Azért beletört néha a bicskánk a kertészkedésbe...

A kert-történetet már rágicsáltam, most az elfuserált kerti próbálkozásokra szeretnék egy bejegyzést pazarolni. Mert hát amatőréknél ilyen is előfordul...

Ha visszamegünk márciusig, és végiggondoljuk, hogy milyen terményekkel pepecseltünk, bizony be kell ismernünk, hogy sokszor mellékvágányra vitt minket saját lustaságunk, tudatlanságunk, bénázásunk, olykor-olykor még magukat tudományosnak aposztrofáló, plüssfotelbeli tapasztalatokkal megírt szakkönyvek által nyújtott, tutinak kikiáltott növénynevelési módok is.

Nem is márciusig, hanem a gazdasági év elejéig, vagyis a korábbi őszökig kell visszamenni, ha egyik-másik sikertelen kísérlet okát kutatjuk. Sok kerti gondnak volt gyökere a szomszédból átterjedő gaz és a gyulai kolbásznak való lóval történő művelés is, ami keményen hagyta a sűrű, agyagos földet, és a laza talajt kedvelő növények nem boldogultak.

Ilyen volt a póréhagyma, ami a silány termés iskolapéldája volt még a kertben pár éve, cérnafosó, egycentis hagymácskáival. Be is akartuk rekeszteni a termesztését, pedig okos szakkönyvek tanácsai szerint már kora tavasztól helybe vetve kiválóan termelhettük volna a kertben. Aztán valaki tanácsolta, hogy próbáljuk palántázni. És ezzel megindult a póréhagyma sikersztorija; idén már másfél méteres növények is voltak! A lényeg: januárban vetés cserépbe, és hagymaduggatás idején, márciusban a kis növényeket lehet kipalántázni. Rezelni nem kell, hogy kifagy, és ez igaz is: idén március 14.-én még havazott, de baja nem lett. A kisportolt palántáknak már meg se kottyan az agyag, talán még élvezik is. Bezzeg a gyenge csírák szinte tönkrementek a talajban!

A másik, ellentmondásos eset a reteké. Itt is több fajtával ment a kísérletezés. Máig nem tudom, hogy a piacon látható szép, óriási retekfejeket hogyan nevelik ki, ha valaki tudja, árulja el nekem. Mert én évek óta ezzel kísérletezek, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A próbálkozás ez évi formája a következő volt: mindenféle fajtát kiszelektálva oda jutottam, hogy a Korai legjobb, Francia reggeli fajtákat és jégcsapretket fogok vetni. Meg is tettem. A Korai legjobb az a fajta, amit már február végétől árulnak: kisebbfajta (diónyi), szabályos gömb alakú gumók, kellemes, enyhén csípős íz. Itt a gumókkal volt a gond: nem a féreg ette őket, hanem növendék borsószemnél nagyobbra sose nőttek meg... Kár volt a gőzért. A franciaretek (kissé hengeres gumó, enyhe íz, a főgyökér felé haladva a gumó rózsaszínessége kifehéredik) hozott egy nagyon zamatos, gyenge-közepes termést. Kiettük. Aztán augusztusban találtam egy tasak franciaretek-magot, és egy életem, egy halálom - elvetettem. Gondoltam, hogyha a tavaszi hűvösben elél, az őszelő is megfelel neki... Ez a véletlenszerű próbálkozás tuti ötletnek bizonyult, a termés minimum kétszerese lett a tavaszinak! Elfuseráltság volt a köbön viszont a jégcsapretek. Gyönyörűen kikelt és fejlődött, hatalmas gumókat nevelt, amiket büszkén ástunk fel. Aztán evésnél, amikor amikor csészealjnyira dülledt szemmel köpködtük ki a retekdarabokat, rá kellett jönnünk, hogy a csodatermés ehetetlen, maróan csíp, mint egy csilipaprika.

