Kerti és természetjáró kalandok

Széncinkék

7 megjegyzés
Akár a téli madáretetés emblematikus figurájának nevezhetnénk. Hiszen mindannyiunknak, akik arra vetemedtünk, hogy télen madarakat etetünk, az egyik leggyakrabban megjelenő kis ismerőse. Szakszerű leírásért most újra a „Kis Brehmet” lapoztam fel, ahol meghökkentő dolgokat lehet olvasni erről a kis madárról.
„Csőre erős, kúpalaku, oldalt összenyomott, elől éles, néha harkálymódra kopácsolja vele a fák törzseit, máskor fegyverként használja. Háta olajzöld, szárnya és farka kékszürke, hasa kénsárga. Fejét és nyakát csillogó kék-fekete tollazat borítja a hosszu, széles fekete sáv vonul végig a hasán. Fején kétoldalt nagy fehér folt válik ki a feket alapból. 16 cm hosszu.”
„Rendkivül élénk és éber, nyugtalan és fáradhatatlan, kiváncsi és tevékeny, bátor és verekedő madár. >>Ritka eset – irja Naumann - hogy csk néhány percig is nyugodtan ülve vagy pedig rosszkedvünek láthatnók. Vidáman ugrál és mászkál a fák ágain, a bokrokban, bozótban és sövényeken, szünet nélkül hol itt, hol amott akaszkodik rá az ágra, vagy a galy himbálózó végén függeszkedve hintázik, kutat a faodvakban és a hasadékokon, mindezt folyton változó tesstartásban de mindig sugárzó jókedvvel és fürgeséggel….Szinte a szeméről látszik, hogy furfangos, bátor madár, ravasz pillantása van.<<"
"….Nagyon kedveli a társaséletet, mégis szörnyen összeférhetetlen, sőt rosszindulatu a gyengébbekkel szemben. Szánalmasan gyáva, ha ragadozó madár tünik fel a láthatáron, vagy ha az ember megriasztja. A gyengébb madarat gonoszul megtámadja és megöli, nem kímélve gyönge vagy beteg fajtársait sem. Néha a nagyobb madarat is megtámadja, a közelébe lopózik, hirtelen lendülettel hátára ugrik, aztán erős karmaival belékapaszkodik és erős csőrével addig veri a koponyáját, amig léket vág bele és hozzáfér kedvenc csemegéjéhez, a madárvelőhöz."
"…Főtápláléka rovarokból, petékből, bábokból és hernyókból áll, ősszel és tavasszal magot és gyümölcsöt is csemegézik. Telhetetlen, reggeltől estig szakadatlanul táplálék után jár és ha jóllakott, mulatságból gyilkolja a rovarokat. A legeldugottabb rovart is felkutatja, ha másként nem tud hozzáférkőzni, harkály módjára kopácsol a fán, amig leválik a kéreg és eléri a bujkáló rovart. Szükség esetén cselhez folyamodik. Télen meglátogatja a kasban pihenő méheket. Ha hozzáfér, husból, szalonnából, sőt dögből is torkoskodik. "
"...Egyszer közel a föld fölött, máskor pedig a fa csucsán fészkel, de mindig oduban. A faodvakat kedveli a legjobban, de szivesen meghuzódik falhasadékokban vagy elhagyott mókus-és varjufészkekben. Fészke nem nevezhető művésziinek. Száraz füszálak, gyökerek és kevés zuzmó az alapja, szőr, gyapju, sörte és toll a bélése. Egy-egy fészekben 8-14 gyengehéju, fényes fehér alapon rozsdásan pontozott tojást találunk. Hím és nőstény felváltva ülnek és a népes család etetésében odaadó gondossággal vesznek részt, a fiatalokat kirepülésük után is sokáig vezetgetik, tanítgatják. Kedvező nyáron kétszer költenek. "
Mintha nem is a cinegéről szólna ez aleírás, hanem valami vérengző griffmadárról. Ma már szinte viccesnek tűnik fel ezeknek a régi ismeretterjesztő köteteknek a stílusa. Az állatokat az emberi tulajdonságok és magaviselet tükrében írja le, hasznosság-károsság figyelembevételével. Ennek megfelelően békésen szotyizó cinegéink gonosz vérmadárnak tűnnek. Azt hiszem, hogy a madártant is tanuló egyetemi hallgatók ilyen jellegű leírással rukkolnának elő a vizsgán, a vizsgáztató tanár a szívéhez kapna. (A hallgató meg UV -t.) Ez azonban a tudományos értéken és a szerző munkájának jelentőségén nem sokat ront: ez egy sajátos szemlélete volt annak a korszaknak, amikor a könyv íródott.
