Kerti és természetjáró kalandok

Máris november harmadik vasárnapja van,

8 megjegyzés
de tesóm még nem írt ma, így a szokásos heti naplóbejegyzést meg kell írnom, ahelyett, hogy húszpercenként lessem a netet, hogy méltóztatott-e már valami kommentet megereszteni a kis szöszije...
Nos, a négynapos eső nem kedvezett a kerti munkáknak, a nyakunkba zúduló víz és az erős szél miatt ki se dugtuk az orrunkat csütörtökig. Csak a brokkoli lett apránként felhúzogatva a tyúkoknak. Az eső azonban nem jött rosszul, mert az enyhe ősz meglehetősen kiszárította a kert talaját. A csapadék eléggé jól bemosta a földre kiszórt fahamut, remélem, ez nem ront a talajjavító képességén. Azért csöppnyi aggályaim vanak mégis: nem árt a talajnak ez a sok fahamu azzal, hogy még jobban ellúgosítja a földet? De közben megfigyeltem, hogy a szomszéd bácsi is kihordja a hamut a kertjébe, így talán nem csinálok hülyeséget.
Kerti kapálás helyett diótöréssel töltöttük el az időt.
Kedvescimbora írja, hogy az enyhe őszökön a késői vetésű saláta könnyedén felmagzik. Hát, ez teljesen beigazolódott, mert a várva-várt salátafejek helyett csak terjedelmes magszárak vannak. Alig ettünk egy-két levélkét.
Ja, és az eső miatt az elvileg száraz, valójában nyirkos és penészedő kórók is ugyanott hevernek, ahol múlt héten. Remélem, az elkövetkezendő napokban azért lesz annyi száraz napsütés és szél, ami kicsit megszikkasztja a szárakat, hogy eltakaríthassuk már végre a sok csúfságot.
A kertben egyes-egyedül a kipalántázott leveles kel az, ami érdekes. A meggyfáról hulló levelek lassan betakargatják, így talán a majdani fagyok se ártanak neki annyira.
A hét második felére kitörő jó idő nem a kertbe, hanem az építési telekre vezérelt ki, ott töltöttem el hosszabb időt, ezt tegnap le is írtam. Egy dolgot azonban kifelejtettem. Van kint a telek előtt diófánk. Ezt nem mi ültettük, hanem Margit néni, kedves szomszédunk, aki az erdőben ásatta fel unokájával a vad diócsemetét még akkor, amikor a fél telkét nem adta el nekünk. A telekkel együtt megkaptuk a fát is. Szép termetű, fiatal fa, dús lombbal, nem is akartuk kivágni. Igen ám, de a diói csak akkorák, mint egy szem zselés csokidrazsé, puskatöltényhüvely-szerű héjjal... A határban álló diófámon a szemek másfélszer akkorák. Ráadásul dédi is adott egy szatyor héjas diót, hogy pucoljuk és együk meg, azok közt kisebb almányi darabok is voltak! (Ezt a fajtát hívják az osztrákok ukrán diónak.) Szóval oda akarok kilyukadni, hogy a telken álló diófánk széptermetű, de a méretéhez képest a termés aránya a diók vadsága meg kicsisége miatt jelentéktelen. Ezért eldöntöttük, hogy kivágjuk, de nem olyan "elő a fejszét meg a stílt, osztán adj neki" - módon. Először is gondoskodni kell az utódcsemetékről. És nem egyről, hanem legalább háromról. Úgy gondoltam, nem veszek oltott csemetét, hanem magam nevelek diószemről. Igaz, hogy ez egy kicsit lassú módszer, de túlságosan nem izgat. A vetésre szánt diószemek a határbóli diófámról és dédi óriás diói közül kerültek ki. Határbéli diófám nagy szemű, tűhegyes termésű, de nem papírhéjú dió. Bő a termése, ízes, világos, a kemény héj miatt nem férges sose. Hátránya a nem éppen "papír" héj. Magyarul: kisbaltával lehet csak törni, és akkor is csak a kazánházban, nem a jó meleg konyhában, mert mindenfelé katapultálódnak a törés során szétrepülő éles héjdarabok. Az íze finom; a régiek tapasztalata is azt mutatja, hogy a kemény héjú dió zamatosabb, mint a papír.
Dédi óriásdiója nem olyan ízes, de könnyen törhető. Elég neki egy könnyed sújtás a gázkulccsal, nincsenek röpködő héjak... Azonban a vékonyabb héj miatt több közte a férges. A dióbélarány a héjhoz képest ennek ellenére is hatalmas, kár, hogy feketésbarna a dióbél.
Gyors eredményt nem várhatok a házi csemeteneveléstől, és egy picit lutri is: nem vad diók nőnek.e ki újra, mert valami hibriddiót vetettem? Azzal nyugtatom magam, hogy mindkét, a vetődiót szolgáltató fa régi, szintén magról nevelt, csak nem fajzódtak annyira félre nekem, hogy a végén Dunakavics-méretű dióim legyenek:
Ez a két fajta dió lett elültetve: a hatalmas papírhéjú és az apróbb kemény.
Mindegyikből hat-hat szem került kettesével egy jó puha magágyba.
Miközben megcsináltam a helyüket, valamilyen bogár-és csigatelelőt áshattam fel: a puha földből katicák, rózsabogarak, mindenféle tarka ízeltlábú, sáros, kisebb nagyobb, már ajtócsukta csiga-seregek jöttek elő. Szegények dideregve másztak. Sajnáltam őket, most kereshetnek másik telelőt maguknak. Talán a mostani enyhe napokon sikerül is, és nem hűtik magukat halálra. Remélem, sikerül a dióvetés, és a csemeték pár év múlva végleges helyükre kerülhetnek. Hiszen a varjak minden évben egy csomó diót kiszórnak a második szomszéd fájáról a kertünkbe, és ott tömegével kelnek ki. Csak sikerül eltalálnom a megfelelő időpontot!
A nyár folyamán szedtem egy sereg különféle barackmagot is, amit a kazáház ablakában tároltam. Anyuci azonban ablakpucoláskor elcsikkasztotta őket valahová. Talán megtalálom őket még valahol, és el tudom vetni...
Nyunyi szedett selyemakácmagokat, azokat is elültettük cserépbe. Kijelentette, hogy ő az anyukája az elültetett magoknak, én meg a pótmamájuk vagyok. Ezért ha elfelejti locsolni őket, az én feladatom is legyen, hogy megnézzem, nem száraz-e a földjük.
A héten a fagyasztókievés magas fokra hágott... Volt szalonnás zöldbab, chilis bab, franciasaláta, és most mutatkozott be először a leveles kel - főzelék formájában - , amivel kapcsolatban anyuci a legnagyobb megelégedését fejezte ki. Így jövőre dobogós helyet kap a másodvetésű zöldségek versenyében. Készítettem csipkeszörpöt is.
A jövő héten a kerti romeltakarításra kell hangolnunk. Be kell bugyolálni a téli takarást igénylő növényeket. Anyuci nagy tervet dédelget: törzsig le akarja botoltatni az udvarban álló mandulafüzet, hogy mgújuljon a koronája. A fa hatalmas, nem lesz egyszerű attrakció!
Erősen ingadozom, hogy elduggassak-e pár fokhagymát. Amikor a telken voltam, Margit néni pont ezzel pepecselt. Ősszel duggatva nagyobbak a fokhagymafejek, és korábban érnek. Csak a varjak mindig felhúzkodják a hagymákat. Volt, hogy lefedtük sűrű dróthálóval az ágyást, és még az alól is kibűvölték a gerezdeket. Margit néni azonban könnyen van a hatalmas, patkányevő macskájával. Az nem engedi oda a kertbe a varjakat. Bezzeg nálunk a második szomszéd diófáján már most valóságos varjúcsárda van, valami eszméletlen károgással. Megfordult a fejemben, hogy talán a virágágyásba duggassak hagymát? Még meggondolom...