A saláta megint érdekes dolgokat hozott elő. Négyféle fajtával dolgozunk: sima fejessalival, jégsalival, lollo rossoval és lollo biancoval. De valahogy ezek a saláták nálunk a kertben egy kicsit máshogy néznek ki, mint a szakkönyvekben. Pár levélkés korukban elkezdjük enni őket, így a fejes saláta stádiumig kevés jut el; ez külünösen igaz a jégsalira. Salátáknál a szakkönyvek többsége a Május királya nevű fajtát magasztalja, nos ez miért is vált volna be nálunk? Nemcsak a május, hanem a felmagzás királya is, nem a salátástálban, hanem a tyúkudvarban végezte, mert félméteres magszárakat eresztett. ágyásba is ültettem augusztusban, amimegfeledkeztünk a salátamag-vásárlásról, s csak egyetlen tasak Attrakció nevű fajtát kaptam. Ez a fajta azonban nagykönyvi etalon, nem felmagzó, csodás salátákat adott! A jégsali szupi, egész júliusig adja az egészen ropogós, kifogástalan, üde salikat. A lollók azonban a felmagzás nagymesterei, nyeszlettek is maradnak... a tavaszi szezonban. Vigasz, hogy a magszáruk igen attraktív, és csokorban is jól mutat, de enni termesztjük a salátát, nem nézegetni! Idén viszont csináltam egy őszivetéses ágyást, ahol kiváló fejecskék nőttek, két hete szedtük fel az utolsókat. (Uramkirályom, és most mínusz tíz fok van!) Ezek a késői saláták az őszre megfogyatkozott zöldségválasztékot igen ól bővítették.

Borsókörben majdnem ugyanaz évek óta a felállás: Kelvedon csodája, szakaszos vetéssel, ámen. A Rajnai törpe nevű fajtával kínlódtunk sokat: szaporátlan, apró, a kukacok imádják. Olyan harminc éve volt ez trendi, amikor nem lehetet mifelénk más fajtát kapni. Nem próbáltam, de hallottam, hogy sokan befaragtak a borsómixekkel is: ez kétkilós doboz, benne négy zacsiban négyféle vetőmag, mindegyik más ízű és tenyészidejű borsófajtával. A négy fajta közül biztos volt mindig egy olyan, ami kapitális hajtásokat hozott, mint egy karósbab, de a borsóhüvelyek kétcentisek voltak rajta. Egyszer meg olyan borsót kaptunk, amit a nagykönyv szerint előfőzés nélkül is benyominthatunk a fagyasztóba, mert az sem ront az állagán. Ezt a borsófajtát nyersen még csak-csak meg lehetett enni, de fagyasztás után nemigen volt élvezhető a vastag héj és a kásás bél kombinációja. Ráadásul keveset is termett. Így ragaszkodun évek óta egy fajtához: a termés nem gigászi, de nem is csekély, épp megfelelő, itt már nem variálgatunk.

A hagymafélékről nemigen van mit mondanom: ezek megbízhatóan teremnek, ha duggatással ültetjük őket. Idén a két kiló dughagymáról vetett hagyma igen kevésnek bizonyult, így a mennyiséget mindenképpen növelni kell. Magról vetés azonban totál csőd, ki se kel, ha meg igen, totál gyatrán terem. Bár tavaly a szomszédban láttam valami magról is vethető Terminátor- erejű csírával rendelkező hagymát, ami magról vetve is megterem. A szomszéd néni azt mondta, hogy a magot a "Lidiben" vette, de nem tudja a fajtanevet, mert a papírját kidobta. Olyan sonkahagyma - szerű volt, ezt akarom lenyomozni, miféle fajta.

Amit soha: a gyöngyhagymát! Egyszer ültettünk, savanyúságnak befőzendő. Mire a fél kilónyi termés babszemnyi hagymáit egyenként megpucoltam, azt hittem, világgá megyek, de legalábbis falhoz vágom az egész hagymagyűjteményt héjastul, ecetestül-üvegestül. Inkább megveszem azt a pár üveget a bótba...

Asziszem, itt befejezem, mert az összes zöldséget ha most egyenként sorra venném, vége-hossza nem lenne a bejegyzésnek, kedves olvasóink meg elaludnának rajta... Egy fejezet erre a témára mindenképpen kevés. Holnap folytatom az ez évi kerti gyengélkedések listáját.