Kékcinege

Madáretetős szemlézésem utolsó kis szárnyasa következik, ez a kékcinke. Szintén úgy voltam ezzel a finoman cizellált édes aprósággal, mint a citromsármánnyal és a vörösbeggyel: ilyen madár biztos csak az erdő mélyén van, sose fogom látni. Az ilyen élmények csak mondjuk Hófehérkének vannak fönntartva, akinek a sűrű erdőben a Disney-mesék szabályai szerint kötelező jelleggel ül mindenféle édi-bédi madár a vállán ( vajon miért nem fossák le sose a patyolat ruháját?), és még a büdös görény is dorombolva eszik a kezéből. A magamfajta egyszerű földi halandó érje be a határozókönyvi képpel. Így aztán tátott szájjal lestem, amikor megjelent ez a kis, kék csoda az egyik palacketetőn.

Élete Schmidt Egon Madárlexikonjából a legapróbb részletekig megismerhető.

"Kisebb a széncinegénél, hossza 11,5 cm. Közép-Európában az egyetlen kék és sárga tollazatú kis énekesmadár. Homloka és pofái fehérek, a fejtető élénk kék színű, torka, szemsávja, és a fehér pofákat alulról szegélyező, majd a tarkóra nyúló sáv fekete. Háta és válltollai szürkészöldek, farcsíkja szürkéskék. Szárnyán keskeny fehér csík húzódik, farktollai világoskékek, alsóteste sárga a hasi rész fehér. A tojó hasonló a hímhez, de kék színei kevésbé élénkek, a fiatalok homloka és pofái a fehér helyett sárgásak, fejtetőjük zöldesszürke. A hím éneke magas, csengő „trüi-titi, trüi-titi” hangokból áll. Nyugtalanítva a széncinkjére emlékeztetően cserreg. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkel, hazánkban is gyakori madár. Kedveli a gazdag aljnövényzetű idősebb lomberdőket, a folyóárterek ligeterdejeit, a parkokat, arborétumokat, nagyobb gyümölcsösöket. Állandó madár, de télen kóborol. Előszeretettel keresi fel a nádasokat, de mindig megtaláljuk az erdőkben, kertekben mozgó cinkecsapatokban. Télen északabbról is érkeznek hozzánk kék cinegék.
A hímek már a tél második felében énekelnek, kialakulnak a párok, és márciusban már az odúkat nézegetik. Alaposan megvizsgálnak minden üreget. A hím gyakran vízszintes irányú, lepkeszerűen lassú szárnycsapásokkal kísért repüléssel mutatja a kiszemelt odút párjának. Elfoglalják a mesterséges fészekodút is, a szűk (28 mm) röpnyílás védelmet nyújt a nagyobb testű konkurensek, például a széncinege ellen. A tojó egyedül épít, párja kíséri. A hím is hord némi fészekanyagot, de csak ritkán viszi be az odúba. A korábbi fészekmaradványokat is a tojó távolítja el az üregből. Fészkét finom mohaszálakból és kevés fűszálból építi, a peremén gyakran ágakról lefejtett háncsfoszlányok vannak. A csészét sok szőrrel és kevés tollal béleli. Az áprilisban lerakott, 6-14 (4-17), fehér alapon rozsdavörösen foltos tojás méretei 15x12 mm. A tojó egyedül kotlik, a hím a közelben énekel. A fiókák 13-14 nap alatt kelnek ki, hűvös tavasz esetén néhány nappal később. Mindkét szülő etet, a fiókák 18-22 napig maradnak az odúban. Rendszerint egymást követve repülnek ki és szüleik vezetésével viszonylag gyorsan elhagyják a fészek környékét. Ha egy gyengébb fióka az odúban marad, éhen pusztul. A fiatalok 2-3 héttel később teljesen önállók. A kék cinege hegyes csőre alkalmas arra, hogy ne csak a levelekről, hanem a korhadó fák kérge alól, rügyek vagy az összesodort levelek belsejéből is kiszedje vele az oda rejtőzött lárvákat, rovarokat. Nyáron főleg a lombkoronában keresgél, gyakran fejjel lefelé csüng a vékony gallyakon. A késő ősztől a tél végéig a nádasokban tanyázó példányok a csőrükkel kopogtatják végig a nádszálakat, és valószínűleg hang alapján állapítják meg, hol rejtőzik egy-egy rovarlárva. Ekkor hegyes csőrükkel egy-kettőre lyukat kopácsolnak és kiemelik a zsákmányt. Utána nádszálról nádszálra repülve folytatják a keresést. A kék cinege rendszeres vendége a téli etetőnek, ahol, különösen egy-egy-öreg hím, gyakran agresszívan viselkedik. Tápláléka egyébként évszakonként változó. A költési időszakban elsősorban lepkehernyókat eszik, fiókáit is ezekkel táplálja, ősszel és télen tápláléka megoszlik a még található rovarok, lárevák, pókok, illetve a magvak, termések között. Hazánkban védett. "

Etetőmön ez a kismadár sose dúvadkodott, csak afféle cinegemódra felkapta a szotyiját, és szállt a bokorba ropogtatni. Szinte egyedüliként használta a palacketetőt, ott zavartalanul tömhette a bendőjét, de ha tiszta volt a terep, a nagy etetőről is "zsákmányolt". Egy-két kékcinege-látogatóm volt csak, de látványuk mindig boldog örömmel tölt el. És nem múlt időben, mivel a kismadarakat mindennap látom a nagy fűzfán, és a jellegzetes hangjuk is felcsendül. Szóval ideszoktak hozzánk. Most kell közelebb édesgetni őket madárodúval!

Ezzel a madáretetős bejegyzéssorozatom a végéreért. Voltak még más madarak is az etető környékén: ( ha a tyúkjainkat nem számoljuk bele :-)): egyszer kenderike, balkáni gerle, vetési varjú, csóka és ökörszem. Az ő etetésük érdekességei megmaradnak a következő szezonra. A madarasdinak azonban még közel sincs vége: a madarak itatása folytatódik, és kezdődik a fészekodúk kirakása. Remélem, arról is írhatok minél hamarabb, milyen nyári lakói lesznek a kertünknek.