Meggy

Nem valami fantáziadús cím, de lényegretörő. A tegnapi nap a meggy jegyében telt: szedtük egész nap, ez adott ötletet a mai bejegyzéshez. Azonban a gyümölcsszüret előtti és utáni dolgok is egyformán fontosak a meggyfának és a hobbikertésznek egyaránt, azt hiszem.

A "Meggy" című történet kezdete: van két meggyfánk. Tesók, csemetekorukban adta őket a szomszéd bácsi egyazon fa gyökérsarjaiból. Egymás mellé ültettük őket, és a második évben már teremtek. Azóta minden évben elhalmoznak minket gyümölcseikkel. Nem nemesített, oltott fák. Valamilyen félvad tájfajtához tartoznak, amit úgy hívnak, hogy "üvegmeggy". Hogy ez a befőzhetőségre vonatkozik, vagy arra, hogy napfényben a gyümölcsszemek áttetszőek, és látni a magjukat, nem tudom. Az is érdekes, hogy bár testvérek a fák, az egyik gyümölcse nagyobb, de kicsit kesernyésebb, a másik fa meg több, de apró, édes szemet nevel.

Meggyfát nevelni nagyon egyszerű. Elültettük őket egy-egy nagy gödörbe, amit tyúkganéval kevert földdel béleltünk ki. Kiskorukban rendszeresen öntöztük a két csemetét. Már nagyon hamar teremni kezdtek. A meggyfát szinte sose permeteztük (szegény még lemosó permetezést se kapott), a nagysága miatt nem is igen tudtuk volna. Meg nem is igen volt mit, mert nemigen betegeskednek a fák. Igaz, idén valamilyen rozsda-féle megtámadta, leszáradtak a levelek, de aztán megerősödött a fa, a termés mennyiségén se látszik a betegség nyoma sem. Szerencsére csak egy-két moníliás szem akadt, és öt kiló meggyben csak két szem kukacosat találtam! A meggynek csak egyetlen igen súlyos kártevőjét láttam, de azt sem nálunk, hanem anyósoméknál, Gyarmaton, pár évvel ezelőtt. Kisded gyermekemet tologattam babakocsiban az utcán, amikor egészen furcsa kinézetű fákra lettem figyelmes. Nem voltak leveleik, éppúgy, mint a kiszáradt fáknak, de nyeszlett piros bogyók csüngtek rajtuk, mint a szaloncukor-papírok a tűlevele-vesztett, kidobott karácsonyfán. Abban az évben volt a bakonyi gyapjaslepke-invázió. A lepkék azonban nem álltak meg Pápánál, a Bakonyalján is elterjedtek, és lárváik rágtak mindent: diófát, fűzfát, szilvafát, meggyfát - amíg tartott. Így jelentek meg azok a kopasz fák, amiken a kínjukban megpirosodott, valójában elhalt meggyszemek csüngtek. Amikor már nem volt mit lerágni, a hernyók sorra megdöglöttek, és potyogtak le a fákról. Ezért berekesztettük a babakocsis sétákat, mert a szél behordta a kocsiban alvó kicsikére a hernyókat. Számtalan levélvesztett fa száradt ki ekkor. Azóta nem volt szerencsére ilyen invázió, köszönhetően az intenzív irtásnak.

Hála Istennek, nekünk ilyen gondjaink nem voltak.

