Hát, elmúlt már, tesó, az az idő, amikor Ali bá redőnyhúzóval rendezte ez azt a Rokkerivánt...

    VálaszTörlés
  5. Annamarie, Pepi bizonyára tud neked segíteni, ő itt a virágkertészet nagymestere. Jobboldalon ott a linkje, ő mindent tud. Várjál, azt hiszem, írt is róla:
    http://novenyimado.freeblog.hu/archives/2009/05/24/majus_24/ Nekünk egyáltalán nincs semmiféle hortenzia, egyszer ültettünk, és egy év múlva kidöglött. Csak úgy maradna meg, ha talajt cserélnénk alatta.

    VálaszTörlés
  6. Ja, az Aliban a rend záloga volt az a nevezetes redőnyhúzó vas.

    VálaszTörlés
  7. Na, tudtam, hogy ide kell jönnöm, hogy megtudjam mi az a kis sárga virág!

    Hédi, tudom, mit jelent 75 ezer kari, bár nem saját kútfőből, hanem csak diktálásra egy fordítást, de nekem most 150 ezret kellett gépelnem a hétvégén. Igaz, nekem ez a szakmám... :-)

    Köszi a beszámolót, ma mi is kirándultunk Évával és sokat emlegettelek titeket, hogy ti tudjátok minden növénynek, bogárnak és madárnak a nevét, mi meg bénán sétálgatunk.

    VálaszTörlés
  8. A'la gut...Kulacs...Ali
    ja és alapozás a Klubban,de onnan már lehet,hogy ki sem mentünk.

    VálaszTörlés
  9. Azt irigyeltem, mikor papucsban mentetek, egyetemisták a Kulacsba.
    Mi is voltunk párszor, mikor Late koncert volt.

    VálaszTörlés
  10. Andi, 150000 kari az rengeteg, halálosan rengeteg! Hogy bírod?

    VálaszTörlés
  11. Elhiszem, de nagyon-nagyon szuper volt a túraleírásotok! Öröm volt olvasni!

    VálaszTörlés
  12. Köszi Hédi, nagyon aranyos vagy! :-)

    VálaszTörlés