2010. március 14., vasárnap

A március második vasárnapját megelőző héten…

… újra bolondot tett belőlünk az időjárás. A hét első három napján egy roskatag, veszélyes fa melléképület bontásával foglalatoskodtunk. (Az alapjában méretes terméskövek vannak, már elképzeltem, hogy rendezem át velük a sziklakertet!)
Tömérdek nyesedék összejött, és a tavalyi kukoricakórók is diszkréten rohadoznak a kert sarkában, ezért nekiálltunk szerda este égetni, de nem sok sikerrel: a növényi részek még teli vannak vízzel, várni kell pár hetet. Csak a sziklakert szegélyéből szedtem ki a megsüllyedt köveket, a március végi feltöltés előkészítésére.
Csütörtökre pedig megérkezett a hó. Csupán a palántákkal való pepecselés jelentette a kertészkedést. Még van pár elvetnivalóm, de az előnevelendő vetemények többsége már buzgón csírázik.
A hét második felében háztájinkat bővítettük: vettünk tíz darab tyúkot az öt mellé. „Használt”, „letojatott”, vagyis a tyúkfarmról kiselejtezett tyúkok. (Ilyen helyeken a tikokat két év után vagy küldik a vágóhídra, levestyúknak, a kisebb tojásfarmok azonban továbbtartásra is eladnak belőlük. Ezek a haszontalan használt tyúkok utána még átlag öt évig eléldegélnek nálunk a konyhai moslékon. Vehettünk volna új tyúkokat is, de azok két és félszer annyiba kerülnek,mint a letojatottak, és még hetekig nem tojnak, ráadásul a tápot is megkívánják. Az öregekkel nem kell ennyit lacafacázni.) Szegények, nem valami szépek: sok tolluk hiányzik, és a mi öt, hajdan szintén letojatottként vett, sokkal idősebb tyúkjainkhoz képest soványak. Ettől még elég harciasan verekedtek a „hazaiak” csapatával. Tegnapra azonban elrendezték egymás közt a hatalmi viszonyokat, mert már elkezdtek tojni, igaz, csak két darabot. Érkezésük után rá se hederítettek a zöldre, ebédmaradékra, amin az öregebbek kapva kapnak, csak a földet csipegették. Úgy tűnik, valami nyomelemhiányuk lehet, akkor szokták a földet enni. Pedig a tápban, amivel korábban etették őket, benne kéne lennie minden tápanyagnak elvileg. Na, nálunk nem lesz táp, még dara se, csak szemes búza, kukorica, ételmaradék és zöld. (Ezért kevés a komposztunk: a komposztálható hulladékokat megesszük – tyúktojás formájában!) Azon leszünk, hogy hamar helyrejöjjenek, kihízzanak egy kicsit, és akkor a tojástojás is jobban megy majd. Akkor be leszünk biztosítva, hogy kerül főzött házi majonézre, soktojásos piskótatortára meg rakott krumplira és más hasonló soktojásos csemegékre.
A kert most se tartogat sok érdekeset. Egyik estefelé nézegettem a még feltöretlen földet,és átvillant a fejemen: Úristen, mivel fogjuk megtölteni ezt az ezerkétszáz négyzetmétert? Aztán megnyugodtam: tavaly is szinte kevés volt a hely!
Tárcsáztatni most se tudtunk, mert a föld újra átfagyott, aztán meg a hó eláztatta. Pedig korábban a nemzeti ünnep szabadnapján intéztük el mindig az első veteményezést. Ha ez így megy, akkor – a hirtelen kitörő jó idővel – alaposan a körmünkre fog égni a munka, önhibánkon kívül.
Egyedül a néhány kerti virágocska jelzi a tavaszt, bár félve előbújtak a medvehagymák is. A korai kerti virágocskákról jut eszembe… Tavasszal csodálatosak a szigetközi erdők: minden fehérlik a tömegesen növő hóvirágtól és tavaszi csillagvirágtól (Hédi bizonyára tölt majd fel róluk képet). Jogos, hogy a szabad természetben a hóvirágok védettek. Minden ok megvan erre, hiszen korábban a hóvirágszedők virágszedés címén feldúlták az erdőket. Felmerült azonban: a magánterületen, kertekben levő virágokkal mi a helyzet? Ha az erdőben szedek egy csokrot, az nyilván büntetendő, hiszen természetkárosítás, de ha az otthoniból szedek, az büntetendő? És ha ezekből a virágokból olyan sok van nekem, hogy szívesen eladnám, mit tehetek? Idén a természet védelmére hivatott hatóság bicskája beletört egy kicsit ebbe a dologba. A védett növény részeit csak hatósági engedéllyel szabadna forgalmazni, de a hóvirághagymákat minden vetőmagboltban és kertészeti árudában korlátlanul meg lehet venni. És mi a helyzet a kertben levő szártalan kankalinnal, a leánykökörcsinnel, a fekete ribizlivel, ami a Szigetközben szintén védett, a két szál tavaszi csillagvirágommal és a téltemetőimmel? Ha felásom őket, és tesómnak ajándékozva őket kétszáz méterre áttelepítem, azzal szembehelyezkedem a jogszabállyal, és a hatósággal, mert engedély nélkül hozzájuk nyúltam? Nyilván nem kerülök ezzel egy kalapba azzal a személlyel, aki tépkedi, kitúrja a virágokat az erdőn, de hogyan bizonyíthatom ezt be?Betartható-e egy ilyen szabály? Mi a véleményetek erről?