Schmidt Egon a Csodálatos-madárvilág – Légből kapott igaz történetek című könyvében az alábbit jegyzi meg:
„Herman Ottó idejében divat volt a különböző madárfajokat „hasznos” és „káros” megjelöléssel rangsorolni. Ez a szempont már a múlté, de azért kár lenne elhallgatni azt a segítséget, amit a madarak táplálkozásukkal az erdők fáinak és a kertek gyümölcsfáinak nyújtanak.”…
Mindezt bemutatja a számok tükrében:
„Egy 20 gramm súlyú széncinege tavasszal és nyáron, tehát a fő hernyószezonban, gyors emésztése folytán naponta saját testsúlyának megfelelő táplálékmennyiséget képes elfogyasztani. Ha ennek csupán a felét teszik is ki az emberi szempontból vett káros, az erdőket vagy a gyümölcsfákat pusztító rovarok, úgy ez egy cinege esetében napi 10 gramm elfogyasztott kártevőt jelent. Magyarországon a becslések szerint 400 000 pár fészkel (Magyar et al.), ami 800 000 felnőtt egyedet jelent. Napi fogyasztásuk fentiek szerint 8 000 kg, azaz 80 mázsányi hernyó és más kártevő.
Miután azonban a párok évente általában egyszer 8-12 fiókát nevelnek (kisebb részük másodszor is költ), jelentőségük tovább növekszik. Ha páronként legalább 5 fiatal legalább őszig életben marad, ez a 400 000 pár esetében további kétmillió cinegét jelent, melyek fogyasztása fentiek alapján napi 20 000 kg, vagy ha úgy tetszik, 200 mázsányi kártevő.”
Ennyit a koponyalékelő, gonosz vérmadárról. És ezért érdemes – velőevés ide vagy oda – a kertünkbe becsalogatni. Biokerti szempontból ez ideális – irtsuk a kártevőt a természetes ellenségével!
Az etetőn? Nagyon vidámak, mókásak. A himbálózást kedvelik, nemigen szállnak a földre. Négy állandó széncinegém van, nagyon viccesen, körforgásszerűen esznek. Szabályszerűen sorbaállnak: első az etetőn csípi a szotyiját, és száll a bokorba, ott egy ágvillába szorítva feltöri és kieszi a belét. Közben a másik három várja a sorát, és egyesével szállnak át az etetőre. Amikor a legelsőként csippentő végzett a maggal, beáll a sor végére, és ez így megy, amíg jól nem laknak. Mindig kivárják egymást, sose megy két cinke az etetőre. Közben isznak is. Az "evési sorrendbe" bezavart, hogy tettem ki cinkegolyókat, azt nagyon kedvelik, és a libasor (vagy cinkesor?) helyett tolongani kezdtek a fára, meghökkentő akrobatamutatványokat produkálva. Nem bátortalankodnak, ha más madár száll az etetőre, kicsit tolakodnak, de nem verekednek a jobb falatokért. (Balra lent, középen ücsörög a drága. )Evés után teli gyomorral sütkéreznek a szemközti orgonabokorban, és ekkor már egyre gyakrabban elhangzik, a varázslatos, tavaszígérő „nyitnikék-nyitnikék”. Vérmadár vagy sem, szeretnék kihelyezni majd cinke-fészekodút a cseresznyefára, talán sikerül odaszoktatni. A cserkófa nyugis, félreeső helyen van, macska sem jár arra. (Odúkészítésről itt és itt olvashattok.) Remélem, ideszoknak a kertbe nyárra is ezek a „szörnyen összeférhetetlen”, „szánalmasan gyáva” kismadarak!

7 megjegyzés :

  1. A cinkéket mindenki szereti, népszerűek, mint Hannah Montana.

    VálaszTörlés
  2. Szerinted Hannah Montana koponyát lékel és agyvelőt szív?

    VálaszTörlés
  3. Ilyet írni a nyitnikékről! Felháborító! :-)

    VálaszTörlés
  4. Azt tudjátok, hogy tavaly nálunk fészket raktak a postaládánkban? Részletesen beszámoltam anno a az egészről, visszaolvashatjátok! Annyira reméljük, hogy idén is odafészkelnek! Szívesen beáldozzuk a postaládánkat. Nem tudom, mennyire térnek vissza ugyanarra a helyre.

    VálaszTörlés
  5. Az nagyon jó történet! A miénkben nem maradna meg, mert naponta teledobálják szeméttel. Télen mondjuk a reklámújságokkal begyújtunk.

    VálaszTörlés