2010. február 21., vasárnap

Télből tavaszba

Most már egész kellemesen hosszúak a napok, de az igazi napfényes időjárás egészen máig váratott magára. Nálunk két héttel ezelőtt komoly mennyiségű hó esett, amely ugyan olvadozott az elmúlt napokban, de a mezők zöld-barna színei még nem nagyon bontakoztak ki a hóból. Az előző hétvégén pedig a hófúvás jól meghordta a környék számos pontját, például a ház takarása miatt pont a mi udvarunkat. is. A  mai, vasárnapi napsütésben havas táj fogadott, amikor elindultunk az erdőbe hóvirágot keresni, de kora tavaszi  mezők fogadtak, amikor pár órával később, nyakig sárosan hazaértünk. A dagonyázást azért siker koronázta, találkoztunk az első igazi szigetközi hóvirágokkal.
Az induláskor olyannak tűnt az erdő, mintha javában tél volna.
A pocsolyák szélein a jég vonalai mutatták, hogy a tócsavíz  napközben enged, de éjjel még újra meg újra megfagy.  

 

Az erdő szintjénél jóval mélyebben kanyargó Kálnoki-ér partja még sok helyen havas volt, főleg az északi oldalon. A víz már kiolvadt, frissen folydogált.
 
Az előző őszről-télről már nem sok minden maradt, talán csak a csattanó maszlagok termései.

A vaddisznók a hideg napokban óriási túrásokat rendeztek a tölgyfák tövében, egy ilyen feltúrt, de egyébként hideg, árnyékos helyen találtuk az első kínjukban nyílt hóvirágokat. A száruk felnyurgult és sárga, szegény hagyma megszenvedhetett, mire ekkorára növesztette a hajtást. 
 
 Aztán az erdő szélén, egy olyan kiugrásban, amit jól körbesüt a nap, arányos formájú, jókedvében nyílt hóvirágokat is találtunk. Nem is keveset!

 


 

A tömeges nyílásnak, amikor "kaszálni lehet", azért még nincsen itt az ideje, az erdő nagy részében még hó borította az avart. Tényleg, Nálatok hol él hóvirág, hol vannak még hóvirágos erdők?
A szemünk mindenhol a színeset meg a friss zöldet kereste. Volt, ahol bújt már az ibolyalevél.

 
Találtunk fagyöngybogyót is, alig tudtuk kitalálni, mi ez a sárga a földön. A fölötte lévő fán nem láttuk magát a fagyöngynövényt, a terméseket alighanem madár hozhatta. A levelet alul már fúrják át az "átlagosan fejlett" hóvirágok, amelyek épp akkorák, mint a decemberben kitúrt kis növények.
Sok felénk a bodzabokor, a rügyeik már itt-ott duzzadásnak indultak. Érdekes, hogy a kihajtóban lévő rügy színe bordó. Így már nem is akkora csoda a piroslevelű díszbodza létezése.
 
Az akácfaágak még május elejéig váratnak minket a zöldbe borulással, szögletes, tövises formáik élesen kirajzolódnak. Kinek nem a szenvedés jut erről eszébe?

A kecskerágók élénkrózsaszín és narancssárga terméseiben sokat gyönyörködtünk ősszel és a tél elején. Most már csak ennyi maradt a pompából:

Színes foltokat képeztek az erdő alján a mohák és a zuzmók, a hóból nem sokkal az ottjártunk előtt olvadtak ki.  Hihetetlenül élénk színük csak úgy vonzotta a szemet. 
 
Találtunk egy keservesen nőtt kontyvirágot is a disznótúrásban, egyébként ő sem siet, legalább két-három héttel később szokott kihajtani és sokkal sötétebb, egészségesebb zöld színben.  Most legalább az olvadó hólétől egy alapos locsolást is kapott.


Otthon, a kertben is találtunk hazaéréskor egy kevés újdonságot. A fodros petrezselyem egészen megújult a hó alatt. Sok más növény is kihajtott a hó takarásában, csinos kis levélrózsák mutatkoztak a tavalyi száraz kórók közt. A földre még nem nagyon lehet rálépni, de a tisztogatási munkákba lassan bele lehet már kezdeni.

