Kerti és természetjáró kalandok

Augusztus első vasárnapját....

19 megjegyzés
... megelőző héten a másodvetésekkel pepecseltünk. Ezen kívül rengeteg gazt kirángattunk. Nem is olyan ronda a kert, mint tavaly ilyenkor. Így is vannak azért méteres gazok, pláne az útszéleken és a krumpliban, de azt mondják, ez így, augusztusra már elmegy... A krumpliból a szedéssel párhuzamosan húzkodjuk ki a nagy paréjokat úgyis, utánuk csak a krumpliszárak és az üres föld marad vissza, oda már nem ültetünk semmit.
Tekintettel a másodvetésekre, újra megkezdtük az öntözést, ne szomjazzanak szegények a nagy melegben. Jó is lett a csírázás, a megeredés. A paprika igen bőven terem, de a növények kicsit úgy néznek ki, mint egy főiskolás fickó szigorlat után: kókadoznak, kimerültek a nagy termésérlelésben. Őket is locsolom, lombtrágyás vizet kapnak. Könnyen vagyok: közel háromszáz liter összegyűjtött esővíz van, ami a napon átmelegedve, tápodattal elegyítve ideális.
Hédiék rovarirtóval permetezték a fáikat, tény, hogy nagyon sok a tetű. nekünk igazából a nagy termés okoz "gondot". Illetve nem is csak nekünk, hanem a gyümölcsfáknak is, mert alig bírják ágaikat megtartani. Alá vannak dúcolva, de a szomszéd felőli oldalon és a kocsibehajtó felett drótkötéllel húzattuk fel a teli ágakat a fatörzshöz.
A héten bemutatót is rendezhettünk volna a különféle tök- és tökrokon - termésekből, amik már tyúkebédekhez szolgálnak körítésül:

A tűzbab a tavalyihoz képest sokkal nagyobb mennyiségben kötött termést, ez köszönhető a melegnek és a sok csapadéknak. A föld, ahol él, betonkemény, mégis tetszetős a termésmennyiség. Várjuk, hogy teljenek a babhüvelyek.A kedvencem! Pukkadásig falhatom magam belőle!!! Végre, végre!A jövő héten megint füvet kell nyírni :-(((, a gazolást folytatni, a másodvetésekkel pepecselni, és mivel folytatódik a hőség, a gyenge, kicsi növényeket öntözni, ápolgatni. Ja, és szedni, enni.

A héten ettünk a terményeinkből készült , zöldbabfőzeléket, rakott brokkolit, krumplis tésztát, az a bizonyos bundás cukkinit, zöldségeket sajtmártással, majonézes krumplit.És hát persze KUKORICÁT!

19 megjegyzés :

  1. Ági!
    Eszméletlen gazdaságotok van! Mekkora területen kertészkedsz? Bocs lehet hogy írtad, de nem volt még időm visszaolvasni mindent...

    VálaszTörlés
  2. Ha az építési telket és a virágágyásokat belevesszük, olyan ezerötszáz négyzetméteren. maga a veteményes ebből olyan ezer-ezeregyszáz négyzetméter.

    VálaszTörlés
  3. Nem gazdaság, csak egy átlagosnál kicsit nagyobb konyhakert, nagy udvarral, amit igyekszünk rendben tartani több-kevesebb sikerrel.

    VálaszTörlés
  4. Nekem ez már gazdaság....Amennyi mindent termeltek...Nekem a gazdaságom az én 10 tő koktélparadicsomom :-) De jövőre azt hiszem szorítok én is több helyet veteménynek, mert nagyon meghoztátok a kedvemet.

    VálaszTörlés
  5. itt fol vannak tuzbabok szepen futtatva, de nem teremnek, sot szaradnak el. bar gondolom egy balkonlada kicsi nekik hogy fickosak legyenek. azon tunodom eppen h jovore miket ultessek, ket dolog birta eddig itt, a csili es a (ennek nevet nem irom le). valami mindentbiro szep viragu futo kene.

    VálaszTörlés
  6. mángorlónak a hajnalkát ajánlom!!! :-)

    Ági! Gyönyörű-gyönyörű-gyönyörű! És máris eszembe juttattad, hogy ahol szombaton voltam kocsit mosni, onnan akartam körtét hozni, de elfelejtettem! Pedig szedhettem volna bármennyit ingyen! :'-((( Össze kell szednem magam most már!

