2010. március 12., péntek

Nyáron virágzó hagymások

Bár  még elég télies az idő, de már nagyon sokunk készül a tavaszi kertészkedésre. A tavasz mindhárom hónapja során van még lehetőségünk hagymásokat ültetni. Ezek egy része a talajban maradhat, más részüket viszont a hideg hónapokban fel kell szedni és fagymentes helyen teleltetni. Ha valaki mostanában szabadul be egy szakvásárba, vagy vetőmagboltba, kertcentrumba, még válogathat az előre csomagolt szaporítóanyagok közül. Szép egészséges hagymát, gumót válasszunk, lehetőleg olyat, ami minél kevésbé hajtott ki.

Márciusban
bent a lakásban talajba kerülhetnek a gumós begóniák, amelyek cserepestül az árnyékos teraszok díszei. Csak a fagyok után kerüljenek ki a szabadba!

Aki kedveli a teltvirágú vagy szimpla ázsiai boglárkákat, jól jár, ha most megveszi a koloncos kis gyökérgumókat. Ültetés előtt 24 órát áztatni kell őket. Nemcsak ládában, virágágyásban is jól érzik magukat, de a nyár végén ki kell venni őket a talajból és fagymentes helyen tárolni őket tavaszig. A színeik többek között a lehető legélénkebb sárgák, a felszedésen kívül nem is túl igényesek. 
A korábbi virágzás érdekében ilyenkor lehet előhajtatni a kánnát, dáliát, nagy cserepekbe ültetni őket és a lakásban nevelgetni a fagyosszentek utánig. Így elvileg előbb virágoznak, bár még sosem próbáltam.


Áprilisban
ültethető a csodaszép kék vagy fehér virágú szerelemvirág gyökere. Cserepes növényként nevelik a leggyakrabban, városi teraszok késő nyári pompás dísze lehet. A cserepet óvatosan lehúzva a kertekbe is kiültethető, ilyenkor még szebben fejlődik. Hosszú évekig kitartó növény, ha hűvös, világos helyem tudjuk teleltetni, ugyanis zölden, levelesen telel. Időnként, 3-5 évente tőosztani kell, de sajnos azokban az években nem virágzik. Ha kapható, akár gyökér, akár leveles állapotban érdemes lecsapni erre a hálás, hosszú életű évelőre. 

Ilyenkor kell ültetni a végtelen változatosságú dáliákat a törpe minyonoktól az óriásvirágúakig, no meg a szintén végtelen változatosságú kardvirágokat (kivételek az eredeti, botanikai fajták, ezek ősszel ültetendők.)
A különlegességek kedvelőinek is fontos hónap az április, ilyenkor ültethető az inkaliliom, a sáfrányfű. az üstökliliom, a hálás vérvirágok (Haemanthus és Scadoxus) is. Ők leginkább cserepes hagymások, alapfeltétel a fagymentes tárolás. 

Májusban kerülhetnek a talajba a kánnák, kivéve a hajtatottakat, őket ilyenkor célszerű kiköltöztetni a végleges helyükre. 

Májusban ültethető a fagyérzékeny, de csodálatosan szép, késő nyári ernyősliliom. is.

Bizonyára sokan kaptak nőnapra előhajtatott hagymásokat, például krókuszt, jácintot, tulipánt. Elvirágzás után óvatosan ültessük ki őket a kertbe vagy egy nagyobb mély ládába! Ha nem merültek ki nagyon, jövőre újra virágozhatnak.

6 megjegyzés:

  1. A cannákhoz tudok nyilatkozni, én mindig februárban ültetem el őket bent, és akkor már mikor kiültetem, majdnem 1 méteresek.Nagyon hamar virágoznak. Viszont tavaly eltoltam, nem neveltem elő őket, nálam egyik sem virágzott. Mire bimbósak lettek, addigra jött a fagy.:-( Idén sok különlegeset vettem, olyat is aminek a gyökere a talajban fut , nagyon kíváncsi leszek, mi lesz belőlük.

    VálaszTörlés
  2. Akkor ma elültetem a cannákat.

    VálaszTörlés
  3. Talán most már kicsit több időm lesz.

    VálaszTörlés
  4. Végre végeztél a szakdolival? Már hiányoltalak!

    VálaszTörlés
  5. Igen, köszi, hogy érdeklődsz, most már lassan regenerálódok, visszatérek az őrület határáról. Évi gondolom, már le is adta, hogy van?

    VálaszTörlés