2009. november 8., vasárnap

A komparatív analízis végső konklúziói

Vagyishá falusiassan a petrezsírrű lessz szó. Pontosabban: a "petrezselyem kontra paszternák" kísérlet legutolsó fázisáról.
A héten ugyanis - nem várhattunk tovább - fel kellett ásni a zöldséget, nevezetesen a petrezselymet. A termés soványkának nevezhető, mert előszörre nem kelt ki - amin sokat siránkoztam is -, a másodvetés meg zsigerből elfuserált lett, ami csak most derült ki. A kötött földbe tavasszal rövid petrezselymet vetettünk, már ezek is nehezen boldogultak az agyagban - ezt a képen meg is láthatjátok. A pótvetés meg háziszedett, ismerőstől kapott maggal történt. Persze erről a magról nem derült ki, hogy miféle. Miért is ne - hosszú fajta volt. Hiába ástam mélye, jó részük beleszakadt a földbe, amit hiába műveltünk, kapáltunk annyit, októberre nyákos betonná vált. Közben meg evett a fene, hogy belesasoljak a pasztinákkal beültetett félsorba. Korábban már megállapítottam, hogy ott nagyobbak a gyökerek. Két sor után odahagytam a petrezselymet, és egy kicsit "megszurkáltam" a pasztinákot is. Hát, méretes karógyökerek jöttek ki. Köztük is volt ágas-bogas, gubancos, de összességében, súlyra, lényegesen nagyobb mennyiségű gyökér rejtőzött a föld alatt, mint a petrezselyemből. Az arányok érzékeltetése végett: a legnagyobb petrezselyem (fent), és a legnagyobb paszternák (lent): A félsornyi paszternákból jött ki közel annyi termés, mint a négy sornyi petrezselyemből. A jövő évi praxisba ezért bevontuk a paszternákot.
A feketegyökérrel folytatott kísérletezéseim se vezettek valami világszám eredményre. Silány volt a kelés, de azért pár növényke megmaradt. A feketegyökerek a nyári hónapokban terjedelmes lombot növesztettek, reméltem, hogy a gyökereik is terjedelmesek lesznek. Hétfőn jött el az ásás ideje. Az áhított termés túteljesítette önmagát.
A szakkönyvek két dolgot írnak le kiemelve róla: először is, hogy mélyen gyökerezik, és nehéz felásni. Ezt sikerült kitapasztalnom... Mivel nem akartam a földbe beletörni a gyökereket, mellettük egyre mélyebben ástam. De a gyökereknek még ott se akart vége lenni. Akkora volt a gödör, hogy facsemetét lehetett volna belé ültetni, de még nem látszott a vég. Már attól tartottam, hogy úgy járok mint Pulido a vulkánjával...
Végül elfutott a méreg : szakad, nem szakad, kiemelem! Bele is tört a gyökér...
A szakkönyvek második paragrafusa a feketegyökérről úgy szól, hogy teli van tejnedvvel, az adja a jó ízét. Ha eltörik, kifolyik a tejnedv, és a gyökér nem lesz fincsi. Folyt is ezerrel: a képen látszik.
Ezzel azonban nem volt gond: a gyökereket azzal a lendülettel megpucoltam és lefőztem - nem kicsit ragadt - aztán megettük sajtszószban. Finom volt, az igaz, de nem egy csodavilágszám. Anyucit faggattam, kísérletezzünk vele továbbra is, de nemleges választ adott. Szerintem is kár voltpepecselni vele, csak a helyet foglalta. Jövőre valami mással kísérletezek a helyén. Szóval, a fekete l'amour véget ért a kertben.

25 megjegyzés:

  1. Szóval a pasztinák bevált.

    VálaszTörlés
  2. Próbáld ki te is, van hozzá egy szakácskönyvem is.

    VálaszTörlés
  3. Ja, és ne reklamálj, hogy keveset írok!

    VálaszTörlés
  4. Már pont csökkenteni akartam a fizetésed a válságra való tekintettel. Komplett szakácskönyv a pasztinákról? Na neee...

    VálaszTörlés
  5. Nem a pasztinákról, hanem a különlegesebbnek számító zöldségfélék hasznáról. Ha kevesebbet fizetsz, majd én s.k. pótolom a hiányt. Vagy egeret akarsz a spejzodba?

    VálaszTörlés
  6. Bakker, van már megint, a macska ül a konyhabútor előtt. A dög meg úgy zörög,mint egy nyest a padláson. Lehet, hogy oroszlán van a konyhabútorban.

    VálaszTörlés
  7. Mondtam már tegnap, hogy rakj ki ragasztót! Szétrágják a bútorodat! (Csalizd fel a csokitortával, arra tutkóra rámegy!)

    VálaszTörlés
  8. Miért ne? Jobb lenne, ha az egész spejzodat telepisálná? A csokira tutira rámegy, odaragad és kampec. Az egerek is megindultak már az erkölcsi mocsárba, mert sima sajttal vagy dióval alig lehet egeret fogni, csak csokival. Luxusigényeik vannak.

    VálaszTörlés
  9. Csúnya, romlott egerek, csak azt ne mondd, hogy dolgozni sem akarnak, meg egész nap az msn-en lógnak.

    VálaszTörlés
  10. Ehelyett a prézliszacskóidban bujkálnak.

    VálaszTörlés
  11. Szeretném tudni, mi az a feketegyökér és milyen kaja volt a cél, amiért ültetted?

    VálaszTörlés
  12. Várjál! Asszem áprilisban írtam valamit a feketegyökérről. Ja, megvan.
    http://gizgazok.blogspot.com/2009/04/aprilis-masodik-vasarnapja-van-1-resz.html
    Ez téli, gyógyhatású csodakajának van kikiáltva. Olyan spárgaízű gyökere van, a pitypang rokona. Csak a zöldségválaszték bővítéséért ültettem. De nem vált be, látod. Minden évben kísérletezek ilyesmikkel, de hát az eredmény nem garantált...:-(
    És itt is pár sor a feketegyökérről:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Feketegy%C3%B6k%C3%A9r

    VálaszTörlés
  13. Tavaly tettem egy próbát a mángolddal, amit szintén az égig dicsőítettek, aztán ami a magból kinőtt, az egy az egyben marharépa volt, csak fehér nyelű. Főzésnél kellett mellé úgy egy hasáb jó alaposan megfüstölt sonka vagy szalonna, hogy valahogy lecsússzon.

    VálaszTörlés
  14. Jaj, most látom ott alul a linket!
    Élőben nagy-nagy király!!

    VálaszTörlés
  15. Kíváncsi voltam, mikor veszed észre....

    VálaszTörlés
  16. Nem írom le az első reakcióm,,mert megint kilógna a tudatalatti.

    VálaszTörlés
  17. Írd csak le. Akarsz hányni?

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm! Megnéztem!

    Egyébként én is szoktam kísérletezgetni, persze én kajákkal. Aztán 10-ből egy lesz olyan, ami felkerül az "étlapra". Nem baj, ha nem sikerül Ági, fő, hogy kipróbáltad és megismerted! :-)

    VálaszTörlés