2010. február 28., vasárnap

Díszcserjék metszése

Mostanában, még a rügypattanás előtt érdemes átnézni a kert díszcserjéit, mivel még nem késő a metszéshez látni. Hogy is tegyük ezt?
Elsőként nézzük át a cserjénk ágait. Kemény volt az idei tél, a fagyott, élettelen vesszőket le kell csípni a metszőollóval. A rózsák csaknem mindegyikén találtam fagyott vesszőket. A gyenge, satnya, girbegurba, nagyon vékony és seprűsen elágazó vesszőkért szintén nem kár. A továbbiakban a bokor alakításának célja határozza meg a folytatást. A két legfontosabb metszésfajta, amit díszcserjéknél szokásos alkalmazni, a visszavágás és a ritkítás. 

Metszésfajta
A kialakítandó forma
Eredmény
Visszavágás: az ágvégek eltávolítása
Szabályos, mesterséges forma(pl. nyírott sövény, gömb, kúp, stb.)
Kisebb, sűrűbb bokor
Ritkítás: a nemkívánatos ágak tövestől való eltávolítása
Természetes forma
Nagyobb, szellősebb bokor.

Nem mindegy, kell-e egyáltalán metszeni, ha pedig kell, mikor. Ha nincs kedvünk az ollócsattogtatással bajlódni, van egy jó csomó cserje, amelyeket nem feltétlenül kell metszeniük. Ha pedig csak bizonytalanok vagyunk, kérjünk meg valakit, aki megmutatja a metszés fortélyait.  A munka alapfokon úgy tizenöt perc alatt elsajátítható.

Nem kell metszeni, csak a sérült, száraz, esetleg útban lévő ágak eltávolítása szükséges:

- buxus
- japánbirs
- madárbirsek
- örökzöld kecskerágók
- mályvacserje
- magnólia
- mahónia
- tűztövis
- szömörce
- bangiták

A metszenivaló cserjéknek három  csoportja van, virágzási idő szerint. Mostanában, még lombfakadás előtt kell metszeni a késő nyári virág- vagy termésdíszt adókat, elvirágzás után májusban vagy nyár elején a kora tavaszi virágzásúakat, és nyár derekán, elvirágzás után a késő tavaszi-kora nyári időszakban nyílókat.

Kihajtás előtt, január-március között kell metszeni a nyári, őszig tartó  virágzású cserjéket. Ide tartoznak:
- trombitafolyondár
- nyáriorgona
- borbolyák (nem feltétlen muszáj metszeni)
- kékszakáll
- cserjés orbáncfű
- sudárzsálya
- cserjés pimpó

Virágzásuk lezajlása után, késő tavasszal vagy nyár elején kell metszeni a kikeleti virágzású cserjéket. Ide tartoznak:

- zanót
- aranyfa
- rekettye
- boglárkacserje
- díszribiszkék
- gyöngyvessző
- orgonák (a leszedett virágcsokrok is betöltik a metszés szerepét, a lényeg az, hogy a termésérlelés ne vegye el a cserje erejét, le ne romoljon)

Nyár derekán, virágzás után lehet metszeni a tavasz végi,  kora nyári virágzású cserjéket. Ide tartoznak:

- jezsámen
- gyöngyvirágcsereje, túróvirág (Deutzia)
- hóbogyó
- rózsalonc
- lilaakác

Van pár speciális eset, ezekről is kell pár szót ejteni. Itt a metszés a gazdagabb virágdísz érdekében történik. A pillangócsalogató nyáriorgonát ilyentájt a talaj fölött 10-15 cm-re kell visszavágni, mivel a virágok a friss hajtásokon képződnek. A tamariskából az ötporzós (pentandra) nyáron virágzik, tavasszal az előző évi vesszők jó részét érdemes visszavágni. A gyakrabban lázható négyporzós (tetrandra) késő tavaszi virágzású, ezt a virágzás után lehet megmetszeni, a terjengős bokrot formára hozni.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, hogy leírtad, sokat fogok erre az oldalra visszatérni. Kár, hogy nem tudom megjegyezni, hogy melyiket mikor.

    VálaszTörlés
  2. Végül is három fő csoport van: a kora tavasszal virágzókat nyár elején, nyár eleji virágzókat nyár végén, a nyári, de akár őszig virágzókat virágzókat meg tél végén kell metszeni. Most csak a rózsákat és a nyáriorgonát metszettem.

    VálaszTörlés
  3. Ó,ez nagyon hasznos volt,köszönöm!!!!!Mindig bajban vagyok a metszéssel....

    VálaszTörlés
  4. Köszi Hédi! Én ősszel mindent megmetszettem, és most olvasom, hogy a mályvacserjét (azt hiszem nekem az van) nem kellett volna. Igyekszem figyelni rá ezután, hogy virágzás után vagdossak. Még szerencse, hogy tegnap csak az elfagyott, elszáradt ágakat vágtam le. Megy ez nekem ösztönösen! :-)))

    VálaszTörlés
  5. Szia Hédi,

    szuper a blogod, köszi az infókat. Szeretem a kertemet, de nem büszkélkedhetek túl nagy szakértelemmel.
    Tudnál segíteni abban, hogy a hortenziákkal mit és mikor kell csinálni?

    Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  6. Andi, király vagy!

    Kedves teababa, hortenziákkal nem igazán van tapasztalatom, nálunk eléggé meszes a talaj és pár év után kipusztulnak a gyönyörű cserjék. Egy fehér Lacecap hortenziám van a kertben, tavaly tavaszi ültetésű, fogalmam sincs, kihajt-e.
    Talán itt érdemes körülnézni:
    http://probalkozas.lapunk.hu/?q=hortenzia+%25C3%25BCltet%25C3%25A9se&modul=kereso

    VálaszTörlés
  7. Ezek nagyon hasznos információk, pár cserjém nekem is van. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Hédi,
    köszönöm, meg fogom nézni. :)

    VálaszTörlés
  9. Küldtem Nektek valamit! :)
    http://palocprovence.blogspot.com/2010/03/dijeso.html

    VálaszTörlés