Kerti és természetjáró kalandok

Kékcinege

5 megjegyzés
Madáretetős szemlézésem utolsó kis szárnyasa következik, ez a kékcinke. Szintén úgy voltam ezzel a finoman cizellált édes aprósággal, mint a citromsármánnyal és a vörösbeggyel: ilyen madár biztos csak az erdő mélyén van, sose fogom látni. Az ilyen élmények csak mondjuk Hófehérkének vannak fönntartva, akinek a sűrű erdőben a Disney-mesék szabályai szerint kötelező jelleggel ül mindenféle édi-bédi madár a vállán ( vajon miért nem fossák le sose a patyolat ruháját?), és még a büdös görény is dorombolva eszik a kezéből. A magamfajta egyszerű földi halandó érje be a határozókönyvi képpel. Így aztán tátott szájjal lestem, amikor megjelent ez a kis, kék csoda az egyik palacketetőn.
Élete Schmidt Egon Madárlexikonjából a legapróbb részletekig megismerhető.
"Kisebb a széncinegénél, hossza 11,5 cm. Közép-Európában az egyetlen kék és sárga tollazatú kis énekesmadár. Homloka és pofái fehérek, a fejtető élénk kék színű, torka, szemsávja, és a fehér pofákat alulról szegélyező, majd a tarkóra nyúló sáv fekete. Háta és válltollai szürkészöldek, farcsíkja szürkéskék. Szárnyán keskeny fehér csík húzódik, farktollai világoskékek, alsóteste sárga a hasi rész fehér. A tojó hasonló a hímhez, de kék színei kevésbé élénkek, a fiatalok homloka és pofái a fehér helyett sárgásak, fejtetőjük zöldesszürke. A hím éneke magas, csengő „trüi-titi, trüi-titi” hangokból áll. Nyugtalanítva a széncinkjére emlékeztetően cserreg. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkel, hazánkban is gyakori madár. Kedveli a gazdag aljnövényzetű idősebb lomberdőket, a folyóárterek ligeterdejeit, a parkokat, arborétumokat, nagyobb gyümölcsösöket. Állandó madár, de télen kóborol. Előszeretettel keresi fel a nádasokat, de mindig megtaláljuk az erdőkben, kertekben mozgó cinkecsapatokban. Télen északabbról is érkeznek hozzánk kék cinegék.
A hímek már a tél második felében énekelnek, kialakulnak a párok, és márciusban már az odúkat nézegetik. Alaposan megvizsgálnak minden üreget. A hím gyakran vízszintes irányú, lepkeszerűen lassú szárnycsapásokkal kísért repüléssel mutatja a kiszemelt odút párjának. Elfoglalják a mesterséges fészekodút is, a szűk (28 mm) röpnyílás védelmet nyújt a nagyobb testű konkurensek, például a széncinege ellen. A tojó egyedül épít, párja kíséri. A hím is hord némi fészekanyagot, de csak ritkán viszi be az odúba. A korábbi fészekmaradványokat is a tojó távolítja el az üregből. Fészkét finom mohaszálakból és kevés fűszálból építi, a peremén gyakran ágakról lefejtett háncsfoszlányok vannak. A csészét sok szőrrel és kevés tollal béleli. Az áprilisban lerakott, 6-14 (4-17), fehér alapon rozsdavörösen foltos tojás méretei 15x12 mm. A tojó egyedül kotlik, a hím a közelben énekel. A fiókák 13-14 nap alatt kelnek ki, hűvös tavasz esetén néhány nappal később. Mindkét szülő etet, a fiókák 18-22 napig maradnak az odúban. Rendszerint egymást követve repülnek ki és szüleik vezetésével viszonylag gyorsan elhagyják a fészek környékét. Ha egy gyengébb fióka az odúban marad, éhen pusztul. A fiatalok 2-3 héttel később teljesen önállók. A kék cinege hegyes csőre alkalmas arra, hogy ne csak a levelekről, hanem a korhadó fák kérge alól, rügyek vagy az összesodort levelek belsejéből is kiszedje vele az oda rejtőzött lárvákat, rovarokat. Nyáron főleg a lombkoronában keresgél, gyakran fejjel lefelé csüng a vékony gallyakon. A késő ősztől a tél végéig a nádasokban tanyázó példányok a csőrükkel kopogtatják végig a nádszálakat, és valószínűleg hang alapján állapítják meg, hol rejtőzik egy-egy rovarlárva. Ekkor hegyes csőrükkel egy-kettőre lyukat kopácsolnak és kiemelik a zsákmányt. Utána nádszálról nádszálra repülve folytatják a keresést. A kék cinege rendszeres vendége a téli etetőnek, ahol, különösen egy-egy-öreg hím, gyakran agresszívan viselkedik. Tápláléka egyébként évszakonként változó. A költési időszakban elsősorban lepkehernyókat eszik, fiókáit is ezekkel táplálja, ősszel és télen tápláléka megoszlik a még található rovarok, lárevák, pókok, illetve a magvak, termések között. Hazánkban védett. "
Etetőmön ez a kismadár sose dúvadkodott, csak afféle cinegemódra felkapta a szotyiját, és szállt a bokorba ropogtatni. Szinte egyedüliként használta a palacketetőt, ott zavartalanul tömhette a bendőjét, de ha tiszta volt a terep, a nagy etetőről is "zsákmányolt". Egy-két kékcinege-látogatóm volt csak, de látványuk mindig boldog örömmel tölt el. És nem múlt időben, mivel a kismadarakat mindennap látom a nagy fűzfán, és a jellegzetes hangjuk is felcsendül. Szóval ideszoktak hozzánk. Most kell közelebb édesgetni őket madárodúval!
Ezzel a madáretetős bejegyzéssorozatom a végéreért. Voltak még más madarak is az etető környékén: ( ha a tyúkjainkat nem számoljuk bele :-)): egyszer kenderike, balkáni gerle, vetési varjú, csóka és ökörszem. Az ő etetésük érdekességei megmaradnak a következő szezonra. A madarasdinak azonban még közel sincs vége: a madarak itatása folytatódik, és kezdődik a fészekodúk kirakása. Remélem, arról is írhatok minél hamarabb, milyen nyári lakói lesznek a kertünknek.

5 megjegyzés :

  1. Gyönyörű és édes, nálunk még sosem láttam.

    VálaszTörlés
  2. Szia Ági!
    Ilyen gyönyörű madárnak, odút kell építeni!
    Péter

    VálaszTörlés
  3. Azon vagyok, hogy odút gyártsak!

    VálaszTörlés
  4. Most már nálunk is van egy, a száncinkékkel bandázik, falja a cinkegolyót.

    VálaszTörlés