2009. augusztus 9., vasárnap

Nyári pillanatok

Ez ugyanaz a Rét, amiről nyár elején tesómmal már többször írtunk (Rét, Rét újra-Virágok, Rét újra - Nagyon állat!, Vadszelíd), s már akkor beígértük a folytatást. Nos, tegnap meggyermektelenedtem: Nyunyi Hédinél nyaral, s én meg meglógtam egy kicsit fotózni.
A tavaszi nagy kivirulás már elmúlt, de így is nagy az élet a réten, csak ne lenne annyi tilosban fürdőző és jet-ski-ző a Dunán! Az állatok egy része már megszokta ezt az emberkerti tomboldát, de a félősebbek minden bizonnyal behúzódtak a védettebb részekre. Azért találtam érdekességeket!
A rét kaszálás után van, de a sok esőtől szépen kizöldült újra. Voltak olyan
évek, amikor ilyenkor már teljesen kisült a fű, csak néhány szárazságtűrő faj vegetált. A száraz gyepben nincs már olyan virággazdagság, csak a kaszálástűrő fajok nyíltak ki újra. A tarka koronafürt nagy fehéres-rózsaszín párnákban virít:

A tövises iglice apró, fás-tüskés cserjécskéje mindenhol gyakori.Kellemes sárga - lila foltokat képez a párlófű Hédi kedvenc vastövű imoláival: Édes, pici kedvencem: a mezei fátyolvirág. A Közép-Európa vadvirágai című határozó szerint "jelentéktelen növény" csak mert olyan pici. Szerintem meg pont azért olyan aranyos. Mindenfelé gyakori a száraz partoldalban. Lehet, hogy egyik nap kijövök, és szedek a sziklakertbe egy jó nagy pamatot ebből a mini szegfűrokonból.

A közönséges aszat duci bucija közelről nézve meghökkentő látvány!

A séta közben előttem termő, piros kötőfékes kiscsikó szintén meglepett. Se anyukakancát, sem lovászt nem láttam a közelben, csak úgy felbukkant a kicsike. Aztán kiderült: a csikókát a szomszédos lovardából hozták ki, megjáratni. A lovászlány az egyik kiszáradt dunai vízmosás mélyén vezető úton nyargalt az anyakancán, de én őt nem láthattam. A szeleburdi kiscsikó meg előrerúgtatott, így került elő a semmiből - és jól megijesztett. Lefényképezni azért hagyta magát.A vízpart már több érdekességet rejtett.

Meghatározhatatlan növényke rózsaszínben és fehérben:

és egy ismeretlen lepkécske:

Valamilyen díszbogárféle:

Hédi, kérjük működj közre a meghatározásnál! Teneked ehhez jobban van türelmed.

A májusi zöld levelekből már megtermett buzogányok fejlődtek ki.

A Vadszelíd szép sárga mocsári írisze így néz most ki:Ezek a zöld bumszlik az írisz termései. A virágzási attrakció eredményes volt, most már csak a magoknak kell teljesen beérniük, és jövőre kihajtaniuk. Vigaszképpen van virágkáka, de csak a vízben, ezért a lefényképezéséhez be kellett gázolnom egy zsombékosabb részre. Ezt vegyétek hőstettnek, mert nagyon irtózok mindenféle piócától, vízi és szárazföldi, házas és meztelen csigától ! :-)A bíbor nebáncsvirágok pompás színükkel villantottak.A mocsári nefelejcs, a menta hűségesen virít már tavasz óta.

Hogyan vagy hogyan se, de egyetlenegy lefotózható szitakötőt se találtam! Csak Keresztes barátunk szőtt egy hatalmas hálót a virágkákára a víz fölé. Vajon onnan beszélget a vízipók-csodapókkal?

Réti füzény lila füzérei csaltak le újra a vízpartra. Itt molnárkák futkostak a víz tetején. A kicsi öblöcskében, a kőhídnál szárcsák halászgattak: a két szülő, és anyányi-apányi fiókáik.Végül egy igazi botanikai "csemegére" bukkantam. Ez pedig a selymes peremizs, Szigetköz egyik védett növénye, ami ilyenkor virágzik. Ha itt nézelődtök, megtalálhatjátok, hogy ez a növény a környékünkön csak a hajdani kavicsbánya környékén található, kis számban! És olyan jó, hogy én meg pont arra tébláboltam, megtaláltam, és most megmutathatom nektek!

17 megjegyzés:

  1. Ez szép volt!Az a rózsaszín és fehér izé a baracklevelű keserűfű. Amióta divatba jött a tóépítés, a szebb változatait tavak partjára ültetik, de szerintem inkább gyűjtésből szaporítják, és piacon lehet kifogni, mint kertészetekben késztermékként megvenni. Nekem olyan van, aminek bimbói bordók, szirmai hófehérek. Szóval ez is olyan vadszelíd növény.

    VálaszTörlés
  2. A bíbor nebáncsvirágból nekem kétszínű fajta van, ártérből. A madáretető alatt nő, de szépen terjed.

