A szomszédnak igazándiból mije is zöldebb?

Valahol olvastam, hogy a kert afféle mesterséges ökoszisztéma, aminek az egyensúlyát a kertész alakítja ki úgy, hogy saját elvárásainak felelteti meg. Minél jobban eltérnek ezek a mesterséges elvárások a természetes állapottól, annál nehezebb előállítani a kívánt ideálisan szép és bőven termő, viruló kertet. Ha tökéletes kertet szeretnék ezek szerint, egész nap gyomlálnom-kapálnom kéne a felkomposztozott, felműtrágyázott, beöntözőrendszerezett kertemet (amiben természetesen fűtött üvegház kellene, hogy legyen). És a lényeg: szögesdróttal, föld alá öntött betonnal, hálóval kéne a szomszédtól megvédeni a kertemet. És itt nem arra gondolok, hogy a szomszéd bácsi a hetvenéves fejével átmászik majd a kerítésen felhúzni a sárgarépákat, bár járt már tolvaj a kertben. A környező kertek, udvarok és azok tulajdonosai az elmúlt években ha nem is óriási, de azért észrevehető hatást gyakoroltak a mienkre.

A szomszéd kertek átalakulása a miénket is átformálta. Régen a kertünk vége melletti telek helyén egy rém gazos, ördögcérnával teli kukoricás volt, a végén bodzás dzsungellal, ahol kisiskolás korunkban kényelmesen bélelt "bungit" csináltunk Hédivel, és nyaranta ott bujkáltunk az utcabeli gyerekekkel. Vagy tíz évvelezelőtt jelenlegi kertszomszédunk felépítette takaros családi házát, miután a messzi, szép Erdélyországból ilyen távolságra költözött. Az építkezés kavicsából-homokjából az építési vállalkozó jóvoltából jutott a mi kertünkbe is. Cirkusz helyett azonban kiegyeztünk a leendő kertszomszéddal, hogy gyomirtózza le abban az évben a kertünk végét, és kvittek vagyunk...

Csak csekély kertnek jutott hely a szomszéd telken, és egy nap átjött hozzánk újdonsült szomszédunk, kérve, hogy anyu adjon bérbe neki egy darabkát a kertből, hogy legalább egy kis zöldségese legyen. Anyu "kevesebbet kell kapálni" megfontolásból bele is ment a "bizniszbe". Bérleti díjként a szomszéd néni által annak komposzthalmára kidobált ételmaradékot és száraz kenyeret kérte a tyúkjaink számára. Így néz ki a vidéki cserés kertbérlet. (Ennek meredekebb fajtái a Bazár csere-bere rovatában olvashatóak, amikor vietnámi csüngőhasú anyadisznót cserélne az illető gazda laptopra, ennek híján pálinkára és még sorolhatnám.) Egy körülbelül ötször ötös darabot így a kedves Jutka művel. Eleinte mindig bámultuk azt, hogy milyen más modorban kertészkedik. Hozta azokat a vetőmagokat, amiket a testvére szedett neki a messzeségben, és kíváncsian néztük, hogy boldogulnak ezek a növények Szigetköz agyagjában. A borsó és a bab nem ment neki sokra, a szél kidöntötte a sorokat. Aztán áttért a halászias bokros vetésre, akkor már jobban ment a dolog. Mi meg lestük a nagy csombor-meg kapor-bokrait. A csombor nekem csak döglődött, szomszédasszonyunk meg a járda hézagjából is csombort tépkedett az udvarában, úgy elterjedt az Erdélyből hozott magból kifejlődött csomborja. A mi uborkánknak esélye sem volt az övével szemben. Hamar "összekertészkedtünk": amikor kidöglött az uborka az utolsó szemig, ő látott el minket úgy, hogy szinte csak abból főztünk be. Cserébe cukkinit, sárgabarackot, salátát kapott, mikor mi akadt. És nagyot nevettünk azon, hogy az ő Székelyföldről hozott tárkonyának a töve úgy élt meg, hogy a tövet, amikor meghozta messziről, megosztotta velünk. Az ő töve egy-két év után kihalt, a mihozzánk került tődarab viszont szépen fejlődött. Múlt ősszel visszaosztottuk a tövet: a mienket megfeleztük, hogy neki is legyen - a saját tárkonyjából! És ez így megy évek óta. Azért a kerítésre bab van futtatva: terem és egy kicsit takar is.

A kert vége tesómék utcájára vezet ki. "Kisdedkoromban" itt egy erős deszkapalánk volt, ami eltakarta a kertet az avatatlan bámészkodók elől. És állt itt egy vénséges-vén diófa is. A kert legvégéből még a tanácsrendszerben, 1981-ben egy másfél méteres darabot kisajátítottak, és a szüleinket kötelezték a palánk elbontására, az út kiszélesítésének és leaszfaltozásának ígéretével. Az utcát olyan három éve aszfaltozták le. Hiába, Isten malmai lassan őrölnek... Közben a vénséges diófa kikorhadt, kivágtuk, és a helyére kocsibejáró került. A kertbe meg premier plánban bámultak be az utcán lődörgő léhűtők, és nem bírták ki, hogy be ne szóljanak. Ezért a takarást most a takarmánykukorica adja, a termésen kívül fontos feladata a takarás a kerti munka főszezonjában.

A kert jobb szélén füves út van. Régen itt a másik szomszédnak volt szőlőlugasa és birsfái. Aztán amikor elkezdett lovaskocsis fuvarozással foglalkozni, közös út lett mindkét telek széléből egy-egy nyolcvancentis darab. A maradék kert a szomszédban lucernás lett a paci számára. Gondozatlan lucernás! Az acat pelyhei, a maszlag termései mind átjöttek hozzánk, és mivel a kerti utat se gondozták úgy, ahogy kellett volna, a tarackbúza is vészesen terjedni kezdett. És ezzel küzdünk már öt éve, nemcsak mi, hanem a második szomszéd is. Pesze a ló azóta megdöglött, a lucerna eltűnt, de az átkos maradványok még most is feltűnnek a kertben.

A második szomszéd a szuperkertész, Marika néni. Őnála minden van: benzinmotoros vízpumpa az öntözéshez, fóliasátor, tápoldat-hektóliterek, műtrágya, komposzt, kistraktor, szuperszerszámok. A kertje legalább akkora, mint a miénk, és esőben fagyban-hőségben, mindig kint dolgozik. Kertjének földje, mint a hamu, benne sosincs egy szál gaz se. Nagyon szuper dolgokat tud, ismeri a hagyományos kertészkedés mindenféle módszerét, és modern növényei is vannak, csodálatos terméssel. Ilyen volt nyár végén a csodauborkása akkor, amikor mindenki másnak már minden lerohadt:Számomra ő a kert élő lelkiismerete: ha meglátom, rögtön beugrik, hogy még nem locsoltam, kapáltam, gyomláltam stb... aznap. Ő nem az a természosztogató típus, mint a másik kertszomszédunk, a kedves Jutka, viszont kiváló kerti ötleteket, olykor vetőmagokat ad. Mindehhez mindig a legfrissebb helyi hírekkel is szolgál. Szóval: kertünk nem elkülönült sziget a falu tengerében: a szomszédoktól jön gaz, vetőmag, termény, kertészkedési tipp. És persze hírek: hová lenne az ember falun egy kis pletyka nélkül?