Kerti és természetjáró kalandok

Mérleg

2 megjegyzés

Öt éve próbáljuk takarossá varázsolni a teleknek nevezett, ránk bízott földdarabkát, fokozatosan bővítve a rendezett, elképzeléseinknek megfelelővé tett részeket. Közben "jönnek" új növények, jövevények, akiknek helyet kell találnunk, az adottságokból kihozni számukra a lehető legjobbat.
Igazából kukoricaföldből indítottunk, az építkezés első évében az ezer fontosabb miatt a telek elég gondozatlan volt, a másodiktól kezdtük az ugart kertté alakítani. Fokozatosan haladtunk. A gyümölcsfák és a telket záró cserjesor a legidősebb, négy esztendős, a virágoskertem úgy kétéves, a zöldséges egyéves, és persze van jópár növény, "akit" csak úgy soron kívül ide-oda ültettünk, mert megtetszett, vagy valakitől kaptuk-hoztuk-szereztük.
Nem fizettünk kerttervezőnek, nem is került volna rávaló, másrészt elképzelhetetlennek érzem, hogy a saját, közvetlen, személyes döntéseim felelősségét átadjam. (csökönyösség, tudom) Az elején jócskán voltak elfuserált dolgok, sőt ma is vannak, de igyekszünk levonni a tanulságokat.

A gyümölcsök közül először hozott bőséges, befőzhető mennyiségű termést a sárgabarackfánk és a három körte. Megízlelhettük a Starking almánkat, a Champion őszibarackot, a fügét. A tavaly ültetett saszla és otelló szőlőkön egy-egy fürt termett kóstolóba, de a legtöbbnek még sokat kell növekedni, mire lugassá fejlődik. Egy kevés, úgy nassolásnyi mennyiség termett a ribiszkén, az egrest viszont elvitte a lisztharmat. A diófa hatalmasat nőtt, átvészelte a februári nyúlrágást. Tavaly megkóstoltuk már a termését, idén az összes energiáját a gyógyuláshoz és a növekedéshez használta fel. Nem vegyszereztük agyon őket, csak a legszükségesebb permetezéseket végeztük el. Jövőre, ha a körülmények is kedvezőek lesznek, már nagyobb termésre számíthatunk. A gyümölcsök egyenlege tehát pozitív.

A zöldséges idén mindössze 100m2 területű volt, de azért igyekeztem sokféle zöldségnek helyet adni benne. Remekül sikerült a gyökérzöldséges szekció nevelése, két-két talicskányi petrezselyem és répa csücsül a pincében, sok pohárnyi petrezselyemzöld a fagyasztóban. A meleg, nedves nyár kedvezett a paprikáknak, egy kevés öntözés volt az ára a júliustól október végéig tartó szüretnek az ízlésem szerint kiválasztott fajtákból.
A paradicsomot hát azt alaposan elszúrtam. Lukulluszpalántákat neveltem, az a kedvencem, no meg persze ellenálló, tartós, húsos. Elültettem 40x40 centire, aztán vad burjánzásba fogott, majd a nyári esők idején a tövek nagy részét elvitte a paradicsomvész gombafertőzése. A szélsők, amelyek szeles helyen álltak, megmentehtők voltak Ági rézoxikloridjával, aztán kaptam még 3 lugasparadicsomot. Tíz tő paradicsom a friss fogyasztásra ha szűkösen is, de elegendő lett. Jövőre méterszer méteres tőtávval dolgozom, és vegyes kultúrával (védőnövény: hagyma, köztes: karalábé). Megnézem jobban a vásárolt fajta címkéjét is, ha lehet, determinált növekedésű fajtát választok, hogy mindenképp elférjen a kijelölt területen.
Káposztafélék: A zelleres növényvédelem a káposztalepkék ellen használt a kelbimbónál. A hosszú ősz miatt jól sikerült a karfiol, a leveles kel nevelése is. Jövre bővíteni szeretném a fajtaválasztékot karalábéval, brokkolival, mert idén csak loptam.:-)
A babok, igénytelenségük folytán jól sikerültek, tele velük a fagyasztórekesz. A hagymák is hasonlóképp, de magról többé nem vetek hagymát, nem fejlődik ki rendesen ebben a talajban. Palántázok inkább vagy dughagymát használok. A dughagymáról nevelt hagymák viszont áprilistól mostanáig láttak el főznivalóval. Jövőre nagyobb ágyást kell tervezni, a másfél helyett kb. 2,5 kg dughagyma elültetésével számolva.
A salátafélék adják a házikerti luxuskaját, sokfélét kipróbáltunk már és szinte mind ízlett. Még most is szedjük a leveles tépősalátákat, abszolút megéri a bajlódást. A másik ilyen csoport a zöldfűszerek. A számukra megfelelő helyen minden gond nélkül éldegélnek, teszik a dolgukat, hajtanak, csak szedni kell egy kis csokorral, ha szükség van rájuk.
Szóval a lényeg annyi, hogy úgy 3-4000 Ft befektetésből legalább hússzor ennyiért megvásárolható, vegyszermentes friss zöldség kerül ki, igaz, hogy kevésbé szabványos külsejűek, mint az áruházi. Időt, gondoskodást természetesen kell rájuk szánni, ez tavasztól őszig heti kb. 2-3 óra. Számolhatjuk az aktuális órabérrel, vajon ez megéri-e, kinek mennyire drága a saját ideje, de azt az érvet teszem még ehhez, hogy a szabad levegőn végzett mozgás egy ilyen lustának, mint én, azért nem hátrány, az edzőtermes ugribugrikat nem nekem találták ki. A zöldségtéma összességében pluszos, mert élvezem. Jövőre 200 m2 területet veszünk művelésbe, de ennél nagyobbra már nem akarok terjeszkedni.

Nektek mennyire éri/érné meg a vesződséget a haszonnövények gondozása?

2 megjegyzés :

  1. Én is csináltni akarok mérleget. A pénzrészét kiszámoltuk: a zöldségfélékből kb. 25 000 Ft ráfordítással 200 000 Ft-nyi terményt állítottunk elő saját fogyasztásra!

    VálaszTörlés
  2. Ebben nincsenek benne a befőttek, savanyúságok, aszalványok.

    VálaszTörlés