8 megjegyzés :

  1. Bocsika, de kaptunk otthoni munkát, amikor kész lettem, kimentünk az erdőbe sétálni a kutyával. Lesz fotó, bejegyzés, minden, de elsőnek elolvasom a bejegyzésed.

    VálaszTörlés
  2. Diótöréshez jótanács: a gázkulccsal nem ütni kell, hanem szorongatni:-))
    A leveles kelből én a húslevesbe főzök egy-egy marék levelet, erősíti a sima apróléklevest.
    Rózsaágyba fokhagymát: instant növényvédelem, az eper közé is jó duggatni.

    VálaszTörlés
  3. Az a csőkulcs. De azzal csak a régi, kivágott diófa diói voltak törhetőek.

    VálaszTörlés
  4. Nálunk is tele van most minden varjak által elszórt dióhéjjal. Ha egészet találok, rá szoktam lépni, hogy segítsek nekik feltörni. És minden csatorna partja tele van elszórt dióból kinőtt fákkal. Amikor megvettük a kertet, olyan lelkes voltam, hogy hajnal 4-kor kimentem az esőben, hogy kiássam az egyiket. Még így is észrevett valaki, és nagyon furcsán nézett rám.

    VálaszTörlés
  5. Már megint jó sok babos kaja volt, de biztos finomak! Leveles kelt, azt hiszem, még nem ettem!

    VálaszTörlés
  6. Annyira nem nagy durranás, csak egész télen friss, egészséges.

    VálaszTörlés
  7. Nézetek be hozzám, mutatok valamit.

    VálaszTörlés