2009. november 8., vasárnap

November második vasárnapja van,

de az ősz nem kínálgatott túl szuper időt a kerti munkákhoz.
Először is: lehullott az első hó. Kedd reggel azt hittem, nem jól látok, amikor megpillantottam a hópihéket. Ez a héten aztán megismétlődött, igaz, esővel elegyesen. Szinte minden nap esett. Az egy hétfő volt az, amikor sikerült felásni a zöldséget. Ekkor - vérszemet kapva - kipalnántáztam két sort a téli kelkáposztáből egy félreeső helyre. Hamarosan ugyanis szántva lesz a kert, és az ágyása a jelenlegi helyén a traktor útjában áll. Addigra az ágyásban maradtakat úgyis kiesszük. Az angol zellert teljesen felszedtük, a szárakat a levelektől megtisztogattuk. A tiszta leveleket - mivel a fagyasztó dugig van - az aszalógépben kiszárítottuk, majd porrá morzsoltuk fagyasztás helyett. Egy évig ez megy a levesekbe. A szárak aprítás és előfőzés után még bezsúfolódtak a fagyasztóba.
A brokkolinak leáldozott, tyúktakarmánnyá fokoztuk le. Így a kertben csak a bimbós kel van, meg az ehetetlen retkek. Sajnos ott rohadozik egy sereg égetésre váró gyomszár és kóró. Mivel folyton esik, vizes. És mivel vizes, nem lehet meggyújtani.
A fűtésből maradt fahamut az összeszedett avarral vegyesen most csak kiborogatjuk a kert földjére, hátha beszántás után tényleg javít valamit a talaj állagán.
Közben még néhány, rossz helyen levő évelőt átültettünk, és a lestyánbokornak is egy alkalmasabb helyet kerestem.
A hét feladata az avarszedés és égetés lesz, de ha esni fog, akkor ez se megy. helyette inkább durmolunk esténként a jó meleg szobában.
A főzögetés is fagyasztókievős jellegű lett: onnan készült a franciasaláta, a cukkinifőzelék, a rakott brokkoli. A lekvárokból is jócskán nyomattam sütibe. A kert helyett az annyira utált vasalásnak estem neki. Az a jó a tavaszban, hogy amikor elővennének a családtagjaim, hogy miért nincs X adag vasalt ruha, mindig arra tudok hivatkozni, hogy nem értem rá, mert a kertben dolgoztam; csinálja meg az, aki ráér. De ilyenkor? Nincs mire hivatkoznom... helyette csak vasalni tudok!

15 megjegyzés:

  1. A vasalás téli depressziót okoz, ez orvostudományi kutatásokkal alátámasztott tényálladék:-)

    VálaszTörlés
  2. Ugye? és mégis muszáj! Beteg leszek tőle!

    VálaszTörlés
  3. Belegondolok, mennyi szükséges rosszal van megpakolva az asszonyok élete;-(

    VálaszTörlés
  4. Ó szegény! Én nem vasalok. Merje valaki megkérdezni, hogy miért!?!? Egy évben egyszer-kétszer szoktam terítőt neves eseményekre, vagy egy-egy blúzt, ha tényleg olyan helyre megyek. De ha vasalnék, biztos rádióznék vagy tévéznék közben, persze borozgatással egybekötve.

    VálaszTörlés
  5. Én is vasaltam pénteken. Szörnyű volt :(

    VálaszTörlés
  6. Valaki betilthatná a vasalók gyártását, forgalomba hozását, és a gyűrődésre képes textíliákat is.

    VálaszTörlés
  7. Tegnap bámultam egy fehérneműbolt kirakatát... vasalást nem igénylő férfipólók 12 990-től... Köszi...
    Ráadásul nem is magamra vasalok, hanem a gyermekrabszolgára. Múltkor kiszámoltuk: egy nap hétszer öltözik át!

    VálaszTörlés
  8. A gyermekrabszolga megérdemli a vasalt ruhát, annyit segít!!!
    Azért nemsokára megtaníthadnád vasalni.

    VálaszTörlés
  9. Az a baj, hogy nem éri fel a vasalódeszkát... :-)

    VálaszTörlés
  10. Szegény gyerek, vajh miért kérheti állandóan, hogy a Hamupipőkét meséljem neki? Annyira beleéli magát!

    VálaszTörlés
  11. Szegény Ági most lebukott!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon tetszik a blogod, rengeteg érdekes olvasnivalót találok itt!:)

    VálaszTörlés
  13. Köszönjük, hát néha bolondokháza:-)

    VálaszTörlés