2010. január 9., szombat

Kisebb és nagyobb döntések, kisebb-nagyobb lenyúlások

A "szorgos" amatőr kertésznek elvileg ilyenkor nincs más dolga, mint a tervezgetés, bevásárlólisták írása, virágcserepek locsolgatása és a képnézegetés. Nem rossz ez, harmóniában van a természet rendjével.
Készülnek az operatív tervek, például hol lesz a sárgarépa, hol lesz a paprikaágyás, de készülhetnek stratégiai döntések is, ezek a kert alapelemeinek (virágágyások, járdák, sövények, fák, egyéb épített létesítmények: perogola, fészer, fatároló, burkolt terasz) helyét jelölik ki. Ezzel kacsolatban szeretném bemutatni azt a két könyvet, ami nekem a kert megtervezésében a legtöbb segítséget nyújtotta.

Változik a világ, úgy húsz éve egy ilyen döntés mg mindenkinek teljes mértékben a magánügye volt, a szakkönyvek csak ajánlásokat tettek. Például a kezdő kertészeknek szánt, 1985-ben megjelent és számos kiadást megért, a neten még elég olcsón most is megrendelhető Nagy öröm a kiskert c. könyv például természetesnek veszi hogy tulajdonos az egyébként igen gondosan felsorolt szempontok, alapismeretek figyelembe vételével különösebb gond nélkül el tudja készíteni saját házikertjének a tervét. De azért figyelmeztet, a mai fülnek oly bájosan hangzó módon: "a kerttulajdonosnak el kell jutnia arra a felismerésre, hogy kertje saját egyéniségét, lelkivilágát tükrözi, illetve arra, hogy mások ebből következtetéseket fognak levonni kilétére vonatkozóan." A legjobb rész az, ahol listát ír a házikertben tilalmas giccsekről, úgymint:
-üveggömbök
-színes karók és kerítések
-kerti törpék
-kiégett neoncsőből készült növénykarók
-rózsatövek mellé szúrt piros karókon műanyag "Mos 6"-os dobozok
-lefordított literes üvegekből készült ágyásszegély
-autógumiból készült keret a fák köré
-tetőcserép ágyásszegély

Az újabb könyvek, de főleg a színes-szagos-képes, növénycsodákkal teli magazinok az alapismereteknek szinte azonos körét sorolják fel, de a végkövetkeztetés teljesen más: ha jót akarsz magadnak, fordulj a profikhoz, különben szánalmasan béna lesz a kerted. Ezeket olvasva rövid idő alatt el lehet jutni az önbizalom és a motiváció teljes elvesztéshez.

Amikor elkezdtük a kert kialakítását, vállaltam a bénaságot, de volt egy kis segítségem, egy olyan kertes könyv ami kicsit szembemegy a mai trendekkel. Ez a könyv a Húsz ötletes kertterv amely városi és vidéki, kisebb és nagyobb, klasszikus és modern kertek részletes tervet tartalmazza. Az az érdekes, hogy 2005-ben talán 500 Ft-ért vettem valami könyvturkálóban, és most a neten 3591 forintért vesztegetik. Nagyon szemléletes könyv, minden tervhez tartozik két különböző háromdimenziós szabadkézi rajz, részletes beültetési terv fajtalistával, egy-egy fotó a megvalósításról, és legalább 3-4 alkalmazási lehetőség más alakú telkekre.
A mi verziónk a Olcsó csládi kert c. mintaterv alapján készült, aminek kb. annyi a lényege, hogy a telekhatárt gondosan összeválogatott, de nem túl drága cserjékkel javasolja körbeültetni, a kert szerkezetét adó fák tulajdonképp nem túl kényes gyümölcsfák, a konyhakerti részt egy alacsonyabb sövény választja le. A hosszú, keskeny telek alakjának előnyösebbé varázslására az épített elemeket 45°-ban elforgatja a telek hossztengelyéhez képest. Az útvonalak kavics- vagy murva burkolatúak, enyhén kanyarognak, a ház és teraszok környékén helyezkednek el a szintén kissé szabálytalan, hullámzó vonalú virágágyások, a fennmaradó helyet pedig magról vetett pázsit foglalja el. Van fajtalista, de azt csak részben követtem, a növényállományt a nálunk elérhető fajtákból alakítottam ki, egy-két különlegességgel.
Egyébként azt vettem észre, minél kisebb egy ilyen megterveztetett kert, annál drágább a kialakítása, annál több különleges dolog tűnik szükségesnek a "seggreültetéses" hatás eléréséhez. Az esküvőnk szervezéskor éreztem ugyanezt, például a menyasszonyi ruha kiválasztásakor a drága/divatos, az alakomhoz sehogy sem álló ruhák elhárításáért keményen meg kellett küzdeni, aztán felajánlottak egy ócska húszcentis műselyem-műcsipke párnácskát "gyűrűpárnának", meg egy autógyári jellegű fehér munkakesztyűt horror áron a szerkó elegánsabbá tételére. Majdnem sérelmezték, hogy nem tartottam igényt ezekre a több ezer forintos kacatokra. Rövidesen elneveztük a szent helyezt tehénfejőnek, s rövidesen kiderült, hogy az elnevezés teljesen indokolt: amikor visszavittük a cuccokat, több ezer forintot akartak felszámítani a ruha tisztításáért, csak az a baj, hogy megláttam a mellékhelyiségben a roggyant Hajdu mosógépet...

4 megjegyzés:

  1. Hát igen, a pasiknak ilyenről fogalma sincs... Arra emlékszem, hogy a diplomaosztón kesztyűt kellett húznunk kézfogáshoz, nemámhogy valami fertelmetes kórokozót kenjünk rektorunk szentséges kacsójára. Háromezer forintért kölcsönözhettem volna selyemkesztyűt, de Jani hozott valami finom vasmunkához használatos organzakesztyűt, az sokkal szebb volt. Hédinek a menyasszonyiruha-kölcsönzőben ajánlgatott selyemkesztyű pont úgy nézett ki, mintha gipszben lett volna könyékig...
    Ez a "Húsz ötletes kertterv" nagyon jó. Nekünk nagy gondot jelent, hogy az építési telkünk tompaszögű háromszög alakú,és ez a kötet ahhoz is ad ötleteket, hogyan használjuk ki a legjobban a ferde tereket!

    VálaszTörlés
  2. A latin fajtelisták pedig ideális tananyagok a tudományos nevek memorizálásához.

    VálaszTörlés
  3. A nagy öröm a kiskert című könyv tényleg nagyon jó, nekem már meg van vagy 30 éve :-) Még általános suliban kaptam.

    VálaszTörlés
  4. Az enyém tulajdonképp anyué, én is nagyon kedvelem, gyakran használom is.

    VálaszTörlés