Én kis kertet kerteltem...

Mivel úgy láttam, hogy a tavasz most már hamisítatlanul kitör, én is belevetettem (na, ez azért költői túlzás) magam a kertészkedésbe. Az első "akcióim" mentésre szorítkoztak... Ki kellett ásnom a tavalyi sitthalom alá beszorult, és idén erőnek erejével előtört tulipánokat, amiket ősszel nem voltam képes megtalálni. Feltúrtam az épülő családi ház elejét, amitől Laci zsír ideg lett, mert nem tudta addig a törmeléket elhordani. Meg hát a csepegő esőben felforgattam a földkupacokat, és minden radadt a sártól, pont ott, ahol a sittet teregette el. Mégis, kiástam a kb. 80 db hagymát, ami már erősen hajtott, s átültettem a nevlőágyba. Szegény kicsikék, idén még biztos nem virágoznak, de majd jövőre!
Közben nagy ötletem támadt. Mi volna, ha a kert hátuljában, a kerítés zeg-zugaiban állandóan, makacsul előtörő, csollányokat, acatokat, kákicsokat nem ásóval-kapával, vegyszerrel, fűnyíróval irtanám, hanem olyan évelőkkel, amik kifojtják maguk alatt a gazokat? Hazatekertem, izomból feltéptem a sziklakert nyuszifüleinek és meténgjeinek egyharmadát, és isiászkeltő munkával kirángattam a kerítés réseiből a gazokat, majd a kerítés
10 centinként meglévő porhanyós vakondtúrásaiba beültettem. Legalább ásni nem kellett, a kocsolást meg egy óra múlva elvégezte a Természet. Utána suttyomban elvonultam tesóm kertjébe egy ásóval... A tavaly magról vetett erdei szamócákból szedtem fel, azok is a puha, kerti földbe kerültek a telek csücskébe.
Folyt. köv.