Bár a napsütés roppant élvezetes ilyenkor, s bár már semmi sem szokatlan, ez az időjárás, ami egy hónappal előbbre való, azért egy kicsit mégis az. November végén máskor délig fel sem szállt a köd, gyakran szállt le a dér és a zúzmara, most pedig olyan augusztusias a harmat és a+10°C-os hajnalban pulcsiban viszem a vizet a kutyának. Ami a szokásos ősz végi kelléktárból itt van, az a számtalan varjú, szóval ők megérkeztek és roppant vígan vannak.
Tudom, hogy ez butaság, de ha a fejem fölött kezd el egy fekete madár magyarázni az ő saját érthetetlen nyelvén, mindig összerezzenek, olyan, mintha rossz híreket hozna. Annamarie említette ezt a boszorkányságos témát, úgyhogy megkérdezlek Benneteket ti hisztek az ilyen megérzésekben? Pár napja valahogy folyton erre terelődik nálunk a szó, annyi zagyva sztorit hallottam, nektek van ilyen?
Például olyasmiket, hogy mi a temető mellett lakunk, és ha valaki rákérdez, azt szoktam mondani, soha ennél békésebb szomszédságot, erre jön a szomszédasszony, hogy bírjuk azt, hogy a temető felé eső teraszajtónkon nincs redőny meg sötétítő, ő biztos félne. Éjjel a fia fölébredt, mert lépteket hallott a szobában, recsegett a födém... (Elsőre azt gondoltam bolond, ő dolguk, ha egymást ijesztgetik, rém rendes család. Másodikra aztán átragadt valami rossz érzés)
Egy másik ilyen történet pedig arról szólt, hogy az egyik kedves ismerősünk vendégségben meglátott egy égő illatmécsest a kandalló tetején és átfutott az agyán, hogy milyen veszélyes lehet, könnyen tüzet okoz., főleg ha nincs a házban senki. Elhessegette magától, a gondolatot, mondván mekkora szamárság. Pár perc múlva valahogy lefordult a mécses a helyéről, a vendégség pedig kollektív tűzoltásba fordult, boldogok voltak, hogy nem esett túl nagy kár a berendezésben.
Egy másik ilyen történet pedig arról szólt, hogy az egyik kedves ismerősünk vendégségben meglátott egy égő illatmécsest a kandalló tetején és átfutott az agyán, hogy milyen veszélyes lehet, könnyen tüzet okoz., főleg ha nincs a házban senki. Elhessegette magától, a gondolatot, mondván mekkora szamárság. Pár perc múlva valahogy lefordult a mécses a helyéről, a vendégség pedig kollektív tűzoltásba fordult, boldogok voltak, hogy nem esett túl nagy kár a berendezésben.
No jó, hagyjuk ezt, nézzük meg inkább a kerítés meg a házfal déli oldalát, mert ott jó néhány olyan virág maradt meg épen és teljes pompában, "akiknek" nem ártott meg a fagy. A krizantémok egy része még remekül érzi magát, például a bordó...
... a sárga (szerintem legszebb, a levele kicsit ezüstös)...
...meg a fehér. Ez az utlsó olyan, mintha margaréta lenne, de hát végül is közeli rokonok.
A nyári violák közül maradt két-három tő, ami kis híján téli viola lett. Egyetlen növényen nyílt teljes, telt virág.
Jóval több az egyszerű, ez képes magot hozni, a pompázatos virágú meddő. 
A violát régen nagyobb becsben tartották, a népdalok nem véletlenül szólnak róla. A kevés tartós vágott virág egyike volt, és közösségformáló sport volt a mutatós, telt változatok kinevelése, a minél korábbi vagy minél későbbi virágoztatás. A hajtatott növények gyakran betegesek voltak, úgyhogy mindenféle fertőtlenítő hatású gyógyteákkal locsolgatták. Az egyszerű virágúak hoznak csak magot, de az utódok közül elég nagy rész mégis teltvirágú, tehát a kiültetett palántákat szelektálni kellett, díszítés vagy magtermelés céljaira, sőt valamelyest lehetett kísérletezni az öröklődéssel is. Érdekes lehetett.A magja minden évben kapható, napot-vizet szeret, jövőre is ültetek. Erdélyben sok virágoskertben nyári violából ültették az ágyásszegélyt, ez a sokféle lilával-rózsaszínnel-fehérrel annyira kedves volt, hogy jó érzés egy kicsit visszahozni belőle.
Az évelő árvácska egyszer csak úgy megjelent a kertben, azóta itt is-ott is kibújik, szaporodik. Az enyhébb teleket védett helyen szinte teljesen végigvirágozza.