Sokan azt tartják, a meggyfát nem is kell metszeni. Ebben annyi igazság van, hogy gyakorlatikag ápolás nélkül is szépen terem. Azért mi megmetszettük, mert a korona nagyon besűrűsödött. Ekkor kifűrészeltük a legsűrűbb részről a csüntebb és a száraz ágakat. Mint utóbb kiderült, hiábavaló kísérletet tettünk arra, hogy a fa ne nőjön magasabbra: kivágtuk a fősudarát. Ettől még jobban hajtott.... A meggy hajlamos arra is, hogy gyökérsarjakat hozzon, dzsungellá változtatva a környezetét. A fák alatt ezért mindig kapával, fűnyíróval folyamatosan irtottuk és irtjuk az újra meg újra előtörő sarjhajtásokat. A kora tavaszi munkák lezajlásával várjuk, hogy virágozzon a meggyfa. Hogy ez milyen gyönyörű, azt nem kell külön leírni, azt hiszem... Utána kíváncsian lessük az egyre gömbölyödő, eleinte zöld, majd pirosló szemeket: milyen lesz vajon az idei termés? Ha nincs valami természeti csapás, általában nem reménykedünk hiába a termés mennyiségét illetően. Idén sem kellett csalódnunk. Tegnap elérkezett a meggyszüret első napja. Mivel a fa alját már jótét lelkek lekopasztották :-), kapásból létráról indítottam, első körben két kosarat és egy 16 literes vödröt megtöltve. Ez körülbelül a két fán levő termés negyede lehet. A fa magasabb részein levő gyümölcs leszedését meghagytuk a fiúknak. Az "induló adag" teljes egészét leszáraztuk, kimagoztuk, elfeleztük. Egyik része ment aszalódni az utánfutóba, a másik fele meg befőttnek. A befőtt itt a magozott meggyből kb. 20 %-nyi cukorral összefőzött se nem szörp, se nem kompót, se nem lekvárt jelenti, amit egyaránt jó magában enni, mint sütibe tenni. Ebből lett tizenkét nagy üveg. Még rakunk majd el kb. 20 üveg hagyományos, magos befőttet, és egy tíz kilónyit aszalnék is ezen felül.

Tegnap ideális aszalóidő volt (tűző nap, 33 fok árnyékban), aminek azért örültem, mert meggyből szárítok a legtöbbet, volt, hogy húsz kilót is leaszaltam. És a napon való aszalásnál olcsóbb eltevési mód nincs: nem pörgeti a villanyórát az aszaló, a napocska alatt meg nagyobb a hely, mint a gépben :-). A jó öreg Nap emberre gyilok UV-sugarai csírátlanítanak, az infravörösök meg szárítanak. Első bénázós aszalási kísérleteimet is a meggyel folytattam pár éve. Most így csináltam: a kimagozott meggyet felteregettem sütőpapírra a vastepsikre, és ment az összes az utánfutóba. Szerintem ott biztos volt vagy ötven fok, nem is kellett előszárítást bevetni. A nap folyamán az utánfutót mindig a forrón tűző Nap irányába fordítottam. Estére - mire a beígért hidegfront első sötét felhői feltűntek az északnyugati égen - a meggyszemek térfogata a felére esett össze. Éjjelig és a mai nap folyamán az aszalóban kapták és kapják az utókezelést. Ezt sütőben sajnos nem lehet kivitelezni, mert a száradó meggy cukortartalma a vízvesztés miatt megnő, és elkezd pörkölődni a tűzhely magasabb hőfokán.

Jövő héten a maradék gyümölcsből még amennyit lehet, megszárítok. A legsokoldalúbb aszalvány: jó magában (én csak így szeretem igazán), sütibe, mazsola helyett, csibehúshoz. Dédi meg kompóthoz is hozzáteszi, sőt gyümölcslevesbe is. Jó száraz, lehetőleg molymentes helyre kell eldugni, mert nálunk annyira kapós, hogy ha nem rejtegetném, júliusra már nem volna egy szem sem. (Persze nem a molyok miatt...) Idén azt hiszem, lefagyasztom, mint a diót szokás. Nagyon egyszerű az aszalt meggy készítése, nem is különösebben drága, még annak sem, aki úgy veszi a meggyet. A bolti aszalt meggy árától elfog a három napos hideglelés...

A meggyfáról jutott eszembe: tavalyelőtt télen oda tettük fel az s.k. elkészített madáretetőt. Tettünk bele avas szalonnaféleséget a cinegéknek. A szalonna valami hihetetlenül gyorsan fogyott, bár nem is láttunk az etető körül madarakat. Ők se őrültek meg, hogy odaszálljanak az etetőre: benne ült János cica, és falatozta a szalonnát...