Kerti és természetjáró kalandok

Zöldikék

3 megjegyzés
Etetőmre nagy számmal jönnek ezek a kis madarak. Félénkek, a sűrű ágak közt bujkálnak, csak jellegzetes hangjuk árulja el, közelednek. Hogy mifélék, Schmidt Egon Madárlexikonja írja le:
„Zöldike (Carduelis chloris). A kertekből és a téli etetőről jól ismert, vaskos csőrű, a kanárira emlékezető madár. Hossza 14,5 cm. A hím felül szürkével árnyalt sötétzöld, farcsíkja, felső farkfedői és egész alsóteste sárgászöld, a hasoldal és az alsó farkfedők színei a legélénkebbek. Kézevezőinek külső zászlaja élénk sárga, ez a csukott szárnyon hosszúkás tükör formájában jelentkezik, karevezői sötét szürkésbarnák. Farka kimetszett, a középső tollak barnásfeketék, a többinek tövi része sárga. A tojó a hímhez hasonló, de felül barnás alapon hosszanti csíkokkal mintázott, farcsíkja zöldessárga, szárnyán, farkán és alsótestén a sárga szín jóval halványabb, mint a hímnél. A fiatalok barnássárgák, felül és alul barnásfekete szárfoltokkal mintázottak. A hím éneke rövid hangokkal, trillákkal tarkált, egyes öreg példányok a kanárival vetekedhetnének. Rendszeresen utánoznak, nagyon gyakran az erdei pinty, a csuszka vagy a fekete rigó énekéből vesznek át rövid részleteket. Jellemző a hím nyújtott, betűkkel nehezen visszaadható, a madarászok által „zsírozásnak” nevezett, „zsííííír” hangja. Gyakran nászrepül, ilyenkor énekelve, a denevérekre emlékeztetően szárnyalva kering a revír felett. Hívogatója „gik-gik”, ezeket a hangokat is gyakran belekeveri az énekébe. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkel, hazánkban is gyakori madár. Ligetes erdőkben, parkokban, kertekben, öreg temetőkben, a folyókat kísérő ártéri erdőkben, szőlőhegyeken, gyümölcsösökben találkozhatunk vele. A hazai állomány nagy része ősszel Dél-Európába vonul, a többi itthon telel, hozzájuk északabbról érkező zöldikék csapódnak.
A párok évente kétszer, áprilisban és nyár folyamán költenek. Enyhe időben a hímek már tél végén énekelnek, a párok az ilyenkor még csapatban járó madarak között alakulnak ki. A hím keresi a fészekhelyet, fűszálakat nyújt át a tojónak, vagy a fészekanyagot a csőrében tartva, félhangos „dididididi” hangokkal csalogatja párját a kiszemelt helyre. Az első költésre többnyire tűlevelű fát vagy bokrot választanak, néha fatörzsre futó repkény közt találnak alkalmas helyet a fészek számára. A tojó egyedül épít a hím énekelve követi. A fészek anyaga moha, növényi szálak, gyökerek, száraz levelek, vékony gallyacskák, a csészét finom gyökér-és fűszálakkal, szőrrel, tollakkal béleli. A többnyire 5, piszkosfehér alapon mintázott tojás mérete 20X15 mm. Csak a tojó kotlik, a hím eteti. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, a tojáshéjakat a tojó elviszi vagy kidobálja a fészekből. Az első napokban sokat melengeti a kicsinyeket, később már mindkét szülő etet. A begyükben tárolt, nyállal kevert felpuhult magokat és zöld növényi részeket visszaöklendezik, és a nyelvük segítségével nyomják a fiókák torkába. Az elő 9-10 napon tisztán tartják a fészket, az ürüléket elnyelik vagy elviszik, később azonban a fiatalok már etetésen kívül is ürítenek, és a fekete-fehér csomócskák többnyire a fészek szélén maradnak. 14-17 naposan repülnek ki, előtte egy-két nappal már a fészek peremén üldögélnek. Ha a tojó már a második költéshez készülődik, a hím vezeti és eteti őket. Körülbelül két hétig maradnak együtt, de ha az öreg madarak nem kezdenek újabb költésbe, a család akár szeptemberig összetarthat.
A zöldike szinte kizárólag növényi eredetű táplálékkal él, mindenekelőtt különböző magokat fogyaszt. A rokon fajokhoz hasonlóan rendszerint többedmagával keresgél. Főként gyommagvakat eszik, rovartápláléka elenyésző. Télen rendszeresen látogatja az etetőket, a napraforgószemeket erős csőrével szétmorzsolja, a héjdarabkákat oldalt kiköpködi. Hazánkban védett."

Ez a kis szemelvény mindent elmond, én csak annyit tudok hozzáfűzni, mit művel az etetőn. Először is: igen félénk: ha valaki az etetőhöz közelít, már el is röppen. Az etetés megkezdése után már az első napokban jöttek, de rejtőzve. A kis csapat a szomszéd eperfájáról érkezik az etetővel szemközti orgonabokorba, és onnan óvakodnak elő, gyakran verebekkel együtt. Közeledésüket viszont az a jellegzetes „zsíííír” hang mindig elárulja. Leginkább a földön keresgélnek, kis csapatuk így is mindig együtt marad. A zöldikelányok nem feltűnőek, sárga szárnycsíkjuk alapján azonban jól meg lehet különböztetni őket a hasonló, egyszerűbb tollú kis madaraktól.Egy - egy vagányabb hím felszáll, kutat a magok közt, ott vigéckedik a magasban, lehet, hogy villog a csajoknak? Más madárfajtákkal együtt is kiül az etetőre, de tolakodásban, vagdalkozásban sose vesz részt. A hím igen feltűnő, Nyunyi el is nevezte „aranymadárnak”. Van még egy sárga madárka az etetőn, ez a citromsármány. Színük igen hasonló, de a küllemük egész más.
Itt tűrhetően meg lehet őket különböztetni: a bal felső sarokban a zöldike, jobbra hátul a citromsármány. (Sajnos a képek nem lettek olyan élesek, mint szerettem volna, mert igen félősek a drágáim, és csak messziről tudtam fényképezni.) Valahol azt hallottam, hogy a zöldike a veréb után a leggyakoribb kismadár Magyarországon. Ehhez képest túl sokszor nem láttam, biztos elbujkálgat a fákon, növények közt. Öröm, hogy az etetőn találkozhattam vele, és megismerhettem közelebbről, mert így máskor, ha hallom a hangját, vagy meglátom valahol, rögtön tudni fogom, ki ő. És eszembe jut: jövő télen tali, kismadaram, nálunk az etetőn!

3 megjegyzés :