Meglepetésgyár

A kint lágyan szállongó hópihék, az adventi koszorún égő gyertyák és a betlehemesek is azt üzenik: közelít a karácsony. És jönnek a töprengések: mivel lepjük meg karácsonyra távolabbi rokonainkat, barátnőinket, akiknek az ajándékára nem akarunk komolyabb összeget költeni, de valami szép és hasznos meglepetést akarunk adni, viszont a bonbon - pezsgő - cserepesvirág összeállítást már kimerítettük és unjuk? Nos, én már november vége óta ennek a problémának a megoldásán töprengtem. Abszolút semmi ötletem nem volt. Aztán meg végül nem is kellett túl sokat agyalnom, úgy elém pottyant az ötlet, ami a nyáron "összekertészkedett" házi csemegékből megvalósítható volt. Úgyis terveztünk ide a blogba egy kis "gasztrokanyart"...
Két hete kiszédelegtem a mosoni piacra. Ott is - mint minden jóravaló piacon - egy sereg olyanféle dolgot árulnak, ami egy közönséges bótban nem kapható. Termelői mézet több helyen is árultak, két helyen volt dió-és tökmag - illetve aszaltgyümölcs- méz. Ez nem olyan, mint pl. a repce-vagy akácméz. Ezeknél a méhecskék a repcéről, akácról stb... gyűjtik a méznekvalót, és a méz aromáján érezni ezeknek a virágoknak az illatát. A tökmag-, dió- és aszaltgyümölcs-mézbe azonban a meghámozott olajos magvak és szárított gyümölcsök kerültek. Nagyon jól néztek ki, és ott, a mézesstand előtt a fejembe pattant: ilyet én is csinálhatnék! Receptet azonban a piaci árus nem tudott mondani. Viszont ez a "mézesbefőtt" nem hagyott nyugodni. Az valahogy - nem is tudom, hogyan - meg se fordult a fejemben, hogy a neten felkutassak rá valami receptet, így a saját csacsi fejem elgondolása után csináltam meg. Amikor készen volt, néztem utána a recepteknek, és mondhatom, egész jól eltaláltam a "mézesbefőttet"!

Először is kellett két kiló virágméz. Ezt Püskin szereztem be egy házi méhésztől. Az aszalt gyümölcsöket is előböngésztem a fagyasztóból. (Az aszalt gyümölcs mágnesként vonzza a molyokat, ezért van nálunk a fagyasztóban a dióval és a mákkal együtt. E két utóbbi mélyhűtve nem is avasodik.) Volt még egy kis eldugott aszalt körte, cseresznye és eper. (Az aszalt barack, meggy már rég a múlté...) Dió is kellett: ehhez a dédi diójából törtem. Végül, hogy fokozzam a csemege mivoltot, a piacon az egyik nyúli gyümölcskertészet kirakodásából vettem mandulát is. Aztán jöhetett a munka. Először megcsináltam a hozzávalókat: a diót, mandulát leforráztam. A mézesdiós üvegekben nem volt a dió meghéjazva, de én úgy gondoltam, hogy finomabb, kevésbé csípős lesz a dió, ha lehúzom a hártyáját. A mandulát pikk-pakk megpucoltam, de a dió macerásabb volt. Nem volt rossz gondolat, hogy lehéjazzam, mert az a gyanúm, hogy a sötét belső dióhéj megfogta volna a mézet, ugyanis a dió forrázóvize olyan lett, mint a kávézaccal feljavított ganélé: sűrű és sötét. Ráadásul pucoláskor cefetül csípte az ujjaimat. Ízben biztos nyert a mézes dió, hogy ezt az erős ízű héjat leszedtem róla. Közben Nyunyi suttyomban megette a lepucolt mandula felét...

Így nézett ki a dió "pucéron", közte a megmaradt pár szem mandulával: A többi feladat olyan volt, mint a befőzésnél: üvegfertőtlenítés, mosás. A mézet közben üvegestől egy fazék vízben odatettem a gázra forrósodni. Az aszalt gyümölcseimet szépen az üvegbe rétegztem a dióval és a megmaradt kevéske mandulával. Végül amikor tüzesre forrósodott, és hígan folyt a méz, rátöltöttem az üvegben levő gyümölcsökre. Rengeteg mézet beivott a sok aszalvány. Utána lezártam patentfedéllel az üvegeket. Még kihűlőben vannak. Karácsonyig kapnak egy takaros, díszes fedlapot, valami szép, személyre szóló címkét is alkotok az üvegekre, és kész a meglepetés. Ezzel azonban a maradék aszalt gyümölcs is elfogyott, az utolsó darabokat Laci úgy nyelte el, mint boa konstriktor a kecskegidát. Ezenkívül a legnagyobb üveget a családtagok lepaccsolták: csakis ők fogják megenni, esetleg kóstolót kaphatok... Remélem, hogy a meglepni kívánt személyeknek is tetszeni fog ez a kis kertből-való, csupa- házi ajándék!