2009. december 10., csütörtök

Betlehemezés

Tegnap este valaki váratlanul kopogtatott, ledobtam a keresztrejtvényt, futottam az ajtóhoz, hát ők voltak a vendégek:


Betlehemesek.Hetedikes fiúk az utcából.
Hosszú műsort tanultak, perfektül tudták, MÉG ÉNEKELTEK IS! A bal oldali srác volt a gazda, a jobb oldali a bojtár, a hátsó meg az a kissé habókos öreg, aki mindig elalszik. Így hozták hírét az ünnepeknek. Minden elismerést megérdemelnek, nemcsak a hibátlan előadás miatt, hanem hogy még mindig vannak gyerekek, akik elindulnak az adventi estéken. Bízom benne, hogy még nincsenek tudatában, mit is jelent, mit is számít ez, elég, ha rájönnek felnőttfejjel.

A téli szokások közül Halásziban a betlehemezést meg a szentestei mendikálást gyakorolták, Lucázás is szokásban volt. Szigetközből az igazi dunaszigeti betlehemest nyomtatásban drága jó Barsi Ernő bácsinak köszönhetjük, a Daloló Szigetközben is benne van.
Érdekes dolog a szokások élete-halála. A búcsúi csingislovakról már írtam, de azt hiszem, azt nem említettem, hogy volt egy év, amikor a szokás kimaradt. Egy család, akinek szamarai voltak, meg kordéja, indított csak búcsúkor egy csúfos csingisszamár-fogatot azt hiszem, 1999-ben, az rázta fel a falut, hogy valami nagyon gyorsan elveszik, ha hagyják. Így volt ez egy időben a betlehemezéssel is. Igazából azt hittem mikor tanultam, koleszes voltam vagy albérletben laktunk, hogy már vége, kihalt a szokás, senki sem fárad ilyesmivel, az emlékek polcára került és vége. Volt is pár év, amikor senki sem jött Karácsonyt köszönteni, aztán az utolsó 3-4 évben újrakezdték a nagyobb gyerekek. Ilyenkor esténként várom a kopogást, vajon kik jöhetnek, mivel készültek. Meg fogom örökíteni mindet, hátha megint elfogynak.
Amikor mi voltunk ugyanekkorák, mi is jártunk betlehemezni. Hárman csajok: a második unokatesóm, meg az ő szomszédja, a barátnőnk. Mama nem akart engedni, merthogy fiúknak való, de nem lehetett lebeszélni.
Az biztos, úgy emlékszem, hogy mi nem öltöztünk fel különösebben, piros dzseki-kék sapka vagy ilyesmi, de vittünk Betlehemet is, és akkori szemmel az a Betlehem volt a lehető legszebb, amit csak el tudtam képzelni. A barátnőm édesanyja nagyon fiatalon meghalt, az apukája meg a maga özvegyemberes módján igen szerette a kislányát, ő készítette nekünk ezt a csodálatos Betlehemet.
Másoké kartonpapírból készült, a szereplők pedig mesekönyvből meg szentképekből voltak kivágva. Amivel mi jártunk háztól házra, az plexilapokból készült, vízüveggel ragasztva. Az alja a fészer palatetejéről leszedett friss zöld mohával fedve a háztetőn kis lécdarabok. Villanyvilágítás is volt benne a Jézuskának, egy szétszedett zseblámpából, a tetőn volt a laposelem, a kis farostlemez jászol fölött meg ott függött a "batrikörte". A legjobbak a figurák voltak, mert azok mézeskalácsos sablonba töltött sűrű cukormasszából készültek még novemberben, búcsú körül,– teljes szentcsaládos sablonjuk volt, alja-teteje összekapcsozható, meg külön állatos sablon is a bárányokhoz, csacsikhoz - aztán a karácsony előtti időszakra szépen kiszáradtak az alakok. Ételfestékkel, iskolai ecsetekkel festették ki őket.
Egy ideig csinosak is voltak, de aztán a meleg lakásba be-hideg utcára ki légkörfizikai viszonyai annyira megviselték a cukorbábokat, hogy megértek a nyugdíjra. Amikor minden ismerőst meg rokont végigjártunk, a végén szétosztottuk a figurákat, a karácsonyfa alá még odatettük őket, aztán volt, amelyiket a karácsonyfadíszek közt eltettünk jövőre, de volt, amit nem. Először mindig a bárányok fogytak el, aztán az emberek. Ha szent is, csak cukorból van.
Mi annak idején Lukács evangéliumát osztottuk fel szerepekre, a barátnőnk nagyon szépen énekelt, ő volt Mária, az unokatesóm Szent József. Sötétben mondtuk a szöveget, a háziakkal lekapcsoltattuk a lámpát, „Szent József” odatartotta a drótot a laposelem sarujához - mégiscsak férfimunka - és mindjárt lőn világosság, a plexin keresztül. Az a semmi kis izzó beragyogta a szobát vagy a konyhát. Mi magunk is meghatódtunk a produkciónktól, aztán amíg eljutottunk a következő látogatni való házig, mindig jól összevesztünk, aztán a harmadiknál meg kibékültünk. Azt is játszottuk, hogy valamelyikünk terhes, babánk fog születni, ilyen lesz meg olyan lesz :-), ezt csak a sötétben, hárman lehetett játszani, szülői, mamai fülek nélkül, nagy prűdség volt nálunk a mama miatt az ilyen témát megemlíteni is botrányszámba ment.
Pénzt is kaptunk érte, és tudom, hogy sokan elítélik (mégis mindenki csinálja), de abból került karácsonyi ajándék, mert a szüleinket, tesónkat meg akartuk lepni. Otthon azt hiszem megvan még anyunak az a két opálos fagyikehely, amit betlehemes pénzből vettem. Nem is kérdeztem, maguk mondták az idei betlehemes fiúk, mi a tervük a pénzzel, hát ők is a szeretteikre költik , Simpson-családos könyv az öcsémnek, farmeröv az apunak.

Biztos, hogy öregszem, mert egyre több ilyen régi sztori jön elő, amit akkor csak úgy lazán megéltünk, a magunk közegében. Ezek a dolgok olyan természetesek voltak akkor, mint a levegő, természetesnek vettük, hogy a Bandi bá minden évben megcsinálja a Betlehemünket, aztán fordult a világ, változtunk, elhagytuk, mint a régi ruhát, meg sokan minket hagytak itt. Egyszer csak aztán visszajönnek, de úgy, hogy teljesen más jelentőséget kaptak, vagy a világ lett annyira-annyira más. Érdekességgé váltak, vagy olyan szívmelengetővé, ami erőt ad, elkezd világítani az a batrilámpa a kredences konyhában, de a szívünkön belül. Fontos lett az, nehogy elveszítsük ezeket a történeteket, muszáj mesélni, még ha másnak uncsi is, muszáj mesélni magunk miatt.
Én is szívesen hallgatnám a ti régi vagy új történeteiteket, írjatok. Ez is karácsonyi ajándék valahol.

16 megjegyzés:

  1. Én nem ismertem ezt a szokást, a betlehemezést gyerekkoromból sajnos. Barátom mesélt sokat erről, ő Csíkországból való egy szép kicsi faluból, ott még most is tartanak minden szokást, hagyományt. Egyszer szívesen ott lennék karácsonykor hosszabb időre, hogy ne csak elmesélésből ismerjem ezeket.

    Örömmel olvastam azt is, hogy amikor kopogtak, ledobtad a keresztrejtvényt és rohantál ajtót nyitni. Én itt a panelrengetegben a kaputelefont se veszem fel, ha nem szól valaki előre, hogy jön. Nem szeretem a váratlan vendégeket, nincs időm a szomszédokkal vendégesdizni, beszélgetni (bár kertészkedés közben azért már alakulnak kapcsolatok), félek is néha, hogy valami rossz-szándékú ember lesz esetleg, de tudom, hogy nem viselkedem helyesen. Úgy kéne, ahogy te, hogy örülsz, ha jön valaki, bár még nem tudod ki lehet az. Ilyenek Erdélyben is az emberek, örülnek mindenkinek. Na ennyi a sztorim, remélem mások felemelőbbeket mesélnek! :-)

    VálaszTörlés
  2. Én már elmeséltem a magamét, de nagyon örülök neki, hogy máshol is olvashatok ilyet.
    Olyan jó lenne nálunk is betlehemezni, csak sajnos ehhez túl keveset vagyunk Kisfaluban. Majd hátha egyszer összejön. Pedig a fiaink szerintem kaphatók lennének rá.

    VálaszTörlés
  3. Hát sajnos nálunk semmi ilyesmi nem volt gyerek koromban.
    Tudod, bányászok, kohászok, semmi vallás.
    Amikor gimis koromban egyszer el akartam menni éjféli misére a barátaimmal, mert hogy állítólag olyan szép, apukám nem engedett a vallás miatt. Anya meg féltett, mert nálunk már nem volt akkor sem működő templom, Ózdra akartunk bemenni, de hazafelé már nem járt volna busz, és gyalog a sötétben...
    Ebben mondjuk igaza volt.

    VálaszTörlés
  4. Bár most falun élek,de itt nincs már ilyen Bethlehemezés.És régebben sem volt,igy öröm olvasni,hogy azért nem veszett ki teljesen.

    VálaszTörlés
  5. Halászinak abban volt nagy szerencséje, hogy Barsi Ernő bácsi járt itt is gyerekdalokat, szokásokat gyűjteni a hetvenes években. A másik, hogy azért régen elég elszigetelt hely volt, határsáv, stb., ezért sok régi dolog megmaradt.
    Ernő bácsi sok emberrel összebarátkozott az idősek közül, akik részletesen el tudták mesélni, fel tudták idézni az akkori világot, és Ernő bácsinak megvolt az a fantasztikus képessége, hogy ennek értékes voltában nagyon meg tudta erősíteni őket, tehát ők már vesződtek azzal, hogy megtanítsák a dalokat az unokáknak, dédunokáknak. Volt a faluból több tanítványa is, akik a suliban, oviban, majd később a Hagyományőrző Egyesületben dolgoztak az értékőrzésben. Aztán a nyolcvanas években eljött az MTV forgatócsoportja felvenni a búcsút, ez is hozzájárult, hogy fennmaradtak a szokások. Ha nincs Ernő bácsi, biztos,hogy az egész Szigetköz, Rábaköz, meg a többi hely, ahol gyűjtött, sokkal szegényebb lenne.

    VálaszTörlés
  6. De jó hogy nálatok még most is élnek ezek a hagyományok! Egy egész más világban éltek mint mi Pesten. Meg kell hogy mondjam, irígykedem kicsit!Nem is kicsit :-))

    VálaszTörlés
  7. Dédinél Karácsony szent éjjelén a "mendikások" adnak szerenádot az ablak alatt a hidegben, a legszebb karácsonyi dalokat énekelve.
    Nálunk még nem voltak betlehemesek, bár már hiányoltuk őket. Talán nem mernek bejönni a "Harapós kutya" tábla miatt? Már azt hittük, hogy idén nem is betlehemeznek, ezért nagyon örültem, hoogy írtál róluk!
    Lucák viszont voltak felénk, meg láncos krampusz is. A téli, korán elsötétülő esték teli vannak ilyen misztikus figurákkal...

    VálaszTörlés
  8. A lucákról és a láncos krampuszról és a többi misztikus figuráról nem akarsz mesélni?

    VálaszTörlés
  9. Kitaláltad a holnapi témám, de még egyelőre a mentés DVD-ket keresem a fotók miatt.

    VálaszTörlés
  10. akartam mar kerdezni h tik halasziba valok vagytok?

    VálaszTörlés
  11. Igen, tősgyökeres halászi családból származunk mindketten.

    VálaszTörlés
  12. Na újra elolvastam és most esett le, hogy hetedikes fiúkról írsz! Az én fiamnak (és az osztálytársainak is) hetedikes korában már egészen más dolgokon járt az esze sajnos. De nem érdekes, igazoltam neki azt a két hetet... :-)

    VálaszTörlés
  13. Nagy szerencséje van annak a családnak, akinek a közelében van valami marha eszeveszett fanatikus sportklub vagy néptánccsoport vagy fanatikus két nagymama vagy ilyesmi.

    VálaszTörlés
  14. Abbiztos! Nyunyi is milyen táncmániás lett, pedig nincs még ötéves!

    VálaszTörlés
  15. azer kerdeztem mert par eve voltunk ott eskuvon

    VálaszTörlés
  16. Kiderül, hogy van közös ismerősünk?

    VálaszTörlés