Második évesek a vérborbolyáim, csomagküldőtől vannak, nagyon olcsón hirdettek apró, sövénynek való gyökeres dugványokat. Tíz darab volt egy csomagban, kilenc maradt meg. Nem sövénynek ültettem, hanem csak úgy szétszórtan, lazán helyeztem el a növényeket a virágágyásban. Színes lombjuk kellemes kontrasztot ad a többi növénnyel, főleg az ezüstös levelűekkel. Szerencsés vásárlás volt és sok örömem telik bennük igazán, főleg ősszel, mivel lombjuk a lehető legpirosabb
Tegnap találtam egy szem ehető állagú, bár eléggé dércsípett fügét, a többi lassan múmiává szárad az első fagytól rég lekopaszodott ágakon.
Szóval, mi a helyzet a megérzésekkel? Kíváncsi vagyok, Nektek vannak-e ilyen történeteitek, vagy éppen az ellenkezőjét gondoljátok.
Ezen azért gondolkoznom kéne, kérek szépen időt. Ami most hirtelen beugrik, az hogy rendszeresen előfordul: nyúlok a telefonomért, hogy felhívjak valakit (leginkább tesómmal és a barátommal vagyok így) és megszólal a telefon és az hív, akit én is épp akkor akartam. Mintha megéreztem volna, hogy engem tárcsáz, rám gondol. Nagyon szeretem őket! :-)
VálaszTörlésA temetővel kapcsolatban: ne hagyd magad befolyásolni! Ha eddig nem zavart téged semmi, ezután se fog. Tegnap modták a tévében (fiam nézte s amíg főztem én is hallottam), hogy érdekes, hogy a szkeptikusoknak nem jelennek meg ezek a lények, csak azoknak, akik hisznek benne. Elég, ha tudod, hogy nincs ilyen, és máris nem lesz rosz érzésed! Egy hatásos filmmel különben engem is könnyű befolyásolni, még rémüldözni is képes vagyok...
A mécsesről: sose hittem volna, hogy a mécses bármilyen felborulós vagy leesős módon képes tüzet okozni, azt gondolnám róla, hogy azonnal elalszik, ahogy kizökken nyugalmi állapotából. Ha nincs fölötte éghető dolog, azt hittem, teljesen biztonságos. Gyakran gyújtok mécseseket, gyertyákat, a mécsest még magára is merem hagyni, annyira nem tartottam tűzveszélyesnek.
A megérzésekről: Nyáron kivittem a madarat a kertbe, egy kis kalitkában, egy hokedlira tettem. Bátor ott állt előtte, és nagyon nézte. És átfutott az agyamon, hogy ha ráugrana a két lábbal a székre, hogy jobban lássa, a kalitka leborulna, és leesne az alja, a madár meg elrepülhetne. Aztán Bátor lefeküdt, én meg elhessegettem a gondolatot és elmentem. Két perc múlva megtörtént, az volt a szerencsém, hogy nem voltam nagyon messze, de azt hiszem, egy pillanaton múlt, hogy nem repült el.
VálaszTörlésSokszor előfordul, hogy kuncsaftok bejelentkeznek, megbeszéljük a dátumot, de nem jönnek el. Az esetek 80 %-ában érzem, hogy nem fognak jönni, kiérzem a hangjukból.
Volt már úgy, hogy nekem nem volt szimpatikus valaki a telefonban, és nagyon nem akartam, hogy eljöjjön, nem is jött, pedig nagyon korrekten, és udvariasan megbeszéltük az időpontot.
Nem vagyok nagyon "hívő", de ilyenkor elgondolkozom a dolgon. Igen, egy nagyon kicsit hiszek benne.
Szerintem pl. ezzel a mécsesdologgal ez úgy van, hogy máskor is gondolsz rá, sokszor, de ha nem történik meg, utólag elfelejted. Csak azt jegyzed meg, ha valóban meg is történik. Szóval igen, vannak megérzések, de ha nem jönnek be, később nem gondolunk rájuk. Ettől függetlenül biztos vannak emberek, akiknek gyakrabban vannak beteljesülő megérzéseik. Úgy lehet, Annamarie is ilyen :) Ugye, a kolbászreceptemre gondoltál? :)
VálaszTörlésTemető? Nálunk Kisfaluban is nagyon közel van a temető, de szintben kicsit feljebb. Ezzel kapcsolatban egész más jutott egy barátunk eszébe: ő emiatt nem szívesen inna nálunk a kútvízből. Én viszont szeretem, ha Halottak napja környékén kinézek az ajtón este és a mécsesfényben ragyogó temetőt látom.
Szóval, akkor az az álláspont, aki hisz benne, annak jönnek a megérzések. (Anagramma: mérgezések) Aztán arra is gondoltam hogy az ilyen veszélyérzet olyasmi, mint az ösztön, ahogy a macska megérzi az egérszagot, úgy érzik meg néhányan a rizikót.
VálaszTörlésEngem alapban nem zavar a temető, télen, esténként tényleg szép a mécsesekkel. Viszont fúrt kutunk nem lehet a talajvíz esetleges szennyeződése miatt.