2010. március 28., vasárnap

Tavaszi pillanatképek

A legkorábbi tulipánom, az egy száron két virágot hozó Tulipa biflora kinyílása a hét első nagy újdonsága. Hálás, gond nélküli botanikai tulipán, karcsú és kecses, mindössze 15 cm magas, viszont gyakorlatilag mindent kibír.  Kinyílásakor már tudni lehet, hogy itt az igazi tavasz.

Bár a hó már rég elolvadt, kacsintgatnak a  fehér közepű hófények is, (Chionodoxa), amelyek virágai elvileg a könyv szerint több hétig díszlenek.
Az ibolya is nyílik természetesen, ebben az a külön kis öröm, hogy a hangyák ültették, meglepetésképen bújt elő a gyep közül. Az ágyásban fehér ibolyánk is van, de az későbbi virágzású.

Itt a Puskin-virágok ideje a kékcsíkos harangocskákkal, bimbókkal. Magot is hozott tavaly, amit széthullatott az ágyásban, sorra bújnak elő az újabbnál újabb virágszálak.A bimbós virágszár olyan, mint egy mókás kis toboz.

Virágokkal, bimbókkal teltek a bókoló szibériai csillagvirágok is, bízom benne, hogy néhány hétig ők is kitartanak. 

 Van a fű közt sok vigyori százszorszép:
Nyílnak a legkorábbi, tiszta sárga nárciszok:
Gyönyörködhetünk az évelő árvácskák lángszerű sziromrajzolatában:

Szerencsés vagyok hagymás-ügyben, a névnapom októberben van, akkor a tavaszi hagymások ültetési idején, a szülinapom meg februárban, amikor nyomatják a boltok a tavaszi hagymásokat. A családnak meg nem kell szétgondolkodnia az agyát a meglepin, két zacskó virághagyma, és mindenki boldog.. Ez a sok kék hagymás az előző őszi ajándékcsomagból van, mind olyan fajta, ami magot hullat vagy sarjadzik, szaporodik.Annyira hálás, drága kis kerti kincsek a napos-félárnyékos helyekre, ajánlom mindenkinek. Ősszel kell ültetni őket, érdemes már most tervbe venni a vásárlást.
Gyomokról  is kattintottam párat, például itt a pásztortáska, ja a füvet is kéne má nyírni valakinek :-) Ha ebből 1 m magasat tudnának nemesíteni, biztos nagy karriert futna be. Alaposabban megnézve olyan, mint egy mini , egyszerű virágú nyári viola.
Három nap alatt robbantak ki a földből az évelőtövek, például az évelő szarkaláb. Az évelőkben az a nagyon szép, hogy minden ősszel ültetek belőlük jó néhány újabb fajtát, s másnapra már el is felejtem, mit-hova, mint a mókusok, ahogy ültetik a bokrokat. Tavasszal pedig mindig van úgy öt-hat kellemes meglepetésem.

Nagy örömömre megtaláltam az összes ősszel ültetett évelőt,  meg persze a meglepetéseket is., nárciszokból egy csomót, a tavalyi vadvirágmagból nevelt zsályákat meg imolákat... A  feledékenységnek is vannak előnyei.  A gyümölcsfák is beindultak, a sárgabarack pirosbimbós, a körtefa virágrügyei kipattanás után rojtosak.
Pattannak sorra a rügyek, úgyhogy folytatás következik...

9 megjegyzés:

  1. Te, ne is említsd a fűnyírást, mert idegbajt kapok! A héten nézegettem pont, milyen gyorsan nő a gyep, és egészen megrémültem a tudattól, hogy hamarosan megint nyírhatok. Beee!

    VálaszTörlés
  2. A virágaid egyébként gyönyörűek, nálunk is nyílik már a botanikai tulipán, a pirosból.

    VálaszTörlés
  3. Igen, a vidéki élet szépségei... A második szomszédbeli fűnyíróbajnok úgyis már két héttel beelőzött, beeee

    VálaszTörlés
  4. Eddig azzal voltam, hogy a tavasz színe, a sárga. De most elgondolkodtam: lehet, hogy a kék is?
    Scillák, jácintok stb.
    Talán nem is fontos. Szépek mind:)

    VálaszTörlés
  5. Ó, a tavasznak annyiféle színe van...

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a tavasz színe a ZÖLD!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is a zöld az alapszín, a többi csak árnyalja ezt a sárga-lila ragyogást!

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűek! Nekem is kibújt végre a medvehagyma és a pénzlevelű lizinka is! Ő a kedvencem!

    VálaszTörlés
  9. Fontos indót kaptam most, köszi :)
    ("örököltünk" a kerttel együtt pár ismeretlen virágocskát, de mostantól tudom a kék csíkos nevét).

    VálaszTörlés