Luca napja

Azt, hogy Luca napja, a december 13 miért boszorkányos nap, már többen (például Palóprovence is) leírták. A régi világban nálunk sok hagyomány és babona kapcsolódott hozzá. Például a Luca nevet, Mama mesélte, alapból szerencsétlennek tartották, boszorkánynak gondolták a viselőjét, ezért nem is igen adták senkinek. Egy nénit hívtak a faluban N. Lucának, no őt életében végig enyhe gyanakvás kísérte, hátha... Aztán amikor az utóbbi években divatba jött a kislányoknak ezt a nevet adni, bőséges témát adott a (leg)idősebb hölgyek közt a fejcsóválásra, a világ romlásának egyértelmű jelét látták e fejleményben.

Már szebb szokás volt a Luca-búza ültetése, ez annyiból állt, hogy fehér tányérkába vagy dobozkába itatóspapírra búzát szórtak, az karácsonyig kicsírázott, szépen zöldellt s az a karácsonyi asztal dísze lett vagy a karácsonyfa alá tették. A megújuló élet és a feltámadó Krisztus jelképe, szép szimbóluma a sötétségen, halálon győzedelmeskedő világosságnak. A kelésből a következő év termésére lehetett következtetni. Végül a baromfiaknak adták, egészségvédelmi célzattal, és ha a csíranövények kraftjára gondolunk, tényleg praktikus szokás.

Nálunk az hagyománykincs része volt a Lucázás is. A húszas évekből maradtak ezek a fotók, a néhány évvel ezelőtt készült Halászi naptár is közölte őket.

Csak a legények jártak lucázni, eredetileg ilyen fehér öregasszony-ruhában, szalma volt náluk, amivel beszórták a szobát, meg meszelő, amivel úgy tettek, mintha meszeltek volna. Nálunk nem mondókáztak, csak csipogtak, kotkodácsoltak. Jó kis felfordulást csináltak a szalmával, de ennek kivételesen örültek, a Lucázók szétszórt szalmáját a tyúkfészkekbe tették, hogy a tyúkok jó tojósak legyenek. (A mai világban ezt a régifajta, kefeszerű meszelőt is nehéz beszerezni, sőt a szalmáért is kutatómunkát kell végezni.) Tojást kaptak jutalomképpen. Luca napján nem volt szabad az asszonyoknak varrni sem, bevarrták volna a tyúkok tojókáját. Ők pedig a mai lucázók:
A lábas meg a fakanál a gonoszűző zajkeltéshez kell.Szalmaszórás (Örülnek a takarító nénik)
Mindenféle jóslások is kapcsolódnak a naphoz. Mivel pont tizenkettő nap van karácsonyig, következtetni lehet az előttünk álló év tizenkét hónapjára. Nálunk régen ilyenkor készült a hagymakalendárium: egy nagy fej hagymát tizenkét levélre szétszedtek, kinevezték őket a hónapoknak: január, február, stb. Mindegyikre egy csipet sót tettek és a só nedvességéből találgatták az adott hónap csapadékmennyiségét.
A másik ilyen jóslást szigorúan titokban kell végezni a hajadonoknak, ugyanis férjjóslás. Tizenkét kis cédulát kell készíteni tizenegy jóravaló legény nevével, egyet pedig üresen kell hagyni. Erről a mesterkedésről senkinek sem szabad szólni, sőt jól el kell rejteni a cédulákat, meg ne találhassák. Aztán elvinni a csomagocskát az éjféli misére, Úrfelmutatáskor egyet húzni, és akit húzott az lesz az ura, ha üreset húzott, nem megy férjhez abban az évben az adott hajadon.
A Luca-székről tudtak, de nemigen készítették. Nálunk is ismert volt az a hiedelem, hogy a Luca-székre állva az éjféli misén meg lehet látni, kik a boszorkányok, mert elfordulnak az ostyától és óriási szarvakat viselnek a fejükön, De jól tette a kíváncsi, ha mákot tartott a nadrágja zsebében, és gyorsan eliszkolt, mert a boszorkányok tüstént utánaeredtek. A mák arra volt jó, hogy lassítsa a boszorkányok iramát, azt ugyanis össze kellett szednie a banyáknak, addig a kukucskáló előnyt kaphatott.
Végül, ha már boszorkányos téma, tegnap sütöttünk egy kis karácsonyi mézest, Jani egyszer csak a kezébe kaparintotta a díszítő alkalmatosságot és ezt a mézes vámpírszmájlit alkotta:
Legyen szép Luca-napotok, lehet bosziskodni.
A bejegyzéshez Mamám elbeszéléseit, Dr. Timaffy László Táltosok, tudósok, boszorkányok című mondagyűjteményét és Korcz Antalné Halászi község múltja és jelene című könyvét használtam fel.