    VálaszTörlés
  3. Hihetetlenek a nőszirom termései, ilyet sosem láttam még.Rá nem jöttem volna, hogy az micsoda.

    VálaszTörlés
  4. Tesó, a második fotó nálam nem látszik.

    VálaszTörlés
  5. Jó, hogy szóltál, de ott nem volt kép. Valahogy beletördelődtek hibák, mert amikor bejegyeztem, még nem voltak ilyen üres lyukak.

    VálaszTörlés
  6. A virágkáka nagyon szép, a pókhálós fotó is tetszik, a selymes peremizsről azt sem tudtam, hogy a világon van. A bogárhatározáshoz túl kicsik a fotók.

    VálaszTörlés
  7. Kedvenc fotóm, lepkeözönnel:
    http://szigetkoznet.extra.hu/galeriak/all_lepke1/slides/inachis_io_06.html

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép helyen laktok!
    Közel laktok egymáshoz lányok? Valamiért az az érzésem, hogy a férjeitek is testvérek. Jól sejtem?

    VálaszTörlés
  9. Közel lakunk, de a férjek legfeljebb sör- vagy bortestvérek...

    VálaszTörlés
  10. Találtam egy csodálatos szigetközi fotógalériát, érdemes megnézni:
    http://www.panoramio.com/user/109117/tags/Szigetk%C3%B6z

    VálaszTörlés
  11. Továbbiak:
    http://www.panoramio.com/photo/22466186 - További fotók az ártérből

    http://www.youtube.com/watch?v=rsriDKaUFzY - videó egy nyaralásról, hangulatos

    http://kulturalisutvonalak.blogter.hu/317892/gemek_a_kert_vegen -Itt szó esik a Viza Fogadóról, saját tapasztalat: kiváló a grillezett kecskesajt.

    http://zoldhullam.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=40936&bejcim=De_hat_ezek_hodok&todo=/ - a hódok a Szigetközben

    http://latnivalok.istenhozta.kisalfold.hu/ket-kerekkel-a-szigetkoz-szivebe-/312/ Tippek túratervezéshez

    http://www.origo.hu/itthon/20090805-hat-nap-utan-visszater-a-tohoz-az-osztrak-horgasz.html A Kisalföldes "vérharcsa-sztori"

    VálaszTörlés
  12. http://www.ittasellato.hu/index.php?l=k8700000000254 Ittasellátó kocsmaajánló

    http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090531/minosegi-kerekparut
    Bringatúrákhoz

    http://www.flickr.com/photos/54401632@N00/tags/szigetk%C3%B6z/ Újabb fotógaléria, vicces képekkel

    http://civertan.buzz.hu/archives/2008/08/25/Szigetkozi_fak/ Néhány szigetközi fotó

    http://zoldhullam.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=33892 Élő Duna vagy vízisztráda - egy vitás kérdés. Aggasztó, ahogy olvastam.

    http://7torony.hu/blog.php?u=1500 Egy régi, helyi legendáról

    http://szigetkoz2007.blogspot.com/
    Vízitúrás fotók. Tényleg ilyen!!!

    http://www.987.hu/Kepek/Taj/Nyar/Nyar.html Fotógaléria tipikus, hétköznapi fotókkal

    http://kalandorvizitura.blogspot.com/search/label/Szigetk%C3%B6z Vízitúrákról és az aranymosásról


    http://civertan.blogter.hu/193606/mese_az_arpad-tolgyrol_ Nagyon tetszett ez a bejegyzés a kápolnaudvari óriási tölgyről. Ez volt a legjobb.

    VálaszTörlés
  13. A selymes peremizsről:
    http://szigetkoznet.extra.hu/termeszetved/vedettertekek/vednoveny.htm
    Idézem:
    Selymes peremizs (Inula oculus-christi): Egyetlen lelőhelye a Halászihoz tartozó "Derék-erdő" melletti parányi rontott erdőben van (feltehetően egykor pusztai tölgyes lehetett). A többszáz töves állomány egy illegális kavicsbánya és szemétlerakó miatt erősen pusztulóban van.

    VálaszTörlés
  14. Hőstettnek vettem, Ági, köszönjük szépen!! :-)

    Jó lett volna látni egy-két szitakötőt, nálunk a Sas-hegyen gyerekkoromban egy bizonyos helyen olyan sok volt, mindig ámulva figyeltem, mert pont olyanok mint a helikopter. Aztán egyszer bringatúráztunk Évával a Velencei tó körül és ott egy helyen iszonyúan sok szitakötő röpködött, csak csodáltuk őket, sajnálom, hogy akkor még nem volt ilyen fényképezőgépem!

    Egyszer egy keresztespók pont az ablakom sarkában ütötte fel a tanyáját, aztán amikor jött az ablakpucoláskor is igyekeztünk békén hagyni a hálójád, de végül a tél mident eltüntetett. Sokszor csodáltam azt a hálót esténként és az óriási pókot is. Szerencsére kívülről volt, és szerencsére nem félek a pókoktól!

    VálaszTörlés
  15. Oké, most már egy hét után értem ezt a megjegyzést. Koppant a tantusz.

    VálaszTörlés