Ő is a tavasz csalhatatlan hírnöke, kislányok öröme. De nem csak erre jó...
A múlt héten születésnapi akció volt az egyik menő győri étteremben, ahova cimboráinkkal együtt ellátogattunk. Ritka csemegék voltak féláron (vagyis hát inkább normál éttermi áron) elérhetőek. Csodás borjúszeletet faltam be a tetszetős salátaágyon, utána jött a desszert. Nem akármi: mákos krémmel töltött túrógombóc, epres-mangós öntetben. Igézően festett a mélytányérban kitálalt öt fehér gombócka a bőséges, piros szószban, a közepükből kikandikáló sötétkék töltelékkel. A vizuális élményt fokozta a gombócokon fehérlő igazi, nem flakonos, nem porból készült tejszínhab, és a nagy darab, egyben beletűzött csokis-mogyorós, ropogós grillázs.És az egész gyönyörűség tetjén dísznek: egy-egy szál rózsásfehér százszorszép! Ennek lánnán a kezembe gyökerezett a desszerteskanál. Hosszas tanakodásba kezdtünk: a virág ehető-e vagy sem? Finom-e, vagy sem? Végül úgy döntöttük, megesszük, hiszen biztos nem lehet rossz, ha ilyen csemegék tetejére tűzi a cukrász. Befaltam... Bár ne tettem volna... Az íz még elfogadható volt, de csak úgy csikorogtak a fogam alatt a homokszemek. Aztán bevillant, hogy a virág lehet, hogy a Rába-partról került a desszertembe, ahol a győriek a kutyáikat futtatják. Oda volt az esztétikai hatás. Azért "egy életem, egy halálom" rákanalaztam a százszorszépre a túrógombócot, ami azért megvigasztalt. Hiszen ettem már eddigi életemben mindenféle földi terménnyel egyetemben több kiló homokot, bár tejszínhab és eperszósz körítéssel még soha. Utána eltöprengtem. Kis korom óta ettem a vadon termő növények közül sombogyót, kökénybogyót, vackort, tyúkhúrt, akác-és bodzavirágot, bodzabogyót, pitypangszárat-és virágot, ibolyát, vadsóskát - mindezt mosatlanul, nyersen, ahogy a természet lágy ölén megnőtt. Ebbe a felsorolásba a százszorszép is vígan befér. Mi bajom lehetne tőle, nem igaz?
Ez nagyon jó sztori volt. Elvadultabb éveimben én is készítettem tyúkhúrsalátát, és ne nevess, de igazán finom, édeskés volt, nem olyan, mint a meg- vagy elkeseredett bolti fejessali.
VálaszTörlésA fogyasztott vadnövények listájából kihagytad a vadszedret, csipkebogyót, vadhagymát, a mályvacserje magját (emlékszel, az oviban titokban mindig ezt ettük,) a kitépett fűkalászok fehér, édeskés részét.
Tényleg, soha nem lett semmi bajunk tőle. Jó, ez még egy kevésbé szennyezett világkorszakban volt.
A százszorszép virága egyébként szerelmi jelkép: szeret-nem szeret. Tényleg így voltál vele.
VálaszTörlésNem emléxel, tesó, együtt ettük a tyúkhúrsalátát, öreganyánk meg sápítozott, hogy nem vagyunk normálisak...
VálaszTörlés