 

 A fenyőfákat szinte megújította, megtisztította a lassan elolvadó hó. A lucfenyő új hajtásai startra készen várakoznak a pikkelyek alatt
 
Bent a lakásban meg lassan nődögélnek a palánták, a balkonparadicsom most van kelőfélben.  Holnap már kihúzza a földből a szikleveleit.
Zsuzsánna napja után egy nappal tényleg meghallottuk a pacsirta szavát, úgyhogy reménykedünk. Csütörtökön Jégtörő Mátyás lesz, talán reggelre kelve talál jeget, és nem áll neki buzgólkodva világot megváltani ez a jó ember.



11 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy nálunk még nem találkoztam hóvirággal. Majd jövő hétre beindulnak itt is. Ma még itt ott fagyott volt a föld, sokkal nagyobb dagonyára számítottam, de az árnyékos helyeken még összefüggő volt a hó a földutakon is. Nagyon szuper idő volt, jöjjön csak a tavasz!

    VálaszTörlés
  2. Azt hittem, hogy nálatok már csupa virág minden! Olyan jó volt látni nálad a hunyort. Várjuk nagyon a tavaszt, ez az idei tél olyan volt, mint amit emlegetni szoktak: bezzeg gyermekkoromban...

    VálaszTörlés
  3. Ahol nálunk nőni szokott a hóvirág, még nagyon vastag a hótakaró.
    Pár éve Húsvétkor fölmentünk a Csóványosra. Ott amerre a szem ellátott, minden fehér volt a rengeteg hóvirágtól! Szerencsére akkor, ott nem láttam senkit, aki szedte volna őket.

    VálaszTörlés
  4. Nálatok ennyivel hűvösebb a klíma?

    Hát remélem, itt sem fogja tépni-nyűni senki a hóvirágokat... Utána jön a többi tavaszi virág, értük is lehet aggódni.

    VálaszTörlés
  5. Hát, Hédi, meg foglak lepni: nálunk Óbudán, a munkahelyemen van egy belső udvar, a belső udvaron van egy Bécsi Szelet Vendéglő, az udvarra néző napos, szélvédett kirakatban pedig műkőből balkonládák vannak építve. Ebben mindig különféle számomra érdekes növények vannak, de minden tavasszal hóvirág nyílik bennük. Eddig mindig lefényképeztem őket, csak idén nem. Nálunk ott nyílnak a betontenger közepén. Kábé 2 hete vettem észre először.

    VálaszTörlés
  6. mennyi mindent észrevesz akinek zöld szeme van :)

    Én tegnap láttam egy teljes ágyásnyi gyönyörű hóvirágot az egyik kertben Csillaghegyen.

    VálaszTörlés
  7. A napos, szélvédett helyeken hamarabb nyílnak, a városi klíma általában enyhébb is, mint a mi szeles vidékünkön. Végre valami, aminek örülhetünk.

    VálaszTörlés
  8. A tegnap a szomszéd ház előtti kertben egy bokor alatt megbújva láttam az első primulát. Nagyon szép sárgán mosolygott az érkező tavaszra.
    A másik ágyásban szépen díszelegtek a hóvirágok, jelezvén, hogy túljártak a tél eszén.
    Egy másik ház kertjében egy "lila dalra kelt" egy krókusz. Nagyon büszkén sütkérezett a Nap fényében és nem zavarta az sem, hogy fúj a szél.

    VálaszTörlés
  9. Kisfaluban hűvösebb a klíma, meg szombaton is még hó esett. Itt Pesten pedig pont oda esett le a tetőről a rengeteg hó. Asszem, majd széttúrjuk ezeket a nagy kupacokat.

    VálaszTörlés
  10. Szuperek a képek! Látszik, hogy tényleg mindenre "lecsaptatok", ami színes. Hóvirág nálunk a kertben nő, sőt már teljes virágzásban van (hiába Szeged meglehetősen délen van). A parik és a bazsalikomok már múlt héten kibújtak a tejfölös dobozokban, de ma már a zellernövénykék is kint vannak. Mivel elég sok mag kikelt és túl sűrűn vannak nem fogom megúszni a tűzdelést. Remélem nem fogják nagyon megszenvedni.

    VálaszTörlés