15 megjegyzés:

  1. Nekem a medvehagyma még nagyon fél, kicsit se bújt ki. Lehet, hogy nem örült tavaly az átültetésnek.

    Végül megeszitek ezeket a tyúkokat, vagy az öregségbe fognak belehalni?

    (Ági, Csincsilla kérdezett tőled valami szakmait az édesköményes bejegyzésénél, lécci válaszolj majd rá! Köszi.)

    És szerintem ezek a jogszabályok soha nincsenek tekintettel minden helyzetre, ezért sokszor igazságtalanul büntetnek miattuk. Már miért ne árulhattnád a saját hóvirágodat, ha pont ezért termeszted őket?

    VálaszTörlés
  2. Egy-egy tyúk megy a levesbe, de a többség megvan végelgyengülésig. Mára annyi tojást összehoztak már, hogy egynek abból megtérült az ára!De szegények kicsit még zavarodottak, nem tudják a házirendet, például az egyik már kétszer a vizestálba pottyintotta a tojást. Nem baj, majd belejönnek.
    Az újabb verzió szerint a hóvirágokat először alá kellene vetni hatósági vizsgálatnak, hogy megállapítsák, kertiek. Utána lehetne a piacon árulni őket. De ez alatt tönkremenne a virág, úgyhogy veszett fejsze nyele az egész.

    VálaszTörlés
  3. A medvehagymát mi is három napig lestük, mire észrevettük, hogy bújik. Anyu ugyanis már tisztára bánatos volt, hogy kiveszett, kifagyott a medvehagyma!

    VálaszTörlés
  4. Akkor lemegyek, megnézem az enyémeket!

    Nagyon bírom, hogy tyúkjaitok is vannak, már tavaly se tudtam betelni a témával. Igazi háztáji tojással főzhettek (és persze bármennyivel, míg én továbblapozom ha 6-nál több tojás kell valamibe), én meg nézem a jelöléseket a tojáson, hogy megállapítsam hogyan tartották a tyúkokat. Sárga vagyok, na! :-)

    VálaszTörlés
  5. Agyonszabályoznak már mindent, így próbálnak rendet tartani, közben teljesen életszerűtlen helyzetek alakulnak ki. Itt van Bp.-en a parkolási rend. Unokatesóm beteg kislányával nagyon sokat parkolt egy bizonyos kórház előtt, és órákat álltak sorba, és nem tudott kétóránként kirohangálni újabb jegyet venni, tehát gyakran megbüntették. Hogy nem lehet ezt valahol elintézni, hogy én kéremszépen ilyen helyzetben vagyok, stb. stb. Vagy ha elromlott az autóm, nem tudtam mit csináljak, mert megbüntetnek, ha ott hagyom, amíg el tudom vitetni. Hóvirágot meg miért ne árulhatna az éhező, fagyoskodó nyugdíjas néni a kertjéből? Örülni kéne neki, hogy ügyeskedik.

    VálaszTörlés
  6. Vagy bármit! cseresznyét, meggyet, barackot, bármit. Amíg volt ilyen néni az iskolánál, vagy máshol, mindig vettem tőle, és érdekes, sose csempészett a zacskóba rohadtat.

    VálaszTörlés
  7. Télen ki kellett szedetnem a határban egy osztatlan közös tulajdon használat alapján rám eső részén álló korhadt cseresznyefát. A föld szívességi alapon haszonbérbe van adva. Akartam arról bejegyzést írni, hogy a jogszabályok szerint hogyan kellett volna "jogszerűen" kiemeltetnem a fát. Beletört a bicskám, hogy az ide vonatkozó minden jogszabályt idecitáljak a Ptk-tól a termőföldtörvényen, át az Art.-ig és más egyéb szabályokig. Úgyhogy szegény cseresznyefából még blogbejegyzés se lehetett, csak tűzifa, és haló porában fahamus trágya a kertnek...

    VálaszTörlés
  8. Nem ezt érdemelte!

    Ahogy így olvastam szegény cseresznyefa jogszabályellenes halálát, az jutott eszembe, hogy hány szabályt szeghetek meg nap mint nap, csak azzal, hogy élek! :-) Jobb ha nem tudom!

    VálaszTörlés
  9. Miért? Megtudhatnánk, hogy mi, békés-szorgoskodó honpolgárok mennyire törvényen kívül állunk!(De akkor ki és mi van törvényen belül?)

    VálaszTörlés
  10. Hát hogy normálisak vagyunk e... még az is relatív.

    VálaszTörlés
  11. Így igaz. Inkább nevelgessük a palántáinkat...abban biztos nincs semmi rossz, csúnya, jogsértő és ártalmas.

    VálaszTörlés
  12. Andi, találtál medvehagymát?

    VálaszTörlés
  13. Türelem, nekünk is éppen csak kilátszanak a földből az udvar olyan pontján, ami védett, hómentes! Meg ezek 10 éves tövek. Idén megpróbálom a medvehagyma magról való szaporítását!

    VálaszTörlés