Zellereink

A sárgarépához még mndig nem fűlik a fogam, bár Hédi már várja a répás bejegyzést... Akkor már inkább a zeller...

A kertünkben csak angol zeller nő, a hagyományos gumós zellert nem is neveljük. Ez a kert talaja miatt van. Kertünk földje nem leélt, nincs rossz erőben, rendszeresen művelt, ennek ellenére masszívan agyagos, a föld eső után elképesztően sáros, iszapos, ha meg megszárad, cserepes lesz a teteje, a gyenge csírák nem tudnak áttörni rajta. A hagyományos gumós zeller gyökerei nem olyan izompacsirták, mint a cékla, a pasztinák vagy a Vörös óriás sárgarépa gyökérzete. Erőnek erejével próbálja magát lefelé tolni a sok zellergyökér a talajban, sikertelenül. Minden növekedési erélye abba megy el, hogy gumót növesszen, de az agyagos föld vasmarokként szorítja össze a gyökereket. Eredménye: a zellerbokor kicsi marad, erőtlen, a boltban kapható, tetszetős gumónak az őszi felszedéskor nyoma sincs. Valami apró, ágas-bogas, letakaríthatatlan, barnás, féregrágott izé jön elő a földből, ami étkezési célra alkalmatlan. Viszont ezt az ágasbogas izét termeltük egészen három évvel ezelőttig, mert zellerzöldre szükség volt. Zellergumót a boltban vettük. Nem is tudtuk, hogy van más megoldás is. Ezt a megoldást képviseli az angol-vagy szárzeller.

Régebben mindig a piacon vettünk tíz zellerpalántát, elültettük, néha locsoltuk, szedtük a leveleit, általában felmagzott. Nem is reménykedtünk, hogy ősszel a tövek alatt, a földben is találunk valamit. Ha tojásnyi gumó lett, az ritka jó termésnek számított. A hagyományos gumós zeller pont úgy néz ki, mint a szárzeller, így tinikorában, nyár derekára bukkannak fel a különbségek.

Három éve Hédi tavasszal nagy palántanevelésbe kezdett szokás szerint, de a palántáit már nem tudta elültetni, nem volt helye, ezért nekünk ajándékozta, "bérnevelésre" ( Mi neveljük, ő pedig - mint adományozó, néha jön szüretelni a kertünkbe.). Volt köztük zellerpalánta aminek anyu nagyon örült. Kiültettük, szedtük a zöldjét... és meglepődtünk. Az esős nyárvégen a zeller derékig érő zöldtömeget hozott, hüvelykujjnyi szárakkal, lapunyi zöldekkel. Akkor bökte ki tesóm, hogy ez szerinte nem is sima, hanem angol zeller volt, amit próbaképpen vetett csak el egy dobozba tavasszal. Ez egy olyan sikeres próba lett, hogy a hagyományos gumós-zeller termesztésünket egy lendülettel lökte a süllyesztőbe. Kiderült, hogy zellerpalántát, és minőségi étkezési zellert termelni nem ördöngösség. A gumós zeller nevelését meg meghagytuk azoknak, akiknek homokkal teli a kerti talaja...

Egy évvel később, tavasszal már saját magam szórtam el egy kerti földdel megtöltött, méretes hajdani fagyistégelybe a magokat. Csak ráhintettem a mákszemnyi magokat a föld tetejére, mert a zeller magja fényre csírázik. Sokan azt mondják, a magok rosszul kelnek, lassan, vontatottan, hiányosan hajtanak ki a csírák. Ez igaz akkor, ha a föld alá temetjük a magot, túl hideg helyen kezdjük a nevelést. Nekem a 18 fokon, napfényes ablakban beindított zeller két hét után így festett:A pici, halványzöld növények szinte itták a napfényt, mindig az ablak felé hajlottak. Néha megfordítottam a dobozukat, hogy ne mindig egyfelé görbüljenek. Viccces volt látni, hogy másnapra az összes kis csíranövény megint az ablakon bejövő napsugár felé hajlott... Áprilisban megszűntek a fagyos éjszakák, ekkor már kint edződtek az udvar friss levegőjén. Ekkor más gond lett velük: az összes kis növény sárgulni kezdett. Ez jól látható: a bal hátsó tégelyben sínylődött a zeller. Fogalmam se volt, mi baja lehetett. A virágboltos néni mondta me végül, hogy elképzelhető, valamilyen nyomelemhiányuk lehet, és emiatt nem tudnak normálisan növekedni, más anyagokat felvenni a talajból. (Ez a Liebig-féle minimumtörvény: a növényi tápanyagok felvételének nagysága a talajban legkisebb mennyiségben előforduló tápanyaghoz igazodik.). Meg a kis növényeknek meglehetősen nagy gyökerei voltak, amik meglepően kizsigerelték dobozuk talaját. A sárgulásra javasolt nyomelemes tápoldat gyorsan rendezte a problémát, de így sem nőttek túl erőteljesen. Végül úgy döntöttem, kiültetem őket, hátha a kert földjében jobb helyük lesz. A kert földjében a májusi hőségben csak sínylődtek, minden öntözés dacra, belepte őket a gaz, szinte elkároltam őket: nem lesz belőlük semmi... Aztán úgy három hete - amikor már voltak kisebb esők - nekiálltam az ágyásukat kitakarítani, s akkor láttam, hogy a legnyeszlettebb szálak is milyen szépen megerősödtek elbokrosodtak, kizöldültek. Itt már nem kínozta őket a tápanyaghiány. Most így néznek ki: Már szedtünk is róluk pár levelet fűszernek.

Az igazi növekedés azonban nyár derekától indul be, mert a szárzeller hosszú tenyészidejű. Augusztustól - különösen, ha esős a nyár - a most még jelentéktelen szárak

hüvelykujjnyivá vastagodnak. Kártevője, betegsége nincs, magszárat sem hoz - mint néha a gumós zeller tette - zellerzöld helyett. Csak gyomlálni és néha locsolni kell. Amikor már nagyon szép, kiteljesedett, de még zsenge a zöldje - általában szeptemberben - tövestől felszedjük. Gumót nem is keresünk... A szárakról a zöldet letépkedjük, megszárítjuk vagy lefagyasztjuk.

Amikor először termett angol zellerünk, főtt a fejünk: mit csinálunk a töméntelen mennyiségű szárral? Mert a zellergumót az ember elsüllyeszti a homokba a pincébe ... és viszontlátásra akkor, amikor már a jó kis húslevesbe valók ott kuksolnak a fazékban! Hogyan tárolhatjuk a szárakat megevésig? Végül a friss, üde szárakat kisebb darabokra vágtuk, gyengéden előfőztük, és lefagyasztottuk. Ez az eltartási mód jól bevált, és mivel a szárak sokkalta zsengébbek, mint a néha felapríthatatlan, sőt fás gumók, sokkal több ételbe használhatóak fűszerként, és önmagában is sokkal finomabb. Remélem, idén is számíthatunk bő termésre, mert én nagyon szeretem!