2009. június 29., hétfő

Pillangós

Nem tudom, úgy vagyok vele, hogy nem nagyon csípem a divatokat, ellenállni jobban szórakoztat, mint követni, de valahogy úgy jött ki, hogy a kert vége egy kicsit "mediterránosra" sikerült, vagyis egymás mellé került egy nyáriorgona, egy sudárzsálya (Perovskia) és egy nagy tő oregánó. Most ott szinte felhőznek a lepkék és bogarak, már szinte közönséges, ahogy pózolnak a fényképezőgépnek.

Vannak bogáncslepkék,


nappali pávaszemek,


rózsabogarak,


lágybogarak,
és még sok más. Tesóm ma kétszer suttyant hátra a fényképezővel lepkézni, erről neki is lesz egy sorozata.

Más: szaporítás
Ugyan kicsit megkésve, de azért megpróbálkozom a nyári szaporítással és sokasítással, az elvirágzott évelőket ma visszavágtam, a szárakból készítettem dugványokat, holnap pedig vetek még néhány fajta kétnyárit és évelőmagot. A cserjékről is készítek zölddugványokat a héten. Az eredményről beszámolok később. Ha valaki még próbálkozna ilyesmivel, várom a tapasztalatait.

5 megjegyzés:

  1. Én előbb megvárom a te tapasztalataidat. :-)

    VálaszTörlés
  2. Az jópár hónap, ha a telet túlélték, akkor király.

    VálaszTörlés
  3. Jó dolog ez a szaporítás,én még nem próbálkoztam vele,de ősszel fogok rózsát szaporítani,amit most tanultam egy rokontól :-)
    Ha,lehet kérnék képeket,meg leírást a szaporításaidról Hédi légyszi!!!

    VálaszTörlés
  4. Andi, ügyes vagy! Sok sikert.
    Nekem a rózsaszaporítás sehogy sem sikerült, árnyékban begombásodott és kirohadt, napon meg kiszáradt, hiába volt rajta pillepalack.

    VálaszTörlés