    Minden gyönyörű, főleg a kukorica! Köszi a menüleírást, a zöldségek sajtmártással még lehet, hogy megjelenik valahol... ;-) Persze jó lenne tudni a részleteket: sült zöldségek voltak? köret volt?

    VálaszTörlés
  7. Jut eszembe: máris augusztus van? Baromi gyorsan telik ez a nyár is!

    VálaszTörlés
  8. hajnin mar tul vagyok

    amugy ujraindult a regiujsag

    VálaszTörlés
  9. Van a feketeszem (Thunbergia), tavaly az volt a konyhaablakban, sima balkonládában is úgy 1,5 m-ig nőtt, de nem volt mire fusson, hanem csak lecsüngött. Elég bőven virágzott. Az volt a baj vele, hogy az északnyugati ablak túl huzatos volt neki, és a szél megtépkedte a vékony szárait. Idén nem ültettem. Szélvédettebb, melegebb helyen biztos jobban kifejlődött volna, az egyik háznál 30 centis nagy cserépből majdnem 4 m magasra felfutott. A tápoldatot nagyon meghálálta, tehát elég étkes virág. Ha a teraszotok melegebb, védettebb fekvésű, biztos szépen sikerül.

    VálaszTörlés
  10. A paradicsomnak van egy balkon változata, az vígan megél ládában. Mángorló, hagymaféléket próbáltál már ládában? Azt én egyik éven kimustrált pléhteknőben is neveltem, vígan éltek. A babnak meg van egy lila virágú díszváltozata, ami szintén fut, kicsit kisebb termetű, ennek a magja igazából csak falusi piacos nénikéknél kapható, de nagyon szép. Azonban ez nem ehető.
    A régiújságot is lesem, itt is vannak olyanok, akik buknak ezekre a régi cuccokra. :-)

    VálaszTörlés
  11. Még javaslom -saját bogaram átragasztása- a golgotavirágot is, ha a lépcsőház hűvös, tehát ha az öreglányok teleltetnek ott muskátlit. A vetőmagboltokban az évelőknél van a magja, de inkább tavasszal kellene vetni.

    VálaszTörlés
  12. Tényleg, a metélőhagyma, azt a Dédi mindig cserépben nevelgette. Szedtem magot, ha esetleg érdekel.

    VálaszTörlés
  13. Nem kifejezetten az "ósdi" snidlingre gondoltam, az snassz, hanem egy kis Fertődi ezüstfehérre, vagy lilahagymára, amit még most is lehet duggatni, hogy őszre kiváló étkezési zöldhagymánk legyen.

    VálaszTörlés
  14. Komolyan, ilyenkor lehet hagymát duggatni? Még Lívimama mondott valamit a másodvetett csemegekukoricáról, amiből novemberben Márton-napra lett tejes kukorica. Ehhez mit szólsz?

    VálaszTörlés
  15. NEM TUDTAD, HOGY ILYENKOR LEHET, SŐT KELL HAGYMÁT DUGGATNI? Novemberig újhagyma lesz, + kora tavasszal (februárban) az első zöldhagyma. Fokhagymát is lehet ilyenkor! A másodvetett kukoricát a borsó után kell ültetni június-júliusban, de az ősszel már nem olyan jó. Tavaly megcsináltuk, de vastag héjúak és nyögve nyelősek lettek a szemek. Nem azok a jó kis júliusi zsengék. Úgy tűnik, őszel már nem olyan szépen érő a csemegekukorica. Elvénül.

    VálaszTörlés
  16. Nem tudtam, nekem évelő sarjadékhagymám van, nem szoktam így újhagymát előállítani. Kösz a kukorica-infót.

    VálaszTörlés
  17. Fokhagymát szeptember végéig ültethetsz, ha jövőre nagy fejeket akarsz. Csak takard le valami necczsákkal, csibedróttal vagy hasonlóval télire a varjak ellen. Próbáld ki, tesó, a fokhagyma drága, és ti sokat esztek belőle. Két fejet használj fel erre a nemes célra.

    VálaszTörlés
  18. Oké. Drájvithálóval is lehet takarni?

    VálaszTörlés