2010. február 7., vasárnap

Február első hete van…

…de a tél keményen tartja markában az egész világot. Vigasz, hogy másfél órával később sötétedik, és reggel is jóval korábban világosodik, mint pár hete.
Mivel nem bírtam elviselni, hogy tesóm már bepalántázott, illetve anyuci is megjegyzést tett „lemaradásunkra”, előkotortam az alátéteket, a ládákat, a spricniben már poshad a víz a locsoláshoz. Mindent kisúroltam, előkészítettem, és egy kis kerti földet is kapartam össze a szántásból. Holnap megveszünk száz liter virágföldet – huszonöt palántásedényt kell az elkövetkezendőkben betöltenem, ehhez sok föld kell. A palántásedények olyan másfél liter űrtartalmúak darabonként.
Indulásként hagymafélék, zeller, rozmaring és az a bizonyos Rügen szamóca fog a ládikókba kerülni, aztán fokozatosan a többi, amit majd az elkövetkezendő hetekben sorra leírok.
Még találtunk otthon egy csomó magmaradékot tavalyról, ezért szisztematikus listát állítottunk össze arról – talán ez már a végleges – hogy mi kell. Előkotortuk a házilag szedett magokat is, a többféle babot, virágmagokat, a házilag szedett koktélparadicsom-magot. Kibeleztem egy chilipaprikát is magkinyerés okán, ami cefetül csípte a kis kacsómat. Lemostam, utána némi könyörgésre kentem Nyunyinak egy fél karéj nutellás kenyeret. Két perc múlva jön vissza a kisded reklamálva: „Anyuci, nagyon rossz a nutis kenyér! Csípős!”
A héten ellátogattam az egyik kedvenc vetőmagboltba, és hát persze megint vettem egy csomó mindent. Először is madáreleséget, aztán kápiát. Vettem rövid tenyészidejű (tavaszi) étkezési mákot, és hagymamag-féléket, palántanevelésre, aztán franciaretket, tavaszi-őszi adagot, ez hat tasak.
Most már kevesebb időt töltöttem az etető mellett, mert jól megfáztam leselkedés közben, pedig barlangi medve méreteket öltöttem fel az amúgy sem nádszál alkatomra felhuzigált töméntelen mennyiségű harisnya, bélelt farmer, vadászkabát, sál stb… miatt.
A verekedő rigók miatt szétraktam az etetőket, több helyre tettem ki almát, és cinkegolyókat is vettem. Azt hiszem, ilyen cinkegolyó-félét házilag is gyárthatnék, mivel elég sok sótlan disznózsír van otthon, ami általunk nem fogy, viszont az etetőből natúran nemigen eszik ki a kismadarak.
A télire felfordított kerti hordón madáritatót rendeztem be, csak egy ujjnyi vízzel, hogy nehogy elkezdjenek benne fürödni a kis csacsi csipogók. Csak egy nagy virágalátét volt az egész szerkezet, de valami kapaszkodó-félét vagy állókát is akartam beletenni, hogy ne zúgjanak bele a madarak a víz közepébe, ha éppen onnan akarnak inni. Tisztára mosott kőre gondoltam, aztán végül egy levált csákányfejet tettem bele, minden más tárgy makacsul odafagyott a földhöz. Az itatónak azonnal sikere lett.
A jövő hét a magvetéseké lesz, de azért az etetőt is kuksizom, hátha előkerül valami eddig ismeretlen madárka. Hamarosan élesben is jönnek a feladatok. Igazság szerint már várjuk is, pont tegnapelőtt sóhajtott fel anyuci: „Istenem, legalább gereblyézni lehetne, meg lehet őrülni már a lakásban!” Való igaz, egy idő után az olvasgatás, a főzés és akármi más is rémesen unalmas tud lenni. És ráadásul lelkifurdalással tölt el, hogy milyen lusta vagyok, csak olvasgatok… Ezt némileg enyhíti, hogy farsangi jelmezt gyártok már napok óta Nyunyinak, de az igazi csillapítószert csak a föld, csírák, rügyek,virágok látványa adja majd!

4 megjegyzés: