2009. december 30., szerda

A december utolsó két hete...

….inkább időjárási, mint kerti érdekességekkel szolgált: kezdődött csendes téli napokkal, aztán jött a vad havazás, a csikorgó fagyok, sokkoló enyhülés, tavaszi zivatar, áprilisi hőmérséklet. Nem irigylem szegény növényeket, elég lehet ehhez alkalmazkodni. És hát persze a házőrző kutyákat és a frontérzékeny embereket sem: biztos sok kellemetlenséget jelent nekik ez a sok időjárási változás.
Az erős lehűlést már régebb óta ígérték. Így a telelőből a legkényesebb növényeket ideiglenesen behoztuk a lakásba. Ami kint lévő terményféle még akadt, azt a pincébe vagy a kazánházba becipeltük. A pincében tizenegy fok van egész télen: amikor lementem, szinte balzsamosan langyosnak tűnt a zöldségillatú levegő a fenti csikorgós fagyhoz képest. A rózsatövek és a kényesebb növények megkapták végleges lomb-és fűrészportakarásukat, amit három nap múlva harminc centi magasan lepett be a hó, végül a viharos szél eltakarította ezt a fehér leplet.Kellett is, hiszen volt olyan év, hogy enélkül megfagyott több rózsatő. Előástuk a hólapátot és Nyunyi szánkóját is. A hólapátolás sajnos elég kellemetlen munka s mi szűk udvarunkban; a havat el kell hordani hátra. A bejáratnál a ház lábazatához nem szórhatjuk a havat, mert akkor az olvadó hólé a lábazatot áztatná. Az átelleni oldalon virágágyás van, rózsákkal és évelőkkel. Volt, hogy rájuk dobáltuk a havat, és több kifagyott közülük.
A kertben látványosság nincs, csak annyi, hogy a téli kel levelei kicsit megfagytak, nem tudom, hogy fog tovább fejlődni ez a tél alá vetett-palántázott kis növény. Át kéne vészelie a nagykönyv szerint a hideget, de kétségeim vannak, sikerül-e neki.
A hét a karácsonyi készülődés jegyében ajándékcsomagolással, nagytakarítással, konyhai tevékenységekkel telt. December 24.-én nem szeretek már nagy főzésekbe, ajándékcsomagolásba, utolsó pillanatokban való boltba futkosásokba és más, hasonló beteg dolgokba bonyolódni. Inkább legyen kisebb a felhajtás, minthogy „most aztán kivágjuk a rezet!” felkiáltással csodaételek főzésébe és csodaajándékok csomagolásába vessem magam az utolsó percben, aztán hulla fáradtan cígjünk-lógjunk a karácsonyi asztalnál, miután a nagy készülődésben a Kisjézus születése alkalmából jól összeveszünk egymással. Mert bizony sok helyen megy ez: a nagy ünnepi készülődésben elveszik az ünnep. Az ablakban a díszkivilágítás, a kapitális pecsenyék, ajándékhegyek és sütikupacok úgy készülnek el, hogy közben a családtagok kihóhérolják egymást. (Nem mintha én nem morogtam volna Lacinak, hogy görbén állította be a karácsonyfát… :-) Ennyit a nagy moralizálásomról…)
Szóval kerti munka nemigen volt, helyette volt pontypucolás, rántott hal, kolbászos pecsenye, majonézes krumpli, kalács, pejsli és még sok gyomorrepesztő csemege. Különösen a tesóm által gyártott torkosságokból zabáltam be cefetül…
Majd elfelejtettem: tesóm panaszolta, hogy karácsonyra egy szem élő virágja sem maradt. Én viszont találtam egy csöppikét: a kis kankalin az udvar védettebb helyén csendben, rejtve virágozgat, még bimbókat is növesztett. Őt nem ijeszti meg a tél!

10 megjegyzés:

  1. Hát tesóm, idén annyira szépen, meghitten teltek az ünnepek, hogy csoda. Azóta pedig folyamatosan nem tudom miért, spontán buliból spontán buliba csöppenünk. Dec. 24. óta még egyetlen napot sem sikerült alkoholbevitel nélkül eltölteni, evvan.:-))((. Ebből a folyamatból ti is kivettétek a részeteket.

    VálaszTörlés
  2. Moháról megint felpakolva jöttünk, most egy hatalmas tő fonalas agavét kaptunk. Kilenc részből állt. Tegnap leiskoláztam a töveket egy sorba és jól betakartam fűrészporral, nem tudom, jó-e ez így, de mivel meztelen, de még egyelőre meglehetősen lédús gyökérrel kaptuk, jobbnak találtam, mint nedves homokban elpakolni a garázsba. Tavaly futórózsát kaptunk karácsonykor, de akkor fagyott volt a föld, nem lehetett ültetni, azért tettem homokba. A rózsa azt simán átvészelte, márciusban már kissé kihajtottak a rügyei, mikor kiültettem, de kibírta, kiválóan megéledt.

    VálaszTörlés
  3. Mi lesz a holnapi bulival? Fonalas agávéból kapok majd? :-) Az enyém a sziklakertben idén tért egy kicsit magához, oldalsarja még nincs, nem akarom bolygatni, de a telekre szeretnék kivinni, mert imádom.

    VálaszTörlés
  4. Holnapi buli, naná! Jöttök, ugye?
    Amennyit csak akarsz, vihetsz a fonalasból. Nekem kb. 2 tő elég.

    VálaszTörlés
  5. Mit hozzak a buliba? Szíves islert?

    VálaszTörlés
  6. Magatokat:-) Este megbeszéljük.

    VálaszTörlés
  7. Ja, egyébként én is most írtam Hédinek a mi blogunkba kommentbe, hogy 24-e óta képtelen vagyok kijózanodni, pedig nem így terveztem... szörnyű! :-)

    VálaszTörlés
  8. A pejsli a szalontüdő nem szalonképes neve...

    VálaszTörlés
  9. Mekkora mák, hogy a szombat meg a vasárnap még ott lesz punnyadni!

    Na, boldog újesztendőt mindenkinek!

    VálaszTörlés