A telet valahogy át kell vészelni. Szerintem ez nekünk, embereknek sem könnyű. A növények közül sok a föld mélyére húzódott vagy már jóval korábban megszabadult a lombjától. Az évelők, egy-és kétnyáriak egy része viszont szép, fejlett levélrózsával telel át. Jó kis kihívás azonosítani, melyik micsoda. Az segít, hogy figyelem, milyenek tavasszal, aztán nyáron, végül ősszel. A kép utolsó kockája a tél. A nálam sokkal gyakorlottabb kertészkedők már egy szikleveles kis csíráról is megmondják, nagyjából mi lehet, nekem még ehhez sok-sok elmélyült figyelemre lesz szükségem.
Elsőnek az évelők: Friss levélrózsával telel a margaréta, a búzavirág. Tavaszig ezek elfagynak, elszáradnak, de a száraz levelek védik a fagytól a föld alatti friss rügyeket.
Hasonlóképpen indul a a télnek a török pipacs is.
A cickafark gyatra, csak jelzésszerű levélkéiért nem nagy kár, ezek rövidesen a fagyokkal eltűnnek, de tavasszal amint lehet, újat hajtanak. Azok az új levelek ezerszer energikusabbak.
A mályvarózsát ha egyszer elvetettük, általában megmarad a kertben mert az igényei szerények. Sok magot hoz, amelyeket észrevétlen elhullat. A lapos, kerek magok egy kicsit vitorlázni is tudnak a szélben, így váratlan helyen bukkannak elő. Úgy tapasztaltam, máskülönben elég gyatrán kel ki, tehát a spontán kelt magoncok biztos életképesek lesznek. Az átültetgetést viszont nem kedvelik, sőt ritkán élik túl.
A len a virágzás után ilyenkorra megújul, a levélpompáját egész télen megőrzi, tehát akkor is ezüstös zölden díszíti az ágyást, amikor csak az örökzöldek adnak némi színt.
Az évelők közül a liliom nagyon érdekes életritmust követ: július-augusztusban elmegy szabira a föld alá, szeptembertől hat egy áttelelő levélrózsát, ami ilyenkor is még gyönyörű zöld, aztán a fagyokkal lassacskán tönkremegy, egyszerű fagyvédő burokká válik, majd kora tavasszal megújul, a kihajtó új levélrózsa a nyári szabiig él. A nyári levelek sokkal hosszabbra nőnek, mint az ősziek.
A fáklyaliliom viszont majdnem télizöld, tavasszal az új hajtások megjelnése után fokozatosan húzódnak vissza a telet átharcolt levelek.
Az évelő fűszernövényekről azt mondhatnám, hogy nagy áldás a létük, a friss zöldekkel való sütés-főzést, teázást még most is lehetővé teszik. Ilyen a zsálya és az oregánó.
A törökszegfű, lévén kétnyári (sőt időnként évelő) nagy levélpárnákat nevel ki ilyenkor, amelyeknek nem árt meg az átlagos fagy. Májustól aztán várhatjuk a gazdag virágzást, de utána nem szabad elfeledkezni a maggyűjtésről, nyári palántanevelésről.
Az egynyáriak közül is sok olyan van, ami néha kétnyáriként viselkedik, ősszel már kihajt és így telel. Ez azért jó, mert korábban virágoznak, mint tavasszal kelő vagy vetett társaik. Magától kelt magoncokat találtam az egynyári szarkalábból,
és a kaliforniai kakukkmákból.
Késő nyári palántázás eredményeképp nő ilyenkorra csinosra a díszkáposzta, ami érdekes színfolt a virágágyásban, s a mi kertünkben nagyon fontos, alternatív táplálék a leghidegebb hetekben az erőkből betévedő, gyümölcsfakérget, rügyeket rágcsáló őzeknek, nyulaknak.
Szóval, ha zöldre áhítozunk, csak az ajtót meg a szemünket kell kinyitni.
Az írisz is ősszel hajt árszerű leveleket, úgy áttelel, és tavasszal jön a virágeső.
VálaszTörlésTényleg! Mondjuk nekem nincs olyan fajtájú íriszem.
VálaszTörlés