2010. február 13., szombat

Bevégeztetett...

... az amatőr kertész lustálkodása. Nálam is megkezdődött a kerti szezon azzal, hogy jópár ládát, kiwisdobozt, cserepet betöltöttem földdel, és besorakoztattam mindet a folyosóablakba. Körülbelül húszféle növényt fogok előnevelgetni, ezért biztonság kegvéért huszonöt fajtának készítek elő helyet. (Hátha találok még - tesóm szavaival élve - valami jópofa vetőmagot...) Ez a fajtaszám elsőre igen nagynak tűnik, de ennek a nagy része paprika és paradicsom. Kell néhány edényke még, hogy a házi szedésű magok csíraképességéről meggyőződhessek. Én nemcsak ládákat, hanem két liter űrtartalmú fagyistégelyeket használok a palántaneveléshez, ezek aránylag könnyebben mozgathatók, pont három darab fér el egy alátétre, és legalább olyan tartósak, mint a balkonládák. A föld nálam kis rész homok, fele kerti és fele virágföld keveréke. A kerti földdel szerencsém volt: a múlt héten többvödörnyi mennyiséget sikerült kinyernem a kertből. A napközbeni egy-két fok "melegben" a kerti szántás kipúposodó rögein olvadni kezdett a hó. Az előbukkanó földhantok teteje szépen megszáradt, innen tudtam a szükséges kerti földet kitermelni. Közben meggyőződhettem arról, hogy a téli fagyok igencsak szétaprózták a rögöket, a talaj egészen hamuszerű lett. És szerencsém volt: 24 óra múlva 19 centis hóréteg fedte be a kiálló rögkupacokat. A ládákat elmostam, kitisztogattam belőle a földmaradványokat, aljukra nagyszemű sódert voltam kénytelen tenni (a finomabb reménytelenül hozzáfagyott a földhöz), és erre jött a földkeverék. Némi állott vizet kaptak még a ládikók, és mehettek a "melegedőbe". Pár nap eltelte után került sor a vetésre, amiben természetesen Nyunyi is részt vett. Sajnos olyan buzgalommal vetett, mint egy sztahanovista élmunkás, így mire észbekaptam, hogy le kéne fotóznom a magokat, mindent a földbe kevert. Vetettünk szárzeller-magot: ezt a ládában sikerült csak lefényképeznem. Tesóm képe (márminthogy nem a pofalemeze, hanem a zellermagokról készült) szebb.A földbe került még a szamóca magja:Az ember mindig a gyümölcsön látja ezeket a csepp, piros magokat, így a földbe keverve kicsit furán néznek ki. Nagyon lassan csírázik, a nyári kiültetéshez már most el kell vetni.
Vetettünk évelő színes margarétát, ezt csak egy kis cserépbe. A többi tégelybe hagymafélék magjai kerültek. A póré alap volt, ezt mindig palántáról nevelem, de idén kísérletképpen vörös-és lilahagymát is előhajtatok, hátha palántanevelésükkel sikerül kiküszöbölnöm kisdedkori kerti gyöngélkedéseiket, s sikerül a kötött talaj okozta lassú fejlődést kiküszöbölnünk.
A vetés után spricnis locsolás következett. A locsolásnál igen fontos, hogy ne hideg csapvízzel öntözzünk! A hideg víz úgy hat a csírázó kis növényekre, mint amikor a negyven fokban lehajtunk valami jeges italt. Az arra érzékenyeknél garantált a torokgyulladás. A kis növények is könnyebben betegszenek meg a rájuk zúdított hideg folyadéktól. Ezért palántanevelés előtt már napokkal elkezdem a vizet "bugyvasztani", magyarul: öntözővíznek mindig állott vizet használok. Ha éppen ilyen nincs, engedhetünk a csapból esetleg langyos vizet az öntözéshez, de ezzel a módszerrel meg könnyen - már egész langyos víznél is - megfőhetnek a gyenge csírák. Úgyhogy legjobb, ha gondoskodunk előre poshadt vízről is. Után az összes tégelyt nejlonnal lekötöttem, s azóta minden nap gyengéden spriccelgetem őket. Fajtajelöléshez én az eredeti vetőmagos tasak fajtanév-feliratos részének csíkját használom szívószállal kombinálva, úgy, hogy ne szakadjon le róla a nevelési útmutatás piktogramja.
A következő hetekben folytatódnak a vetések. A tégelyek fogytával használok ládákat is előneveléshez, különösen a paprikánál, ezeket szívószál-kerítéssel három részre osztom, így egy ládába három fajta fér.
Tombol a szívemben a féltékenység: tegnap titkon bekukucskáltam tesóm ládikáiba. Bizony, ott már zöld csíranövények hirdetik a tavasz közeledtét. Igaz, hogy nem lóverseny, de mégis... szeretném, ha az én kis növénykéim is hamarosan hajtanának.

15 megjegyzés:

  1. Nekem is melegszenek a ládában a palántásládák, holnap pedig vetek. Virágmagokat is, feketeszemet és az Asarinát, no meg a tátikákat.

    VálaszTörlés
  2. Én a jövő héten fogom a tízféle paprikát. A paradicsomkészletem még hiányos. Ezen kívül fűszernövények és virágmagok vannak még.

    VálaszTörlés
  3. Nekem nincs ennyifélém, 3 paprikafajta és 3 paradicsom. Virágból van sok.

    VálaszTörlés
  4. Majd kapsz ám tőlem, csak írj ilyeneket! :-) Úgyis minden tasakban túl sok mag van a mi kertméretünkhöz. Paradicsomfát is nevelek, ne vegyél magot.

    VálaszTörlés
  5. Neked, bébi, bevállalom... :-)
    (Emlékszel, melyik filmben ki mondja ezt?)

    VálaszTörlés
  6. Nem tudok fejből filmeket, de biztos a Shrek vagy hasonló.

    VálaszTörlés
  7. Az, bizony. Mikor Fiona hercegnő a pötsét nyaló Csizmás Kandúrt elvarázsolt Shreknek nézi.
    Te! Mi van a Doróval?

    VálaszTörlés
  8. Tegnap én is túlestem a magvetéses pepecselésen. Most várom a csodát, hogy a jó párás nylonzacsi alatt megpillantsam az első kis növénykéket.

    VálaszTörlés
  9. Már én is várom! Úgy számítom, elsőként a hagyma kezd el kelni. Ne nevessetek ki, ilyenkor mindig előkeressük a ház két nagyítója közül az egyiket, és azzal kukkoljuk, csírázik-e már a mag!

    VálaszTörlés
  10. Véletlenül tavaly felmagzott az egyik botanikai tulipánom, úgyhogy tavaly eltettem a magját, szerinted most kéne vetni?

    VálaszTörlés
  11. Próbáld meg! Nem különösebben kényes növény, szerintem ha most előhajtatod, ősszel már el tudod ültetni a kis hagymákat.

    VálaszTörlés
  12. Én is vettem kétféle répa magot, borsót, meg levélpetrezselymet. Nagyon izgulok, hogy lesz-e belőlük valami. Ja, meg csemege kukoricát. Az tényleg igénytelen?

    VálaszTörlés
  13. Szerintem sikerül, ha a borsót nem huzigálják ki a galambok. A kukorica gondozása nálunk vetésből meg gyomlálásból áll, ha igen nagy az aszály, kap egy kis vizet. Biztosan menni fog!

    VálaszTörlés