2010. március 27., szombat

Túrós-barackos süti



Múlt hét vasárnap ismét sütni támadt kedvem, így belefogtam a hosszú dolgos hétköznapok során kigondolt sütemény elkészítéséhez.

Tészta:
Egy nagyméretű 40x25x7 cm-es gáztepsiben készítettem egy hat tojásos kakaós ( 2,5 ek kakaóval ) piskótát.

Töltelék-a piskóta tetején elkenve:
Amíg sült a piskóta, meghámoztunk és cikkekre vágtunk Hédivel és Juditkával néhány almát, és almakompótot készítettünk.
0,5 kg túrót villával összetörtem és 2,5 dl natúr joghurttal kikevertem.
100 g mazsolát 3 cl rummal és kevés vízzel megmelegítettem, majd a felpuhult mazsolát a túrós masszához adtam. Kb. 40 dkg almakompótot apró kockára vágtam és ez is a masszába forgattam. Az almakompót levéből - kb. 4 dl - Hédi 1 zacskó zselatin hozzáadásával gyümölcszselét készített, amelyből 2 dl-t a túrós masszába kevertem. (A zselé kb. 30 fokos volt a gélesedési állapot előtt.)
A túrós masszát a gáztepsibe visszahelyezett kihűlt piskóta tetejére kentem egyenletesen, majd betettem a hűtőbe 30 percre.
A süti tetejét őszibarackkal díszítettem. A túrókrém tetejére a felezett őszibarackokat 2-3 mm vékony szeletekre vágtam és egyenletesen Hédi elosztotta a süteményen. A baracklével felhígítottuk az almaleves zselatint, majd a barackok tetejére egyenletesen szétcsorgattam evőkanállal.
Újabb egy óra hűtés után vált fogyaszthatóvá. Ezt rögvest ki is próbáltuk, amíg a pocunk ki nem kerekedett.
Nem egy ötperces kategóriás süti, elkészítési ideje kb. 2,5 óra, de megéri vele vesződni, mert kiadós és nagyon finom.

3 megjegyzés:

  1. "A zselé kb. 30 fokos volt a gélesedési állapot előtt." - ez tetszik! Jani! Az ÁNTSZ-ben volna a helyed! :-) Nagyon finom lehetett, kár, hogy nem ettem belőle.

    VálaszTörlés
  2. Nagy keletje volt, hamar elfogyott.

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikusan gyönyörű! Tudtok élni!

    VálaszTörlés